2012 februárjában kezdtem a mostani munkahelyemen. Csak érdekességként: Az interjúk idején terhes voltam, amit tudott a főnököm. Úgy indítottam az interjú után, amikor szerződést kellett volna aláírni, hogy én most terhes vagyok, még nagyon kicsi, nem tudom, megmarad-e , de ha minden jól alakul, akkor a munkába állásom után fél évvel elmegyek szülni és utána már csak részmunkaidőbe jövök vissza. Ha így nem kellek, most mondja meg, nincs harag. (Tuti biztos, nyugdíjas állást készültem éppen otthagyni). Felvettek.
Ez a baba elment, én meg elkezdtem dolgozni az új munkahelyemen. Új csapat, teljesen új típusú meló, aminek az elméletét is csak részben tanították meg az egyetemen (itt ugyanis a folyamatmérnök nemcsak vegyészeti, de komoly gépészeti ismeretekkel is kell, hogy rendelkezzen). Szóval nem indítottam valami fényesen szakmailag. Emberileg meg... én eléggé visszahúzódó és bizonytalan vagyok sok ismeretlen között, még akkor is, ha egyébként kedvesek. Ehhez jött még a vetélés meg egyéb privát problémák. Majd egy terhesség a 20. hétig hányással, cukor, magas vérnyomás. Lényeg a lényeg, nem én lettem az év dolgozója 2012-ben.
Aztán megszületett a fiam, itthon voltam vele bő fél évet. Kerek hét hónapos volt, amikor visszamentem dolgozni. Négy napot dolgozom, ebből hármat az irodában, egyet pedig itthonról. Soma egy napot az apjával van itthon, kettőt pedig a bölcsiben tölt. Ez egyébként szuperül működik, sokat is tudok róla beszélni, de most nem erről akarok.
Amíg távol voltam, a csoportomat kissé átszervezték, és kb. megduplázódott a létszám. Szóval megint nem ismertem az emberek jó felét, de már nem éreztem úgy, hogy én vagyok a legkisebb kisegér a képletben.
Tegnap volt a féléves értékelőm a főnökömmel, aki nem győzött csodálkozni, hogy mennyit változtam. Magabiztos vagyok, asszertív, bevállalós, eager to learn... Szóval kb. az ellentéte annak, amit látott belőlem az első évben. Kíváncsiskodott, hogyan, én meg hebegtem-habogtam. És gondolkodásra késztetett, vajon honnan jött ez. Mert igen, én is tudom, érzem, hogy ez így van.
Egyrészt nagyon jót tett az a bő fél év itthon, még ha ennél sokkal többet valószínűleg nehezen viseltem volna. Meg aztán volt az a hangyás írás a jómúltkor. Nálam valami ilyesmi a sztori: a gyerekem és a munkám a hangyáim (meg az internet). A részmunkaidővel egyikbe sem fáradok bele. Általában várom, hogy menjek dolgozni, ahogy azt is, hogy vége legyen a napnak, és azt is, hogy másnap ne kellhen mennem. A másik, hogy mióta Soma megszületett, egyszerűen mások lettek a prioritások. Fontos a meló persze, hisz ebből élünk, és egyébként baromi érdekes, nagyon sokat ad, de nem tudom többé olyan véresen komolyan venni. Nem görcsölök rá, és ezáltal jobban teljesítek. És valahogy az, hogy látom, hogy a gyerekemnek én vagyok a világ közepe, ad egyfajta magabiztosságot minden mással kapcsolatban is.
Szóval itt vagyok kisgyerekes anyukaként, és százszor, ezerszer jobb munkaerő vagyok most, mint előtte voltam. És boldogabb, kiegyensúlyozottabb is. Leszámítva persze, hogy attól, hogy dolgozom, az én gyerekem ugyanúgy nem alussza át az éjszakát.
Érdekelne, hogy veletek ez hogy van/volt.
hollandrémület
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
