Az elején tisztázzuk: a betűszó természetesen nem azt takarja, amit az átlagmagyar füle kihall belőle, egyszerűen egy barom hosszú angol kifejezés (Programme for International Student Assessment) egyszerű rövidítése, ami egy évek óta rendszeres jelleggel számos országban elvégzett, egységes OECD-felmérés a mindenkori 15 évesek matematikai, természettudományos, szövegértési képességeiről. Valami köze mégis van a magyar fül által hallottakhoz: amelyik ország a nemzetközi értékelőlista aljára csúszik, azt bizony előbb-utóbb – ha csak képletesen is – lehúzzák a vécén.

Kép forrása: Oktpolcafé blog

Márpedig Magyarország nem jeleskedett a 2012-es felmérésben: számos helyet csúszott vissza a 2009-es vagy akár a 2006-os adatokhoz képest (az Economist infografikája 2006 eredményeit veti össze a 2012-es rangsorral), hiába, hogy 2009-ben matekból, természetttudományból még stagnáltunk, szövegértésből meg egyenesen javítottunk 2006-hoz képest. A 2012-es eredmények nagyjából az „ólajtó” jelenséget mutatják, ekkorát csak az bír esni, és sovány vigasz, hogy  a svédek még nálunk is nagyobbat estek 2006-hoz képest, szövegértésben még a mieink is lekörözik őket. A svédek tisztázzák eztet majd a saját iskolarendszerükkel, mi most foglalkozzunk egy kicsit a hazai pályával, némi kitekintéssel azért arra, hogy kik ma a PISA-felmérések éllovasai, és vajon miért is.

Az Oktpolcafé blog részletes elemzést közöl arról, mi bujkálhat a számok mögött, bár az elemzőnek is meglepetés az eredmény. Az Oktpolcafé és elemzője, Radó Péter semmilyen módon nem nevezhető a mai oktatási rendszer barátjának, de pár dologban megemlíti, kormányokon átívelő problémák is vezethettek részben a mai helyzethez, bár szembetűnő, hogy a csúszdára látványosan 2009 után ültünk rá. Miközben az igazán lényeges változások az iskolai életben 2013-tól álltak be, ezek hatásai majd csak a következő felmérésnél fognak kiderülni – az oktatáskutató nem vár tőlük egyébként javulást, további romlást annnál inkább.

Ami pedig a más országokkal való összehasonlítást illeti, az egyéb indikátorok (pl. családi háttér befolyásoló erejének változása, egyenlőtlenségek növekedése) tanulmányozása után pedig Radó Péter arra a következtetésre jut: mindenki mást csinált másképp rosszul és jól. A számok mögött különféle módszerek, oktatáspolitikák és egyéb körülmények változásának összessége áll.

Nem vagyok oktatáskutató, ráhagyom a tudományosabb igényű elemzéseket a szakemberekre, bár pár elgondolásom nyilván nekem is van. A Nol cikkében  megszólal Csapó Benő, a a PISA Igazgató Tanácsának magyar tagja és alelnöke is, aki számokkal alátámasztva, de részben elmondja azt is, amit laikusként én is látok: a természettudományos és a matematikai teljesítmények folyamatosan romlanak az elmúlt 15 évben, ami többek között azzal magyarázható, hogy a természettudományok tanításához szükséges feltételek is rosszabbak, gond van az óraszámokkal, tankönyvekkel, az iskolák felszereltségével és a tanítási módszerekkel egyaránt. Azt már én teszem hozzá, hogy a felsőoktatási intézményekbe évek óta alig jelentkezik valaki matek-vagy fizikatanárnak (ez egyáltalán nem tegnap, vagy 2010-ben kezdődött, de évek óta senki nem nagyon tesz ellene), a pénzhiány elméletté és száraz egyenletekké silányítja a Csodák Palotájában oly érdekes természettudományi jelenségeket, a jó informatikusok a pedagógusként megkereshető pénz sokszorosáért is elkelnek akár a szabadpiacon, akár a felnőttképzésben, a módszertanok terén Magyarország jelenleg a tarisznyarák közlekedési módját választotta (vissza a frontális tanításhoz), még hogy csoportmunka meg interaktív meg más efféle úri huncutságok.

„Az átlagos szövegértési eredményeket kicsomagolva azt látjuk, hogy 2012-ben a teljesítmények romlását pont annak fordítottja okozta, mint ami a 2009-es teljesítményjavulásét: az alulteljesítő (funkcionális analfabéta) tanulók arányának változása. Ha összehasonlítjuk az alábbi két ábrán az alulteljesítők és a kimagaslóan jól teljesítők arányának változását jól látszik, hogy annak mértéke 2009-ben és 2012-ben is – ellenkező irányban – jóval nagyobb mértékű volt az alulteljesítő tanulók körében.”- olvashatjuk a blogban – „Ami Magyarországot illeti jól látszik, hogy noha az oktatás hátránykompenzációs képessége európai összehasonlításban változatlanul kimagaslóan alacsony, az átlagos teljesítményromlást mégsem ez okozza, mert a családi háttér hatása kis mértékben még csökkent is 2009 óta. Ebből nagy valószínűséggel levonhatjuk azt az általános következtetést, hogy eredményeink romlásának oka nem az egyenlőtlenségek növekedése, hanem a minőség romlása.”- kapja meg a kritikát a 2010-es évek iskolája és oktatáspolitikája, ám a kutató még úgy is részben értetlenül áll az eredmények előtt, hogy évek óta keményen ostorozza a 2010 óta elindított „oktatási reformokat: „Azt kell tehát eldöntenünk, hogy a korábbi kompetencia alapú fejlesztések leállítása, a kompetenciafejlesztéssel ellentétes célok erős hangsúlyozása, a közoktatási rendszerben állandósított bizonytalanság, rengeteg iskolában a már a törvény elfogadása előtt abbahagyott minőségfejlesztés és az iskolákat a teljesítménykényszer alól felmentő kommunikáció összegződő hatása lehet-e ekkora teljesítményromlás?” – tűnődik a lehetséges okokon, majd csendben bólint, szomorúan hozzátéve, hogy véleménye szerint a legrosszabb még előttünk van. 

