22. hét
Még a múltkori orvoslátogatásom idején kezembe került egy itteni „Kismama újság”, amiben le volt írva, hogy a környéki kórházak közül melyik mit nyújt. Ennek hatására felmentem a közelebbi nagyvárosi kórház honlapjára, és csuda dolgokat láttam. Egyrészt a reggeli svédasztalos megoldású, az ebéd meg vacsora pedig menüválasztásos. Ez számomra még a sci-fi kategóriába tartozik, majd meglátom, hogy hogyan is valósul meg. A szülőszobákról a képek is inkább egy modern wellness szállót idéznek, mint kórházat. Habár ahogy elnézem, nem mindegyik szülőszobában van minden, hanem különféle speckó szobák vannak.
24 órás rooming-in van, fel is hívják az oldalon a figyelmet, hogy ez azt jelenti, hogy neked kell a babára felügyelned. Nem tudom, hogy ez pontosan hogyan fog megvalósulni, idővel majd ki fog derülni, ha máskor nem, amikor bejelentkezek. Egyelőre nem tűnik túlzottan anyabarátnak még akkor sem, ha odaírták, hogy csecsemős nővér(ek) mindig van(nak) és bármikor segít(enek) ha kell. Szintén tételesen le van írva, hogy a kórházi csomagban mit vigyél magadnak és a babának ott tartózkodáshoz. Ami számomra érdekes: saját magad részére kell vinned kéztörlő törölközőt, hajszárítót és olvasnivalót. A babának vinni kell body-t, kisnadrágot, zoknit, kabátkát, sapkát és takarót.
A szüléshez kérik, hogy vigyél magaddal gyümölcslevet, müzli szeletet, rágcsálnivalót és szőlőcukrot. Aranyosan megjegyzik, hogy a kispapáknak is. Szerintük érdemes még valamilyen gépet vinni, ami csinál fényképet, illetve vastag zoknit, mert a padló hideg.
Lehet kérni külön családi szobát is, ahol az apuka, sőt, nagytesó is bent lehet, ám ennek ára van: 70 euró naponta. Ami számomra még fontos (bár ne legyen rá szükségem), hogy Level 1-es, azaz legmagasabb szintű PIC-cel is rendelkezik a kórház.
Pénteken jött az anyukám egy hétre. Tudni kell róla, hogy nem jó közlekedő, világéletében sosem volt az. És az oroszon kívül nem beszél más nyelvet, bár fiatalabb korában bármilyen nyelven megérttette magát bárhol a világban. Nem tudom, hogy csinálta, de tapasztaltam, hogy arab és angol nyelvtudás nélkül úgy alkudott a bazársoron, hogy a végén az arabok ráztak vele kezet, hogy ez igen, ez alkudozás volt! De közlekedni azt nem tud. Így az a megoldás, amikor kijön, hogy tesóm otthon „felrakja” valami járműre (vonat/repülő) én meg a másik végén „leszedem”. Átszállás nem játszik. Ja, és egyhelyben sem tud sokat ülni, meg a menetrendtől eltérést sem bírja, így a telekocsi rendszer sem bejövős nála. Így Münchenbe kellett most elé menni, mert repülővel jött.
Aggódtam is, hogy eltéved a reptéren, illetve nem találjuk meg egymást, de végül sikerült. Volt egy kis idegeskedés, mert megtalálni nem volt egyszerű, és idegeskedtem, hogy az anyukám nehogy pánikoljon, de szerencsére ez most nem történt meg. Mivel nekem oda és vissza is több mint három órába telt az út, így mire hazaértünk, eléggé elfáradtam, mert jött velem a kislányunk is, és őt meg le kellett kötni a vonatúton. De roppant mód büszke voltam rá, mert az átszállásnál késett a vonatunk és nyolc perc helyett három percünk volt, de nagyon ügyesen futott velem, és pont elértük a csatlakozást. Igen nagylányosan viselkedett, amiért alaposan meg is dicsértem. Bogyó is „jól viselkedett”, illetve nem csinált nekem galibát, nem kezdett feszülni a hasam, nem lettem rosszul vagy ilyesmi. A kislányom nagyon viccesnek tartja, hogy amikor ő beül az ölembe mesét nézni, akkor sokszor rugdossa a hasamat Bogyó, amit már a kislányom is érez. Amikor jött a mama, rögtön fel is világosította, hogy a tesója nekilöki az asztalnak mesenézés közben.
Anyukám idős már. És pont annyira örülök neki, hogy itt van, mint amennyire megőrjít. Akárhányszor jön, minden egyes alkalommal el kell neki mondanom, hogy nem, nem halkabb az a megoldás, ha a vécé lehúzása helyett vödör vizet önt le hajnalban. Főleg akkor nem, ha a vödör a folyosó másik végén van, ahova elcsoszog oda meg vissza. Minden egyes látogatásánál elmondom neki ezt, úgy kb. kétszer, amit kb. két napig tart is. Majd elfelejti, vagy úgy gondolja, hogy ő jobban tudja. Mert ő jobban tudja. Mindig. Mindent. Szerencse, hogy birkacsorda türelmével rendelkezem, így csak magamban puffogok vagy a férjemnek. Neki sose mondom, mert az anyukám és szeretem. És egyébként is a kislányom is imádja a Mamát, mielőtt jött, három napig hajnalban ébredt az izgalomtól.
Hogy valamit a terhességemről is írjak, ha már egyszer terhesnapló: Bogyó néhanapján tényleg akkorákat rúg, hogy komolyan meglepődök, és egy kicsit bele is rándulok. Iszonyat erős, de ennek én örülök. Továbbra is normál/kissé alacsony tartományban van a vérnyomásom, szerencsére nem vizesedek, bár néha úgy érzem, hogy azért a májam nem száz százalékos, maximum kilencven, de azt hiszem, hogy ez még vállalható. Mindenesetre mindent megteszek, hogy a májamat minél inkább kíméljem. Eléggé kialakult a napirendünk is, már ami Bogyó ébrenléteit illeti. Reggel most már nem fél 6 körül, hanem inkább 6-fél 7 körül aktívkodik egy kicsit, meg délelőtt olyan 11 óra felé, délután fél 6-kor szokott egy nagyobbat bulizni (ilyenkor nézünk általában mesét a kislányommal) és a naaagy-naagy bulit azt este 9 és 10 között tartja, akkor „kidönti a ház oldalát is”. Ilyenkor akár fél-háromnegyed órát is képes ficánkolni, ami szerintem nagyon durva egy ilyen pici babától, de ha a családi energiaszintet nézem, akkor egyáltalán nem meglepő. Sőt, akkor lennék csak kétségbe esve, ha nem mozogna ennyit.
Zizik
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
