13. hét – Túl vagyunk az első trimeszteren!
No meg persze az első genetikai ultrahangon is. Minden érték a normál tartományban van, a gyermek nagyon eleven volt, megmutatta a két hatalmas lábát és a kezeit is, pörgött-forgott, így nem volt nehéz dolga a dokinak. Nekem eddig mindig szerencsém volt, sosem kellett noszogatni a babákat, hogy mutassák meg magukat, kivéve persze azt az egyetlen alkalmat a fiammal, amikor elmentünk babamozizni, és szerettük volna 4D-ben is meglesni őt. Akkor aztán minden létező berendezést maga elé pakolt, a lábait, kezeit, a köldökzsinórt, csak nehogy egy pillanatra is láthassuk a pofiját. Mászkálhattam, ehettem a kedvencét, ő nem akarta a mozit.
Most még nem tudom, hogy mi az az étel, amivel biztosan nyert ügyem van, de az már biztos, hogy ezúttal is a sós, savanykás ételekért bolondulok meg, és húst ennék hússal. Nem mondom, hogy sosem eszem pár kocka csokit vagy egy szelet sütit, de nem vagyok megszállottan oda értük. Bezzeg a jó kis ragacsos, kínai büfés „takonyleves”! Biztosan van valamilyen kevésbé gusztustalan neve, de én így hívom azt a tipikus kínais levest, amely sötétbarna a szójaszósztól, baromi savanykás és kissé csíp is. Volt, hogy minden nap ennem kellett, akár napi kétszer is. A narancs is ilyen volt, még CTG-re is azt vittem magammal, hogy ha inaktív lesz a gyermek, akkor mozgásra bírjam, és hát mindig bevált. Egy narancsot elmajszoltam, és sosem volt ránk panasz. Egyébként e célra a csoki pl. sosem működött, és most sincs oda különösebben a fiam a csokiért, de a narancsot azt falja. Érdekes dolgok ezek.
Most a magyaros/házias ételek mennek nagyon. Csülkös (vagy sima) bableves, húsleves, gulyásleves, pörkölt nokedlival vagy tarhonyával, töltött paprika (de szigorúan csak a tölteléke), tökfőzelék fasírttal, csirkecomb krumplipürével, de tényleg mindegy, csak hús legyen benne. Na meg savanyúság. Zöldségekből a paradicsom és a paprika a sztár, utóbbi pedig úgy fest, hogy az előző terhesség mákja lesz (erről mindjárt bővebben), mert sosem szerettem és nem is bírtam a csípős dolgokat, de nemrégiben véletlenül belekeveredett egy, az apósom kincseskertjéből származó hegyes erős paprika is a heti ellátmányos kosárkába. Megláttam, szagot fogtam, és magában, minden nélkül megettem. Égette, marta a számat, a könnyem is kicsordult, de nem csak az ereje, hanem a boldogság miatt is, annyira jól esett. Azóta sem hiszi el senki, hogy ez megtörtént, annyira nem volt ez jellemző rám.
Mivel a rosszullétek szerencsére most is elkerültek, az első perctől fogva állandóan ettem és eszem, sokkal többet, mint korábban. Nem vagyok válogatós, kevés ételt nem eszem meg, és bár extrém párosítások nem jutottak eszembe, de olyan furcsaságok viszont előfordultak, hogy például sosem voltam oda a mákért, semmilyen formában, de egyszer anyukám mákos gubát csinált, mivel rajtam kívül mindenki szereti. Megláttam az asztalon a friss, gőzölgő gubát, és azt éreztem, hogy meghalok, ha nem ehetek belőle. Azt hiszem, hogy 3 tállal ettem belőle akkor ott helyben. A fordítottja is előfordult, mindig is nagyon szerettem a Bailey’s likőrt, persze nyilván nem ittam, de kívántam nagyon. Aztán amikor már nem szoptattam, előkaptam az üveget, töltöttem egy kicsit belőle, és szabályosan rosszul lettem tőle. Azóta sem bírok ránézni.
A kolléganőm mesélte, hogy neki a bacon volt ilyen, persze csak ropogósra sütve, egy ismerősöm pedig a pirítós kenyérért bolondul. A családom előzőleg azon volt kiakadva, hogy az édes kalácsot megvajazva, sonkával ettem, és kakaót ittam hozzá. Most viszont gondolni sem bírok erre a kombinációra. Szintén érdekesnek tartom, hogy a húszas éveim óta laktózérzékeny voltam (minimálisan bírom, és nem extrémek a tünetek, amiket okoz, de azért kellően kellemetlen), de a fiamat várva ez teljesen megszűnt, és azóta is tart. Állítólag ez nem ritka, nekem mégis csodaszámba megy.
Ami viszont újdonság, hogy nem bírok sima vizet inni, se ásványvizet, se csapvizet, mert valahogy azt érzem, hogy nem oltja a szomjam, ha semmi íze nincsen. A 100%-os gyümölcslevekből viszont litereket tudok inni (a csúcs most a grapefruit-narancs-sárkánygyümölcs kombó), de a tonik is toplistás. Mondom, csak savanyú és/vagy keserű legyen. És még valami, amért viszont világéletemben bolondultam, kismamaként is, előtte is, utána is, mindörökké, az a sushi és a tatár beefsteak. E kettő most nagyon fáj nekem. Nagyon-nagyon nehéz, hogy egyiket sem ehetem, bár előbbit próbálom úgy elcsalni, hogy nem halas verziót választok, de persze fele annyira sem esik jól, mintha egy lazacos maki tekercs lenne. Hús, sós szójaszósz, savanykás gyömbér, maró wasabi, minden álmom egy tányéron válhatna valóra!
Éhes lettem, mennem kell!
Vigyázzatok magatokra és egymásra!
Anna
Korábbi kismamanaplóink Annától itt elérhetőek
