Kislányom 2019. január elején született a budapesti Szent István Kórházban. Nem vagyok egy blogolós/naplóírós fajta, de annyira fontos élmény volt a születése számomra (és valószínűleg mindenki így van a saját szülésével), hogy mindenképp le szeretném írni, hogyan is történtek a dolgok. Nekem a terhesség során a pozitív szüléstörténetek adtak erőt, hogy alakulhatnak a dolgok nagyon jól is, milyen szép is lenne, ha nekünk is így lenne. Hátha az én történetem is erőt ad valakinek…

Egész életemben azt hallgattam anyukámtól, hogy milyen kínkeservesen nehezen szült nagymamám is, ő is, napokig tartó vajúdások és félholt gyerekek-anyukák voltak minden történetben. Közben nővéremnek született két gyermeke császárral, szóval tudom én, hogy elvileg nem örökletes dolog, hogy ki milyen „szülő-alkat”, de a legtöbbször nehezen tudtam elhinni, hogy pont nekem fog ilyen szépen alakulni. 

Nagyon tudatosan készültem a szülésre (és a kisbabás létre is, de ez most nem téma), sokat olvastam a témában és készültem fejben is. Részt vettem egy kiscsoportos szülésfelkészítőn, amit egy dúla tartott, ebben a várandósság-szülés-gyermekágy minden témáját megbeszéltük. A kórházi szülésfelkészítőre el sem mentem, mert úgy éreztem, hogy a kórházi közeg frusztrálna és a protokollt ezek nélkül is megismerhetem. 

Ezeken túl fontos kihangsúlyoznom, hogy volt fogadott orvosom, szülésznőm és a már említett dúla is mellettünk volt. Teljes mértékig megbíztunk bennünk, biztonságot adott a jelenlétük és szerintem ez a biztonságérzet volt az egyik kulcsa annak, hogy ilyen szuper szülésem lett. Azzal a tudattal voltam, hogy bárhogyan is alakul, ők a legjobb megoldásra törekednek a baba és számomra is. És akkor az események:

Már fél időtől mindig 1-2 héttel kisebbnek mérték ultrahangon a babát, de senki sem aggódott emiatt, mert hát nem számottevő. Mindenki egészséges volt végig, én is jól viseltem a terhességet, néhány dolgot leszámítva (derékfájás, hányinger).

November végétől a baba növekedése gyakorlatilag megállt. Akkor mérték kb. 2200 grammosnak, és ez így is maradt a szülésig. Nekem nagyon kicsi hasam volt, ami extra orvosi ellenőrzéseket jelentett. Folyamatosan figyelték az áramlást, ami jó volt, mégse gyarapodott a baba. 

December 27-én volt az első ctg a kórházban a választott szülésznőnkkel, akivel személyesen akkor találkoztam először. Ledöbbent a pocakom méretén, így megbeszéltük, hogy heti kétszer járunk be ctg-re, és heti egyszer ultrahangra. A vizsgálatok szerint minden rendben volt és férjemmel mi is alacsony és vékony emberek vagyunk, így senki sem ijesztgetett, de azért tényleg nagyon körültekintően jártak el, mivel továbbra is kb. 2200-2300 g-ra saccolták a babót, pedig közben eljött január eleje. 

Január 3-án volt egy ctg-ultrahang nap, amikor a fogadott orvosom is bent volt, akkor manuálisan is megvizsgált (egész terhesség alatt akkor először! örök hála érte) és mosolyogva közölte, hogy 2 ujjnyira nyitva van a méhszáj, szóval akár magától is megindulhat bármikor, de január 7-én úgyis megyünk be vizsgálatra, akkor már hozzam a kórházi pakkot, mert ez a baba nem fejlődik bent, és jobb lenne már kint tudni. Féltem az indított szüléstől, a megnövekedő lehetőségétől a császármetszésnek, de tudtam, hogy igaza van, így szóba sem került, hogy nem egyezek bele. 

