18. hét
Ismét eltelt egy hét, relatíve eseménytelenül, a család is nagyjából meggyógyult a megfázásból. A fiunk három napig nem volt semmit hajlandó enni, csak az innivalót kérte. Már kezdtünk félni, hogy ebből orvos lesz, de aztán egyik nap jóízűen evett a krumplis tésztából. Elkezdett finnyás is lenni, holott az apja rendszeresen főz neki jobbnál jobb vacsorát, de visszautasítja, hogy nem jó és nem eszik. Volt itt már tejbegríztől kezdve krumplipürén, párolt csirkén, sült édesburgonyán keresztül bundáskenyérig minden. Nem kéri. Mondhatnám, anyja fia, én voltam és vagyok ilyen válogatós.
Szerencsés voltam, hogy nem kaptam el a betegséget tőlük, bár a megfázásból szerintem idénre már kijutott bőven nekem is. Ennek örömére gyorsan beadattam az influenza elleni oltást. A következő oltás valamikor 28. hét környékén lesz, szamárköhögés ellen. Hiába kaptam meg két éve, most is be fogom adatni, hiszen a gyereknek is védelmet nyújt.
Az az igazság, hogy itt sem felnőttnél, sem gyereknél nem kötelező egyik oltás sem, a BCG-t sokszor úgy kell kikönyörögni a gyereknek. Sokan éppen emiatt füllentenek is, hogy romániai nagymama van, sokat mennek oda, ilyenkor többnyire megkapja a gyerek. Magyarország azonban nem veszélyes ilyen szempontból, ezért van, hogy nem kap, aki kér.
Még a múlt héten volt egy vizsgálatom, a klinikai felmérés újabb vizsgálata, méhlepény lenn van, de ez semmit nem jelent még, majd 20 hetesen nézik megint, de akkor is vándorolhat még.
Apropó 20 hetes ultrahang. Egyelőre úgy készülök, hogy a teljes november 29-i napot a kórházban töltöm mindenféle vizsgálatokon. Reggel 9-re mennem kell 20 hetes ultrahangra. 9.30 a klinikai kutatáshoz méhnyakvizsgálat és kenet. 10 órakor szülésznővel találka. Elvileg. Gyakorlatilag ugyanerre az időpontra VBAC workshop is be van írva. 11:30 szívultrahang a gyereknek, 12:15-kor újabb midwife tali, de már magam sem tudom, mire. 4:30-kor pedig a diabéteszes szülészeti csapatnál kontroll.
Ha már VBAC, már múltkor is írtam, hogy nagyon nem szeretik a statisztikájukat rontani császárral, én úgy vettem észre, akkor császároznak, ha nagyon muszáj, vagy ha az anyukát nem lehet lebeszélni róla. Azért megpróbálják.
Lassan itt az ideje, hogy eldöntsük, hol is lenne jó szülni. Mivel a kisfiunknál sem ment simán minden, másfél liter vérveszteség volt császárnál, plusz cukor sem állt vissza gyorsan, no meg igen nagy vashiány, így végül a férjem inkább az javasolta, hogy ne kockáztassunk. A St. Thomas’ kórház nyerőbb, ott is van magán részleg. Nem olcsó (3000 font a hüvelyi, 6000 a császáros szülés) de ha bármi gond van, csak simán ott van az NHS-es, azaz az államilag támogatott lehetőség.
Sajnálom kicsit, hogy nem a Portland, ugyanis nagyon jól bántak velem a legutóbbi műtétnél. Viszont nem kockáztathatunk meg egy 20-30 ezer fontos számlát, amiből csak 10-et áll a biztosító. Azért még rákérdek a biztosítónál, biztos, ami biztos. Hamarosan dönteni kell. Mindkettő mellett vannak amúgy pro és kontra érvek. Mindkét kórházban jó kezekben vagyok. Az anyagi rész miatt neccesebb a Portland. A pusztán állami részből, sokágyas szobákból köszönöm, de nem kérek.
