A korábban megjelent poszt írójával hasonló cipőben járunk, de különbségek azért mégis vannak. Mi a párommal szintén harmincasok vagyunk, van egy hétéves kisfiunk, és én is testvért szeretnék neki. De még egyelőre sajnos csak én. Ő megretten még a gondolatától is.
Anno a terhességem szuper volt, jól éreztem magam, imádtam azt az állapotot. A szülésnél már nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna, így császármetszés lett a vége. Mindezek ellenére örültem, hogy jól vagyunk, és hármasban elkezdjük a családos éveinket.
Nem ment minden simán. Csecsemőkorban voltak nehézségeink az etetéssel, altatással és sírással, de utólag visszagondolva, és az azóta megélt tapasztalatok alapján ez igazából természetes velejárója volt a kisgyerekes létnek, ami azelőtt ismeretlen terep volt a számunkra. Sok idő eltelt azóta, a gyerek lenyugodott, néhány kisebb kezelhető hisztit leszámítva. Rendben élünk, jól elvagyunk.
Kis korkülönbséget nem akartam a gyerekek között, úgy éreztem, hogy muszáj visszamennem egy ideig dolgozni, mert az egyik kicsi, másik pici verzió biztos felőrölte volna az idegeimet. Viszont már elérkezettnek látnám az időt, jó lenne egy testvérke, a gyermek is vágyik rá. Lassan három éve, hogy elkezdtem én is vágyakozni újabb baba után. Mikor először felhoztam neki a témát, közölte, hogy ő még erre nem áll készen.
Azóta kb. félévenként feldobom a témát, közben reménykedek… Az ismeretségi körünkben sorban jönnek a második vagy harmadik gyerekek, bár van, ahol még első sincs. Persze nincs is megfelelő idő a gyermekvállalásra, mindenkinek más az optimális.
Talán fél. Félti a nyugalmát. Hiszen eléggé felbolydulnak a mindennapok egy apró jövevénnyel. Pedig a munka oroszlánrésze nem az övé lenne. Tudom én, hogy meglennének a módszerek a teherbeesésre. De nekem az nem fér bele, hogy átvágjam a fejét, és az akarata nélkül foganjon meg a gyermek. Én ennek nem látom értelmét, hogy mondjuk egy nem kívánt gyerek miatt azután lelépjen. Persze valószínű, hogy nem tenne így, mert szuper jó apja a fiunknak. És egy gyermeket sem lehet annyira elvakultan akarni, hogy én esetleg miatta rúgnék fel egy jól működő családot és kapcsolatot.
Azt mondják, hogy egy gyerek akkor jön világra, amikor ő akar. Szerintem ez igaz. Sok pár évekig vár babára, és az a kis lélek bizony csak akkor fogan meg, amikor úgy érzi, neki a legmegfelelőbb akkor és oda leszületni, ahová kerül. Hiába az évekig tartó próbálgatás, és esetleges sikertelen próbálkozások sorozata. Sokan viszont nem várják, nem számítanak rá, és mégis megfogan a baba. A várakozás sokféle lehet. Bízom benne, hogy ő már kinézett minket magának, és úton van hozzánk.
Mézessüti
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
