Amikor elolvastam baudolinA posztját, akkor egyből egy olyan film jutott eszembe, amiről szerintem érdemes írni – nekem sokat jelentett. Persze az első gondolat után egyből el is bizonytalanodtam, mert az az ember vagyok, aki szereti, ha sokkolják, aki nem azért olvas, vagy néz filmet, hogy kikapcsolódjon, hanem valami pörögjön az agyában folyamatosan. Lehet arról vitatkozni, hogy ez jó vagy sem, de én ilyen lettem. Hogy miért pont ez a film jutott eszembe az ÁÁ-ra? Múltkor itt vitatkozott mindenki, hogy hogyan óvhatjuk meg a gyereket a drogtól, alkalmi szextől, vagy hogyan lehet kezelni ezeket. Ez talán szolgálhat példaként, de bizonyára mindenkinek mást jelent. Mikor a poszt írása előtt újra akartam nézni a filmet, nem találtam a DVD-t. Aztán eszembe jutott, hogy az egyik barátom kölcsönkérte, hogy megmutassa a tizenéves húgának, mert szerinte minden tinédzsernek meg kellene nézni…
Kölykök (Kids) rendezte: Larry Clark
A történet lecsúszott, New York-i tizenévesek egy napjáról szól. Mindenki drogozik, iszik, és azzal szexel, aki éppen kapható rá. Családi kötelékek nincsenek, vagy már nagyon régen megromlott minden a felek között. Minden az élvezetről szól, nincs felelősség, nincsenek határok, nincsenek korlátok, senki nem tanította meg nekik. Telly számára (aki a haverjaival tölti mindent percét) az a legnagyobb kihívás, hogy minél több lányt tudjon lefektetni. Ettől lesz a barátai szemében a legmenőbb, és a biztonságos szex számára annyit jelent, hogy lehetőség szerint csak szűz lányokat vigyen az ágyába. Eközben zajlik az élet, ahogy minden nap szokott – szex, drog, pia, verekedés –, azonban Jenny, a banda egyik tagja elkíséri a barátnőjét egy szűrővizsgálatra, hogy megtudják, nem kapott-e el valamilyen nemi betegséget, és egyúttal rajta is elvégzik a vizsgálatokat. Jennyről – aki életében csak egy fiúval volt, Tellyvel – kiderül, hogy HIV-pozitív. Egyetlen embertől kaphatta csak el, de vajon meg tud menteni bárkit is? Jenny legalább mindent megtesz, hogy megtalálja a fiút. Ő tudja, hogy tennie kell valamit, hogy mással ez ne történhessen meg.
Ugyanakkor azonban folyamatosan vívódik önmagában. Hogy miért pont vele történik ez, amikor ő „vigyázott,” nem adta magát mindenkinek! Miért mentsen meg ő bárkit is, amikor ő „semmit” sem tett a többiekhez képest, amikor nem hibás? Él benne valamiféle vágy, hogy mást még megmenthet. Kérdés azonban, hogy ebben a világban meg lehet-e bármit változtatni, vagy ő is csak sodródik az árral, hiába tudja mit kellene, mit szeretne tenni…
Kegyetlen, sokkoló, önmagáért való, hatásvadász vagy csak egy túlpörgetett tanmese ez a film? A való életben, itt Budapesten, a környezetemben ilyen nincs, nem lehet – gondoltam, amikor először huszonévesként láttam. Aztán teltek a napok, és még mindig ott pörögtek a fejemben a kérdések; mitől érzi magát egy tizenéves fiú férfinak? Akkor lesz nő egy tinédzser, ha minden pasi őt akarja? Lehet, hogy nekem csak szerencsém volt, Budapest mégsem New York. De lehet, hogy mégis a család, az iskola, a korlátok – amiket annyira gyűlöl az ember, főleg ebben a korban – segítenek. Nem tudom, hogy én mitől éltem túl a lázadásokat. Nincs receptem arra, hogy lehet erre megtanítani egy gyereket.
Tényleg minden tinédzsernek látni kell? Igazi sokkterápia.
Komakoka
