Rizsszemek, avagy indiai vakáció családostul

1. rész

Vannakam! Megérkeztünk Chennaiba. A levegő még hajnalban is 25 fokos, pedig október végét írunk. Meleg van, pára és fűszerszag. A 24 órás út lakástól lakásig nem is volt vészes. Nem először megyünk, így felfegyverkeztem mindennel: rágcsákkal, ha nem ízlene a reptéri kaja, de szavam sem lehet, online bejelöltük a gyerekmenüt, van sült csirke, zöldborsó, joghurt, gyümölcs és egy kis rúd csoki a tálon, megspékelve egy zsákkal, ami tele van kisebb ajándékokkal, színezőkkel. Még hozzácsaptuk azokat a matricás füzeteket, amiket én vettem, plusz a tabletet, amin Leo és Fredet néztek, s egész jól eltelt az idő. Minden 24 óra letelik egyszer. Megúsztam két türelmetlen kérdéssel a négyévestől, mikor érünk oda, anyaaaa?, és egy ötperces fejhangú hisztivel, mert a kétéves nem akarta, hogy bekössük landoláskor. Viszont a kamat letörte a derekunkat: kemény hat nap alatt álltak át, mert 12 és fél óra különbség Boston és Chennai között.

Az időzónáknál is durvább a komfortzónák átlépése. Megkaptam, nem egyszer, hogy úristen malária! Oltatlan, szegény emberek a földön, akik az utcán kakálnak, nincs ott civilizáció, sokan vannak és hangosak, én oda kisgyereket nem vinnék. Nekünk azonban feltett szándékunk volt az apai kultúrát is megmutatni, az ottani barátokkal, családdal kapcsolatot tartani. Indiai férj nélkül persze én sem vágnék neki egy ilyen országnak, de ha az ember tudja, mi hány méter, és ottani rokonok segítik, azért ki lehet hozni a legjobbat belőle. Mi mindig megpróbáljuk. Egy óriási akadálymező az egész, ahol attól függ, hogyan érzed magad, hogy milyen a hozzáállásod. Ezekből hoztam egy kis ízelítőt.

A kaja

A legesleggyakoribb kérdés, amit kapok, a „dujulájkszpájszifúd”. Igen, szeretem a fűszeres kaját, legalábbis azt hittem, míg meg nem kóstoltam a vörös csiliporral gazdagon megszórt szambárokat és egyéb mártogatóst, amitől másodpercek alatt tűzokádó sárkánnyá avanzsáltam. Egyébként tudok indiai kaját főzni, saját idlit készítek egy elektromos keverővel, szambárt is hozzá, megy a vada raitával, különféle csirkék. De azért nem úgy fűszerezem, hogy fel se lehessen ismerni. Hozzáteszem, itteni indiai barátainknak minden nagyon ízlik, amit eléjük teszek, gyerekek, férj is szeretik. De bizony kulináris szempontból foghatom a fejem, hogy egy Szandokánhoz mentem feleségül, mennyivel jobb lett volna egy Luigi, Pierre vagy akár egy Stavros. Akárhogy is, a dél-indiai kaja romba kaarom, azaz nagyon erős. Rizs, szószok, olyan reggeli, hogy sajt, felvágott? Nem ismerik, s csak kis boltokban, aranyáron kaphatóak. De nyelek egyet, kevés szószt veszek, mert tudom, az ottani háziasszonyoknak a főzés az alfa és omega, amit nyújtanak, erről szól a napjuk és halvány mosollyal kinyögöm, hogy romba naalla iruki, nagyon finom volt. Ami igazán finom, az a sok friss gyümölcs, soha olyan friss mangót, ananászt és gránátalmát nem eszem, mint ott.

A lányaimmal már más a helyzet. Adott egy finnyás meg egy mindent kipróbáló ínyenc. Őket általában a Saravana Bhavan-ba vittük, ami egy gyorsétterem, európaiaknak is emészthető kajával. Idli, a cérnametélthez hasonlító idiappam mártogatósokkal, pl. kókuszos csatnival és frissen facsart gyümölcslevekkel, ez azért lement nekik is. A képen a kisebbik lányom eszik épp idlit profi módon.

