Ouzud vízesések esővel, majmokkal
Volt még egy kihagyhatatlan programunk: Az Ouzud vízesések, ami 170 km-re van Marrakeshtől és 3 órás út. Egész végig ömlött az eső. Mondtam is útközben, hogy részemről akár vissza is fordulhatunk, de a többiek úgy döntöttek, hogy ha már eddig eljöttünk, nem adjuk fel. Jól is tettük, mert gyönyörű volt. Kisütött a nap is, nem éltünk a 160 dh-ért ajánlott ernyővel. Az eső csak akkor eredt el megint, amikor a legtávolabb voltunk az autótól. Kértem kárpótlásul a szivárványt. Megkaptam.
Visszaúton végre sikerült beszereznem a rég vágyott tajine főzőedényemet 30 dh áron, nem volt biztos, hogy felengedik a repcsire – mert ugye feladott poggyászunk az nem volt. Végül a fedőt Á. hozta a hátizsákjában egy literes, sivatagi homokkal töltött vodkásüveg társaságában. Sokba fog ez még kerülni nekem.
Viszontagságos hazaút
Sajnos már csak egy dolog volt hátra: hazajutni. Marrakeshben nincs online checkin, mindenki megy a pulthoz és kapja a papír beszállókártyát. Ezen feketén-fehéren oda volt nyomtatva, hogy GATE A3, békésen várakoztunk is, mígnem egyszer csak WC-re menet észrevettem, hogy a táblán B4 és boarding van kiírva. Na ettől azonnal frászt kaptam. Sürgettem a fiúkat, hogy kapjuk fel a cuccot, és rohanjunk, ki tudja, hol van az a B4. Néztek rám, és mondták, hogy „Anyaaaa, higgadj már le, minek pörögsz ennyire?!” – nehéz őket már kizökkenteni...
Milánóban éjjel 1 után szállt le a gépünk, már csak meg kellett várni a 8:20-as budapesti gépet, ami nyilván késett. Először lehevertünk valami fotózáshoz kiállított installációba. G. közölte, hogy, mit neki reptér, aludt ő már a buliban futópadon is. (Kisfiam, büszke vagyok az ilyen jellegű képességeidre! <3)
Fél 3 körül kinyitott a security, így bementünk a tranzitba a kényelmesebb helyek reményében. A jobb alvóhelyeket azonban rutinosabbak már elfoglalták, nekünk csak akkor jutott, amikor az első gépekhez elmentek az utasok, pedig istenbizony előre tájékozódtam a weboldalon.
Reggel megindult a reptér forgalma. Érkeztek a frissen kipihent utasok. Én kicsit addigra csavargónak éreztem magam, de a mosdóban rendbe szedtem magam, a dutyfreeben fújtam magamra egy kis parfümöt, ittam a 3,5 EUR-s kávét, és máris embernek éreztem magam. :-D
...és hogy valami saját tanulság is legyen a végére gyerekekkel kapcsolatban – hamár bezzeg, meg anya: Soha és egyszer sem bántuk meg, hogy legkisebb koruktól kezdve mindenhova vittük őket magunkkal. Nagyon hamar mentek el a kisgyerekes évek, és valószínűleg már meg vannak számolva azok az utazások, ahova még velünk jönnek és ez baromira fáj.
Sőt, máris megérkezett az első ilyen jellegű igény: N. Bécsbe menne nyáron fesztiválra, mit szólunk hozzá. És még mielőtt „mitszólhattunk” volna, már a kész tervvel állt elő. A közös horvát kempingezés végéről csekkolna ki egy haverjával. Még köpni-nyelni nem tudtam, már mondta is a Ryanair menetrendet árakkal Rijeka-Bécs között, sorolta az összes többi opciót árakkal menetrendekkel, és már szállásokat is kinéztek. Minden felmerülő kérdésemre kész válasszal állt elő. Még volt egy gyenge próbálkozásom, hogy dehát 18 éves kor alatt nem lehet Bookingon és Airbnb-n foglalni. Hááát, bakker, lelevelezte szépen a szállásadóval gyönyörűen, hogy ők kifélék-mifélék, befogadnák-e őket. Több helyről is welcome volt a válasz.
Férjem mondja, hogy huhhh, ez mennyire zűrös. Én meg néztem rá, hogy na, vajon kitől tanulta a gyerek?!
Kár lett volna őket itthon hagyni kisebb korukban csak azért, mert úgy egyszerűbb, mert úgy pihenünk, minden utazás megérte. Rugalmasak, nyitottak és érdeklődőek lettek, és ezt nagyon jó látni. <3
Igazából csak 1x merült fel, hogy namármostazonnal mi elutazunk ketten Malmöbe. Férjem foglalta a jegyeket. Kérdeztem, hogy nem akarunk mégis inkább 5-en? Odahívott a notebookjához, és rámutott a képernyőre: 5 jegy volt kiválasztva... <3
Update: Bookingnak hazaérkezés utáni keddi napon benyújtottam az igényt a különbözet visszatérítésére, pénteken a számlámon volt 156.000 Ft.
A kempinges
