Veszett a világ. A gyerekekre sem lehet ráismerni. Bármilyen közösségről is legyen szó, előbb-utóbb számolni kell a kiközösítés jelenségével. Persze, ezek a „mi időnkben” is megtörténtek, de valahogy finomabbra hangolva. Manapság a gyerekek már elmennek a végletekig.

Mint oly sok más helyzetben, itt is fontos, hogy felismerjük a jeleket és a gyerekeink mellett álljunk, még akkor is, ha ezeket a csatákat neki egyedül kell megvívnia.

Vannak természetüknél fogva csendesebb, magukba zárkózóbb gyerekek, illetve olyanok is, akik a lelki teher miatt nem beszélnek arról, hogy kiközösítették őket. A szülőnek éles figyelemmel kell követnie gyermeke viselkedését, észre kell vennie a változásokat, amikor a gyerek valami miatt nem kiegyensúlyozott. A pszichológusok szerint egy ilyen típusú helyzetben a szülő kulcsszerepet játszik a probléma felismerésében.

A gyerekek gyakran szégyellik, hogy kiközösítik őket, ezért nem szívesen beszélnek róla, titkolják, próbálják szépíteni a dolgot, nemcsak a szüleik előtt, de saját maguknak is. A szülőknek a különleges szenzoraikat is mozgósítaniuk kell, hogy észrevegyék, ha valami nincs rendben. Intő jel lehet, ha a gyerek nem szívesen megy iskolába, vagy ha változást tapasztalunk a hangulatában, de sokszor nem ennyire egyértelműek a jelek, hiszen egy kiskamasszal, vagy az iskolát éppen elkezdő gyerkőccel egyébként is akadhatnak hasonló gondok.

Érzelmekről beszélni nehéz

Sok családban sajnos nem divat érzelmekről beszélni, így a kisebbek még nem feltétlenül tudják megfogalmazni, mi bántja őket. Különösen kamaszként lehetetlen kihívás a szülőnek rávenni a gyereket, hogy beszéljen arról, mi történt vele igazából. Egyszavas válaszok és nagy hümmögések időszaka ez. „Mi történt ma a suliban?” - "Semmi." – ezek a tipikus párbeszédeink egy kamasszal.  Ilyenkor viszont nem érdemes tovább faggatni, mert az unszolás nem vezet eredményre, sőt, a tini csak még inkább bezárkózik ettől. Sokkal valószínűbb, hogy maga fog odajönni, amikor készen áll arra, hogy tanácsot kérjen vagy megossza, ami a lelkét nyomja. A legfontosabb, hogy ilyenkor, pont abban a pillanatban meg is hallgassuk, és ne hajtsuk el akkor se, ha éppen a lehető legalkalmatlanabb időpontot választotta.

Hogyan reagáljon a szülő?

Ha a gyerek megosztja egy problémáját a szülővel, annak reakciója alapvetően meghatározza, hogy később újra hozzá fordul-e majd hasonló esetben. A probléma elbagatellizálása nem jó ötlet, mert megdőlhet a gyerek szülőbe vetett bizalma, és maga a probléma sem szűnik meg. A hosszú távú kirekesztettség, magány és szomorúság viszont olyan lelki sebekkel járhat, amelyek talán sosem gyógyulnak be.

A kiközösítést nem szabad félvállról venni. Ha gyermekünk megosztja velünk, hogy kiközösítik az iskolában, fontos, hogy figyelmesen meghallgassuk, hogy érezze, komolyan vesszük a problémáját. Látnia kell, hogy nem hibáztatjuk, együttérzünk vele, támogatjuk, és nem hagyjuk magára. Biztosítanunk kell arról, hogy mellette állunk, és ha már idősebb, fontos, hogy közösen beszéljük meg a lépéseket, amelyeket megtehetünk a probléma megoldása érdekében.

Akác