 

A család

Ha kiteregetnék mindent, disszertációvá nyúlna az egész, Bollywood-ot meghazudtoló forgatókönyvvel. Férjem húgánál laktunk, és igyekeztünk alkalmazkodni, de nagyon zavart, hogy ha elfelejtettük bereteszelni az ajtót, simán ránk nyitottak a nap minden szakában, még ha aludtunk is. Nagyon hangosan beszélnek, alapban hangerő olyan, ahogy én már ordítva veszekedek. Sokat vásárolnak, s ezeket felhalmozzák, sokat tévéznek. Az unokaöcsém 12, húga pedig 9 évesek, most már kopognak. Nagyon kedvesek és tisztelettudóak, a szülők szavára repülnek, délután 5-ig vannak suliban, mert magántanár foglalkozik velük, hogy topon maradjanak. Három nyelven beszélnek és írnak: tamil, angol, hindi. Az oktatásra nagy hangsúlyt fektetnek, még a jobb családban élők közt is nagy a verseny. Nincsenek az egyetemen léggömbhámozó szakok, a lányok mérnöknek, informatikusnak tanulnak, mert abból lehet megélni, nem a filozófiából. Viszont mindenki, aki ide, az USA-ba kijut és ismerem, top keresetet, ingatlanokat tud felmutatni, sokan indiai családtagokat szponzorálnak az ott elsajátított munkaetika folyományaként.

Hiába modern, jól kereső anya a sógornőm, az ottani tradíciók szerint az anyóssal kell laknia. Mint a legtöbb nagymama, angolul nem beszél jól, életében hátébéként dolgozott, ő főz, és bizony erősen beleszól a fiatalok dolgába. Ez a rossz oldal, a jó meg, hogy segít, sógornőm vissza tudott menni dolgozni a gyerekek egyéves kora előtt. A család egyébként minden, elképzelhetetlen ott, főleg falun, hogy valaki csak úgy, gyereknemzés vágya nélkül házasodjon. Akiről kiderül, hogy nem lehet gyereke, az férj nélkül kénytelen leélni az életét. Pozitívum, hogy a kasztrendszer lazul, inkább a pénz és a társadalmi státusz számít, s már nem kerekednek a szemek egy hindu-muszlim házasságtól sem annyira.

Apósom jó fej volt, mindig volt nála a kedvenc gyümölcseimből és idegenvezetőként kalauzolt minket, bárhova mentünk. Bangalore-ba is elmentünk, az ottani család is nagyon kedves. Sajnos épp férjem mostohaanyja volt a legkeményebb dió. Becsülöm, hogy a páromat felnevelte, de a gyerekeimhez igen szerencsétlenül közeledett. Már azt nehezen tűrtem, hogy úgy próbált a kétévesemmel kommunikálni, hogy minduntalan elvette a rajzát és a háta mögé dugta, nem törődve azzal, hogy a kicsi elsírta magát, de akkor viszont határozottan leállítottam, mikor arcon csipkedéssel akarta kifejezni a szeretetét. Ez a legnehezebb, mert íratlan szabály, hogy az öregeket tisztelni kell mindenek felett, de meg kellett lépnem. Aztán intettem a férjemnek, hogy sürgősen találjon ki valami indokot, hogy az ajtón kívül legyünk. De addigra neki is elege lett, főleg a magánéleti kérdésekből hogy akkor milyen hitre neveljük a gyerekeinket, hogy élünk otthon és egyáltalán. Ez a látogatás ott mindig a legrosszabb élményem. Anyuka ráadásul nem beszél velem (pedig tud angolul), hanem tamilul a férjemen keresztül faggat, s annyira azért nem beszélem jól a nyelvet, hogy mindent megértsek.

A családdal ünnepeltük a diwalit, ez azért érdekes volt. A szó lámpások sorát jelenti, de ma már inkább tűzijátékkal riasztják el a rossz szellemeket. Én vártam volna valamilyen táncos ünnepet is, össznépi mulatást, de az nem volt. Erre az ünnepre mindenki új ruhát kap, lányaim sem maradtak ki. Igazi nőként tobzódtak a ruhaboltban és végül mindkettő egy szivárványszínű selyemruhát választott.

Folytatjuk...

Cantaloupe

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?