Ezt a posztomat rendhagyó módon egy anekdotával kezdeném, ami nagyon is kapcsolódik a szövegértés-fejlesztéshez. Két évig tanítottam etikát egy jó nevű gimnáziumban egyetem után közvetlenül, ahol a kedvenc témáim, mint a társadalmi egyenlőtlenségek leküzdésének lehetőségei, kisebbségek helyzete, tolerancia a gyakorlatban és a sztereotípiák romboló hatása is szóba került. Nehéz mindezt politikamentesen tanítani, de én erre mindig figyelek, soha nem hagyom a politizálást elkezdődni. Az ilyen korú fiatal felnőtteknek általában van már saját véleménye, de a párbeszédre kell tanítanom őket, nem pedig a politika aktuális eseményeire. Fel kell készíteni a gyerekeket a társadalmi életre, a polgári életre és az önrendelkezésre is meg kell tanítani, fel kell vállalni problémákat, mint pl.: abortusz, de nem politizálok. Soha.
Tehát erre az alkalomra Erdős Virág: Jönnek (a miskolci számozott utcák emlékére) című versét választottam elemzésre vitaindítónak. Kicsit gondolkodtam mielőtt bedobtam, volt egy dilemmám: van benne káromkodás. Alapvetően nem zavar, ha valaki káromkodik. Persze gyerekektől nem tűröm foglalkozás alatt vagy órán, de a felnőtteknek joga, ki vagyok én, hogy megtiltsam. Maximum jelzem, hogy zavar, de nem akarok álszent lenni, néha neki is kicsúszik ez-az a számon magánemberként. Viszont még véletlenül se foglalkozás alatt, hiszek a példamutatásban és nem akarok hiteltelen lenni…
A káromkodás van, akinek feszültsége levezetésére szolgál, ez is tiszteletben kell tartani, még ha nem is gondolom követendőnek. Az viszont már egy komoly lingvisztikai kérdés, hogy hol van a helye a káromkodásnak, milyen árnyalatait érezzük még megengedhetőnek egy köznapi társalgásban és hol kezdődik a verbális agresszió vagy burkolt bántalmazás. Sokszor észre se vesszük, hogy szavainkkal mennyire megbántunk embereket körülöttünk vagy mennyire méltánytalanul szólítunk meg embereket. A tudatos nyelvhasználat a szövegértésnek is az alapja. Vannak olyan nézetek is, melyek szerint nem szabad burokban tartani a gyerekeket vagy elszigetelni őket a káromkodásoktól, hiszen az élő nyelv részét képezik, hanem meg kell tanítani, hol a helye és segíteni a döntésben, hogy használja-e vagy sem őket aktívan.
Végül bedobtam, hogy etikai elemzés tárgyává tegyem a saját dilemmámat is.
pl.: ha valaki azt mondja, „tolószékes”, akkor ugye a kiszolgáltatottságra helyezi nyelvileg a hangsúlyt, „ő az, akit tolni kell”. Ha viszont a politikailag korrektebb „kerekes székes” kifejezést használjuk, akkor mindjárt más: arra helyezzük beszélőként a hangsúlyt, hogy ő neki „keres szék az eszköze, amellyel közlekedik”.