Időközben az is kiderült, hogy a vércukormérő szenzort egyelőre mégsem kapjuk ingyen, bár van róla a cégnek megállapodása a helyi egészségbiztosítóval, de nem tudják az orvosok ingyenesen kiírni. Tb támogatottan sem, bár itt a kismamáknak a gyerek egyéves koráig ingyenes a felírt gyógyszer vagy a fogászati ellátás (persze csak az amalgám tömés, a fehér már nem). Szóval egyelőre fizetős, megpróbálom azért a biztosítómon keresztül részben visszakapni az árát. Az éjszakai inzulinomat lecseréltük, azt mondják, az újaz egyik legjobb. Muszáj volt, folyamatosan fejfájásom volt a másiktól. Vérnyomásom jó (108/76), a gyógyszernek pedig lehet mellékhatásként fejfájásos tünete.
Hogy is mondja a brit amúgy? Ha esik, akkor zuhog? Munkahelyen lenne egy nagyjából három hónapos kiküldetés, egyelőre nem tudni biztosat, milyen területről, konkrétumot még nem tudunk, azon kívül, hogy megkérdezték, ki menne szívesen Svédországba. Erről tudni kell, mielőtt ideköltöztünk, mi Svédországba készültünk eredetileg. Nem tudjuk, ki megy végül, de így valószínűleg erről lecsúszom, hogy a manó vigye el.
Most belsős projekten dolgozunk, egy gyakornokkal programozunk egyszerre, aminek az az előnye, hogy az ember saját magát is emlékezteti, mit hogyan kell kezelni, és használni, másrészt a másik fél rá tud világítani olyan dolgokra, amikre esetleg nem gondoltam. Szeretek így dolgozni, bár picit lassabban halad az ember, viszont a másik fél is fejlődik. A hátulütője, hogy sajnos a tudásbéli hiányosságokat is kiemeli, ha olyan a terület. Nem tudhat az ember mindent.
Szülés után?
A napi standupok már kicsit nehézkesek, állni kell, nem kényelmes, plusz hamarosan már szembetűnő lesz a helyzet a kollégáknak is, így lehet, előbb-utóbb le fogok ülni az ilyen álldogálós megbeszéléseken. Egy-két kolléga már tudja, hogy babát várok, de nem mindenki. A 25. hétig kell leadnom, mikor mennék szülési szabadságra és mennyi időre.
Jó is, hogy említettem, hogy szülési szabadság. Folyamatosan változik, mennyit lennék itthon, próbálok minden variációt figyelembe venni. A munkahely is támogat, ha hat hónapig itthon maradok gyerekkel. Először úgy volt, hogy három hónapot én, kilenc hónapot a férjem. Majd láttam a szerződésem szülési szabadságra vonatkozó részét, az alapján jobb lenne, ha hat hónapot én, hat hónapot a férjem.
Viszont a férjemnek is kezd teli lenni a hócipője a munkahellyel, miközben maga körül azt látja, hogy mindenki, aki váltott, az jobban érzi magát. A testvére is váltott, én is, munkatársai jó részét kitették, ők is jobban érzik magukat az új helyen. Az sem biztos, hogy április után mi történik a munkahelyén vele, hiszen a fejlesztő csapat ki lett rúgva, a devopsok – így ő is – maradtak, valakinek tartani kell a rendszert. Kérdés, hogy meddig. Viszont, ha ő most vált, akkor nem mehetünk megosztott szülési szabadságra. Másrészről meg nem nézhetem türelmesen, hogy belebetegszik a munkájába, hogy olyanon dolgozik, amit nem szeret.
Nem tudjuk még mi lesz, képlékeny, de nem hinném, hogy jövő szeptemberig meg tudna maradni itt, lehet, máshol jobban is megfizetnék. Így ebben az esetben valószínűleg megint én leszek itthon 9 hónapot. Anyagilag még ha jobban meg is érné picivel, ha visszamennék, igaz, nem sokkal, de a gyereknek is jobb, ha kilenc hónapot legalább itthon vagyunk vele. Maradt hét hetem eldönteni.
A kismanó, becenevén Mana, úgy néz ki, jól van odabenn, egy hete szerdán ultrahangon rákuksoltak futólag. A szívhangfigyelő sem kerül elő gyakran, az elmúlt hétben egyszer–kétszer ráhallgattam, de ennyi. Igen, volt, hogy nem hallottam semmit. Nem ijedtem meg, előfordulhat. Letettem, másnap megpróbáltam, és szépen hallatszódott a szívdobogás. Egyébként újabb mérföldkőn vagyunk túl, innentől nem a korai terhességi osztályhoz tartozunk, ha valami lenne, hanem a szülészethez.
Tildy
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
