35 évesen lettem anyuka, pont, amikor kellett, pont azzal, akivel kellett, és kiscsaládunknál jobbat nem is kívánhatnék.
Én voltam a legkésőbbi kismama a társaságban, úgyhogy teljesen ki voltam művelve vizsgálatokból, hetekből és fejlődési szakaszokból. Keresztlányaimon gyakorolhattam a gyermeknevelés különböző extrém részleteit, úm. egyszerre kezelni egy hároméves és egy kiskamasz hisztijét. Idejekorán megvettem Szécsi Noémi zseniális kismamanaplóját, majd vándordíjként minden kismama ismerősömnek kölcsönadtam. Mire én magam is odaértem, már kívülről fújtam, és milyen jól jött ez nekem a kardinális pillanatokban!
Családi háttér miatt idejekorán elmentem chorionbiopsziára, úgyhogy a 14. héten már tudtuk, hogy egészséges kislánynak örülhetünk. Ideálisan időzített könnyű terhességem volt, nem kellett télikabátot vennem (first world problem), a nagy nyári melegek se a legbálnább időszakomra estek. Éljenek a szeptember-októberi babák, meg a többiek is!
2013. szeptember 26-án éjfél körül ellőhettem az azóta is kedvenc Szécsi Noémi-mondatomat:
„Nem akarok pánikot kelteni, de azt hiszem, elfolyt a magzatvíz.”
Némi tanakodás után (vajon telefonál-e éjfélkor egy úrinő) felhívtam a szülésznőmet a jó hírrel. Tiszta a víz? Tiszta. Ömlik? Hajjaj. Színtelen? Az. Fájások? Egy darab se. Érett felnőttként vihorászva lenejlonoztuk a kocsiülést, majd szépen behaladtunk a kórházba. A szülésznőm már várt minket. A szülőszoba előterében épp Tini Mamik-forgatásra képzelte magát egy komplett gimis osztály. (Azt a kisbabát a nagymamája vitte haza három nap múlva.)
Tágítás ballonnal
A ctg szép, szinte egyenes vonalakat húz hajnal 3-kor, úgyhogy szülésznőm és az ügyeletes doktornő elmagyarázza a ballonos tágítás lényegét. Megértem, beleegyezek, nem fincsi. Reggel hatra eljutunk a 10 perces fájásokig, 7-re az ötpercesek is megvannak. Aztán újra 10 perc, majd semmi. A szomszéd szobából áthallatszik: Nem bírom tovább, meghalok, én még mosolygok a szerelmemre.
A doki oxitocint javasolt
9-kor megérkezik az orvosom, és javasolja az oxitocint. Mondja, hogy őt is, meg bárkit elhordhatok bárminek, megértik, mert tudják, hogy nagyon fáj. Cserébe, ha annyi az idő, és szabad az aneszteziológus, kapok EDA-t. Ezt már a terhesgondozáson kértem, mert ismerem magamat, tudom, hogy a fájdalom engem csak kifáraszt és együttműködésre képtelenné tesz. Természetesen megkaptam pár jóakarómtól, hogy ez gyávaság, meg kell a fájdalom, meg hogy leszek így jó anya. Már akkor is az elég jóra gyúrtam, sejtettem, hogy a gyereknevelésben a szülésnél csak nagyobb kihívások várnak rám. Milyen igazam lett.
Az oxis fájások rögtön a magas cén indítanak, 1 perc fájás, 2 perc szünet. Meglepődni sincs időm, máris önkívületben fetrengek. Az infúzió előtt megevett müzliszeletet alig emésztve kihányom. Céltalannak tűnő, demoralizáló fájdalom, fókuszálás sehol, alig látok. Férjem és barátnőm jöttek be, hol az egyiken lógok, hol a másikat támasztom.
Jöhet az epidurál
11-kor doki jön, jelzi, hogy az anesztes épp császármetszésnél vendégszerepel, de fél óra múlva jön. Számolom az egyperceket, több van belőlük, mint 15. Végre megérkezik a doktornő, ő is kismama, helyes pocakkal. Ügyesen szúr, a fájdalom enyhül kb. erős menstruációs görcsökig. Felhőn járó, csodás érzés, pihenek.
Szépen tágulok, a vizsgálatokból semmit sem érzek, délután egy körül ráfordulunk a célegyenesre. Már nem kapok újabb adag epidurált, de ezek már másmilyen fájások is, érzem, hogy a baba feje igyekszik kifelé, ezt a szülésznő is megerősíti. Jobbra-balra fordulok, ahogy mondják, talán 5-5 fájás erejéig. Egyszer csak az orvos és a férjem a két oldalamon, fogják a lábamat, szem becsuk – levegő visszatart – hasprés. Érzem, hogy elkapom a ritmust, haladunk előre. Hallom, kint a haja, férjem jól meg is nézi, így járt.
Megszületett
Egyszercsak blutty-csussz, kint van a kislányom, mindenki ujjong, én örülök, hogy már nem fáj. Hamar felsír, eléggé lila, orrszívás után megkapom. Már csöndben van, nézegetjük egymást. Sötétkék szeme kicsit bevérzett, bezzeg az enyém nem!
Kicsit dudorászok neki: Jajj, cica, eszem azt a csöpp kis szád, nélküled még a mennyország is fád. Nem vagyok épp hangomnál, de ez senkit se zavar, csak ő nyekereg kicsit.
Elviszik csutakolni, mérni, hallom a kinti örömködést, míg készül a buzsáki hímzés. Nem fáj, gondolom, kaptam érzéstelenítő szurit. Közgazdász énem társalogna, megkérdezem a dokitól, hogy mennyibe kerül egy ilyen új, menő szülőágy. (WTF?) Sokba.
Az első éjszakát külön töltjük, nagyon fáradt vagyok, alszom, semmit se álmodok.
Élete második napján 6-ra megyek a kislányomért a csecsemőosztályra, előtte lezuhanyozok, hajat mosok, hogy szép legyek. Ismerkedünk, próbálom mellre tenni, nem megy, azt se tudom, hogy kell, hiába mutatják, nem értem, mégiscsak lúzer vagyok.
Este kiveszem a kis kocsijából, a mellkasomon alszik el. A hálóing gombja reggelre nyomot hagy a fejecskéjén.
Azóta belejöttem.
Orsi