Tehát elkezdtük olvasni az átköltött gyerekdalt („Katalinka szállj el…”), ami cseppet se való gyerekeknek szerintem, még ha látszólag a katica miatt egyértelmű, ha a szöveget megnézzük, rögtön szembetűnik a brutalitás. Erdős Virág verse nehéz olvasmány: hiányoznak az írásjelek, sok benne az áthajlás a sorok között, keveredik benne a szleng és rétegnyelv a köznapival. Viszont mertem remélni, hogy gimnázium harmadikban ez nem okoz gondot… Én kis naiv… Kiváló osztályom volt, az elején töredelmesen bevallották, hogy nem értik jól. Kérdezem, mi a baj, mi nem érthető benne? A szavak? Az áthajlások a sorok között (a szavak nem érnek véget sor végén, de nincs elválasztójel se más, ami útba igazítana a jelentést illetően)? Elsőre nem tudták megmondani… 45 perc után hullafáradtam estem ki a folyosóra, hogy rendezzem a gondolataim lyukasórában, ahelyett, hogy adminisztráltam volna vagy dolgozatot javítottam volna. Arra is instruálni kell a gyerekeket, hogy megfogalmazzák, mi a probléma – ezt a konzekvenciát vontam le. Nem egyértelmű, sem pedig magától értetődő, hogy megmondja, hogy egészen pontosan megfogalmazza, mi a baj, mi okoz nehézséget, miért nem érti a szöveget. Nehéz az absztrakció és nehéz olyan helyzetbe beleélni magukat a gyerekeknek, ami egy elit iskolában idegen szerencsére. Nem értették, miért követne valakit a Sparban a biztonsági őr…
Sok tényező jelenthet még problémát főleg fiatalabb korban, alsóban kimondottan: túl hosszúak a mondatok (elfelejti mire a végére ér, mi volt az elején: tipikus probléma volt sok gyerkőcömnél), esetleg nem ismer szavakat és nem tudja kikövetkeztetni a jelentésüket a szövegkörnyezetből (erre érdemes esetleg rákérdezni nála), simán tagolatlan a szövegnek a képe (majd erre is kitérek egyszer, hogy ez miért extra gáz) és ez zavarja (erre is érdemes rákérdezni és ráerősíteni, hogy ne ijedjen meg tőle), lehet, hogy nincs még feladatrutinja és ezért lassabb a feladatmegoldása, de ez nem azt jelenti, hogy a szövegértése rossz. Lehet, hogy más típusú válaszokat ad, mint amit a tanár elvár? Esetleg nem egyértelműek neki a feladatok? Ezeknek a problémáknak a megfogalmazására rá kell vezetni a gyerekeket irányított kérdések segítségével. Lehet arra is gondolni, mint az én fentebbi példámból látszik, hogy életidegenek a szövegben szereplő szituációk és mivel nem tudja beleélni magát, nem érti.
Amit ebből a hosszú anekdotából ki akartam hozni az az, hogy kisebb gyerekekkel is kell beszélni a káromkodás helyéről és szerepéről a nyelvhasználatban, illetve, hogy segíteni kell őket abban, hogy megfogalmazzák a problémát, ha nem értenek egy szöveget. Bármely tantárgy bármely életkorban alkalmas lehet a szövegértés-fejlesztésre, de a fejlődés már nehezen mérhető…
Néhány év elteltével lelkesen olvassuk az instaverseket a csoportjaimmal. Kép és szöveg különleges kapcsolata elevenedik meg bennük. A versrészletek nem teljes kontextusukban, terjedelmükben vannak jelen, hanem hangsúlyozottan és tudatosan töredékesen: ez segíti nyelvi és nyelven kívüli elemek társításának gyakorlását és a különféle műfajokban való biztonságos eligazodást. Mivel ezek töredékek, nem egész versek, könnyen olvashatóak, de sok kaput nyitva hagynak a szabad értelmezésnek, asszociációnak. Visszatérő típusfeladatok szoktak lenni, hogy pl.: melyik érzés/szó illik első olvasásra szerinted a szöveghez és miért (szívfacsaró, bolondos, gondterhelt, szontyolodott, idilli, cool, stb.) á. Az indoklásokat szóban kérem általában. Ezen kívül még néhány típusfeladat: adjunk címet a részletnek + indoklás. Ki mondja a szövege és kinek? Férfi vagy nő beszél? Honnan lehet megállapítani, ha meg lehet egyáltalán, hogy férfi vagy nő beszél?
Az egyik példában van káromkodás. Azt mondja nekem az egyik gyerek, hogy akkor ez nem szépirodalom? Kérdezem, miért ne volna szépirodalom? Hát, mert nem szép, a káromkodás csúnya. Azon sokáig lehetne vitatkozni, hogy a szépirodalom és a kommersz között mi a különbség. Ha kevés időt fordítok egy mű megírására és ellentmondásos lesz a szöveg, akkor kommersz? Ha gondosan megírom, ízlelgetem, nyelvileg hibátlan, akkor szépirodalom? Nem sorolom fel az összes szempontot, csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy teljesen máshogyan fogadunk be egy művet, ha tudjuk, hogy kommersz, mint ha tudjuk, hogy most komoly szépirodalmat olvasunk. A szövegértésnek az is a része, hogy tudatosítjuk saját befogadói attitűdünket, amikor olvasunk és ezt az attitűdöt vagy az a tudatosításra való hajlamot átadjuk a gyerekeknek is.
Ezzel a programmal szoktuk kiegészíteni a szöveget, szabadon befejezni.
Itt pedig írói álneveket gyártunk. Először mindig mindenki a saját nevéből, szigorúan a benne szereplő összes betűt felhasználva és kombinálva, majd segíthet az online program.
Itt pedig egy gondolattérkép készítő program.
Hosszabb szövegek esetén a jegyzetelésben nagy szerepe lehet.
Szalíz
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
