1.rész

Az átlagos szülő, mint én is, képes arra, hogy nagyon hangos legyen, amikor a gyermeke érdeke úgy kívánja. Eme remek tulajdonság nagyon praktikus általában, ellenben létezését tagadjuk, amikor a szülői értekezleten felröppen a kérdés, ki vállalja az szmk-s (akinek még rugiban vagy burokban rúgkapál a kölök, és nem érti: ez a csini rövidítés takarja az iskolai-óvodai "szülői munkaközösséget"...a szerk) feladatokat? Ebben a pillanatban a tanító nénik avagy óvónők szeme előtt ülő szülők 99,9% próbál láthatatlanná válni és elkerülni, hogy a kérést feldobó szemébe nézzen. Ilyenkor fontos kutatni való lesz a retikülben, írni való az agyonfirkált cetlin, halaszthatatlankérdés a mögöttünk ülőhöz, a rejtőzködni próbáló szülők ötlettára kimeríthetetlen. Aztán a kínos csend vagy még kínosabb rötyögések után lesz egy két elborult pillanatú delikvens- az ég áldja meg őket- akik nem bírják a nyomást és elvállalják ezt a hálátlan feladatot.

Ennél sokkal rosszabb, mikor az óvónő, avagy tanító néni a kiszemelt áldozat, akarom mondani szülő szemébe néz és könyörgő pillantással kéri meg erre, mert érzi, hogy a szülő a legalkalmasabb erre a nemes feladatra. A gyanútlan szülő, akiben egy pillanatra felmerül a gondolat, hogy visítva rohanjon el, gyorsan végig pörget magában egy másik eshetőséget is, ha ő itt és most nemet merne mondani, vajon amikor neki lenne a csemetével kapcsolatban egy kérése, akkor arra milyen fényt fog vetni a visszautasítás. Ehhez a gondolathoz nagyon rövid pillanat is elég, tudja ezt nagyon jól a tanító néni avagy óvó néni, talán már elég szemfüles ahhoz, hogy észre is vegye és igen, övé a játék, győztesen kerül ki, mert szinte 100% az igenlő válasz. Azaz igazság, hogy ez nem fair játék, már az elején erőfölényben van a tanító néni avagy óvónő. A szülő pedig őszintén reméli nem lesz semmi gond, alig vesz el az amúgy sem létező szabadidejéből ez a kis dolog valamicskét.

Nos, én a második kategóriába tartozom. Gyanútlan háromgyermekes anyuka voltam, illetve a történetkor még csak két gyermekes. Eszem ágában sem volt visszautasítani a kérést, nem volt vér a pucámban bevallom nőiesen. Kívülről nézve is szívásnak tűnt ez a feladat de belülről…. Meneküljön, aki tud, amíg tud. Utána nincs kegyelem, olyan feladatot kapunk, amit olykor egyedül egy segítő férj nélkül nem is tudnánk elvégezni, köszönet pedig ritkán jár érte. Otthon semmiképp. Érti is ezt egy férj, aki reggeltől estig melózik és hajkurássza a pénzt, hogy mi jól nevelt asszonyként a csemeték csecséire verhessük el, és mikor végre hazaesik, a nyakába varrunk mindjárt három gyereket, mert nekünk a dögunalmas SZMK gyűlésen kell részt vennünk.

Az, hogy a szülők tojnak rá, be van e fizetve avagy sem az a csoportpénz csak egy kisebbik rész a dolognak. Lehet kérni, követelni, fenyegetni. Én jogászként olyan ihajja levelet írtam végül nekik, hogy szerintem a bírósági végrehajtó megirigyelte volna. Persze az ember nem így indul neki. Első körben csak kérek, aztán kuncsorgok és mikor semmi sem jön össze akkor bombát robbantok. A végső lökést a dörgedelmes levélkéhez az a semmitmondó esemény adta, hogy Mikuláskor csak a csoport háromnegyede fizette be a pénzt, a másik negyede nem. Én pedig az amúgy is totál szűkös keretekből eldönthettem, hogy mit vegyek és kinek vegyek. Álltam a polc előtt, néztem a lehetőségeket és arra gondoltam megérdemelné az a szülő, aki nem fizeti be századszorra történő könyörgésemre se, hogy a gyereke ne kapjon ajándékot. De a gyerek nem érdemli meg. Akkor most
a) fizessem ki a csoportpénzből, de karácsonyra már nem jut majd mindenkinek,
b) fizessem ki a saját pénzemből, bankként hitelezve,
c) ne vegyem meg a gyereknek elvégre a szülők többsége szerint nem jár, ez nem szociális háló.

Egyik sem túl felemelő döntés. A pénz csak egy része a dolognak ráadásul. Mit vegyek 500ft/főből, ami értelmes és jó is. Hogy lesz belőle 19 fiúnak és 8 lánynak egyforma, avagy legyen fiú-lány bontás, de akkor sincs még 19 egyforma sem. Értelmes meg pláne. El is kell menni érte, nyomozni kell, hol mennyiért és van e és a többi. Ez csak a december 6-a volt. Mi lesz még itt? Az évközi dolgokról már ne is beszéljünk. Az elfogyott szajré, amit kérnek az óvónők, hol ceruzák, hol papírok, hol egy kis üdítő meg bolti süti - ÁNTSZ bácsi miatt házi süti véletlenül sem (mondjuk bolti mérgező sütiről meg szalmonellásról már hallottam, de hazairól még sosem-) pedig tovább apasztja az amúgy is rettentő szűkös kereteket.

Ötletből akad rengeteg. Az egyik, hogy ne tartsuk az oviban ezeket, elvégre családi ünnep. Arról persze sok szülőnek fogalma sincs, hogy van gyerek, aki itt lát és csak itt kap ajándékot,mert ránézésre nem szegény de valójában nagyon is az, otthon olykor vacsora sincs. Én sem tudtam, míg nem kerültem a belső körökbe…

 

Nono2013

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?