A 2009 utáni időszakban számos változás indult el, míg más kezdeményezések elhaltak -azóta könnyebb buktatni, átalakult a szakképzés – még kevesebb kompetenciafejlesztéssel a már jelentős hátránnyal induló szakiskolások esetében – leálltak a sok esetben uniós pénzekből indított fejlesztőprogramok és tananyagfejlesztések, módszertani jó gyakorlatok átvételének projektjei. A pénzen és az időn túl meglátásom szerint a szándék az, ami leginkább hiányzik – a korábbi oktpolcafés bejegyzésekből, az osztályfőnök.hu vagy a tani-tani.info néhány cikke és hozzászólása alapján nemcsak „felülről”, de „alulról” sem látják sokan, miért kellene elrugaszkodni végre a XIX. század iskolájától, vagy akár a hetvenes-nyolcvanas években bevett módszerek többségétől, és miért értelmetlen a „másféle gyerekekkel tudnék eredményesen tanítani” kezdetű szöveg is, ami egyesülve a „felsőbb utasításra ezt nem lehet” vagy a „minden osztályban ugyanakkor tanulják a D betűt” típusú mondatokkal, egészen tragikus eredményekre vihet.

Mi szülők is többfélék vagyunk. Sokan úgy gondolják, az iskola a tanár és az irányító oktatáspolitika dolga, mások egyéni menekülőutakat vájnak alternatív iskolába, külföldre, magántanulói státuszba, mások vállat vonnak, ha nekem elég volt, neked is az lesz, fiam.

Megint mások pedig kíváncsiak lennének, miért és hogyan érték el a jó eredményeket azok, akik elérték – ezek tőlünk egyre távolabb eső országok, Szingapúr, Hong Kong, Dél-Korea, de még mindig élmezőnyben van Finnország, vagy a régiónkból „nagyot ugrott” Lengyelország és Észtország. A lengyelek Radó Péter szerint is érdekes példa lehetnek: ők „radikálisan javítottak minden méltányossággal összefüggő mutatójukon, az előrehaladási, minőségi és méltányossági adatok együttesén alapuló, általam készített profiltérkép minden eleme alapján az észak-európai csoporthoz tartoznak.”  (a lengyelek egyébként gazdasági növekedésben is jobban állnak nálunk) A lengyel sikert elemezve a BBC cikke a következőeket emeli ki: a lengyel általános ugyan csak hat osztálynyi, de 13 és 16 év közt beiktattak mindenkinek 3 további osztályt, ami végén kell csak dönteni, hogy valaki szakképzésbe vagy felsőbb iskolába orientálódjon. Kiemeli még a meginterjúvolt szakértő a megnövelt (!!!) iskolai és önkormányzati autonómiát (az állam a legszegényebb vidékeken jutott szerephez a tanárok oktatásával és országos szinten standardizált vizsgákkal), az oktatás fontos prioritássá tételét, a tanárok motivációját, hogy „elég jók legyenek” az új iskolatípusban való tanításhoz, vagy a gyerekek esélyét egy friss újrakezdéshez a pályaválasztás első pontja előtt.

Ehhez járultak a különféle iskolai modernizációk, például ingyenes e-bookok formájában. Már a 2003-as felmérés jelentős javulást hozott, a gyengék és az erősek közti szakadék szűkült úgy, hogy a gyengék erősebbek, az erősek valamivel még erősebbek lettek.  A szakértő a hosszú kifutásra figyelmeztet,talán ezért nem népszerű a téma az itthoni politikusok szemében: „az oktatáson javítani olyasmi, mint buszt tolni, elég sokáig kell tolnod, amíg végre beindul.”

Jó lenne, ha valakik itthon is rászánnák hasonlókra magukat. Csak könyörgöm, ne a lejtőn lefelé tolják azt a buszt, tele egy rakás gyerekkel, bár kétségtelen, az gyorsabb és látványosabb „eredményekkel” járhat.  

Vigasztalásul olvassunk majd Tanárblogot, ha ismét elérhetővé válik némi technikai probléma után – de még inkább, használjuk amit ott találunk (ez nem énblog vagy elméletieskedő szakblog, hanem remek módszertanok, segédletek, alkalmazások, illetve érdekes problémafelvetések, esettanulmányok gyűjteménye tanárnak, diáknak, szülőnek….), hátha attól javul – ha más nem, legalább a saját gyerekeink eredményei. Meg a közérzetünk.

Aki elolvasná a teljes OECD PISA-jelentést, az angol nyelven megteheti itt. Magyarul az EU összefoglalója pedig itt található.

Vakmacska

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?