Január 7-én reggel férjemmel érkeztem a kórházba, ahol egy vérvétellel kezdtem, majd ctg és ultrahang (továbbra is ugyanolyan kicsi a baba, de minden érték rendben). Az orvosom ismét megvizsgált manuálisan, és akkor már gyakorlatilag félig ki voltam tágulva. 8:30-kor burkot repesztett, ami nem fájt, csak kellemetlen volt, majd elfoglaltuk a szülőszobában a helyünket. Végig ctg-n voltam, de felállhattam, amíg a kábelek engedték, mosdó idejére minden gond nélkül levették rólam. Végig ehettem csokit és szőlőcukrot, ihattam vizet. Ezen felül kaptam infúziót, ami csak „cukros víz” volt, semmi gyógyszer vagy oxitocin. 

A burokrepesztés után felhívtam a dúlánkat, aki egy órával később, 9:30-ra ért be a kórházba. Addig semmit se éreztem. Akkor cseppentett a csuklómra valamilyen illóolajat (sajnos már fogalmam sincs, hogy mit), hogy szagolgassam, mert ez valahogy a természetes oxitocin-termelést segíti. Lehet mondani, hogy placebo, de tény, hogy tíz perc múlva megérkeztek az első, menstruációs jellegű fájások. Rendszeresek voltak és szépen erősödtek. 

A dúlám nézte a ctg görbét és tanácsolta, hogy keljek fel az ágyból, mivel a baba valószínűleg nyomott egy vénát, ami miatt a baba értékei nem voltak olyan jók. Ahogy kikerültem vízszintből, ez egyből rendeződött. (Milyen fontos, hogy az ember ne hanyatt fekve vajúdjon!) Hozott egy labdát, hogy azon üljek, és én végig ezen is maradtam. Ő masszírozta a derekamat, hozott rá borogatást is, segített lélegezni. 

Vele és férjemmel az első órában még beszélgettünk, de utána látták rajtam, hogy minden fájás egyre jobban beszippant, és egyre kevésbé beszélek a szünetekben is, így ők is ösztönösem, kérésem nélkül elcsendesedtek. 

Igazából nem tudom, hogyan telt el az idő, de  kb. 13:00-kor már nyüszítettem a fájdalomtól. Akkor ki kellett mennem a mosdóba pisilni, férjem támogatott ki, és mondtam neki, MOST kérem az epidurált, mert meghalok, és ne hagyja, hogy lebeszéljenek. Volt olyan, hogy nem volt szünet két fájás között, csak kicsit csökkent az intenzitás, ez látszott a görbén is. A szülésznő bejött, adott egy injekciót fenékbe, de semmit se éreztem meg belőle. A vajúdás kezdete óta először megvizsgált (azt hittem, meghalok, amikor hanyatt kellett feküdnöm hozzá), és közölte, hogy nem lesz epidurál, mert csak a méhszáj pereme van meg. Akkor ott ez a mondat annyi erőt adott, amiről nem is tudtam, hogy még van bennem. Mondta, hogy bal és jobb oldalon fekve csináljak végig 5-5 fájást, ha akarok, nyomhatok is közben. Nyomási ingert nem éreztem, de olyan erővel jött minden fájás, hogy teljesen elsodort, és nyomtam, hogy vége legyen. 

Bejött az orvos is, akinek a nyugalma és mosolya még ekkor is olyan megnyugtató volt. Én nem éreztem egy pillanatig se, hogy jön a baba kifelé (olyan sokan írják, hogy érezték, ahogy halad lefele és kifele, nekem ez kimaradt), de megdicsért, hogy jól csinálom, és ő látja a baba fejét. Férjem is mondta, hogy így van. Mondjuk ő utólag bevallotta, hogy ekkor még nem látta a baba fejét, de tudta, hogy ezt nem mondhatja.

A szülésznő próbálta a gátvédelmet, de sajnos látták, hogy nem fog menni (túl magasan volt a gát), így mondták, hogy muszáj lesz egy picit vágni. Kaptam érzéstelenítőt, és semmit se éreztem belőle (kb. 5 perc alatt varrta össze a doki a végén, szóval tényleg kicsi volt). Ezután egy-két nyomásra kibújt 14:34-kor a kislányunk. Kedves kiscica-nyávogással tudatta, hogy minden rendben vele. Tényleg nagyon picike lett, 2300 g és 47 cm, mindenki Minimanónak szólította a csecsemőosztályon. 

A pulzálás elmúltával férjem elvágta a köldökzsinórt, és nemsokára a lepény is megszületett magától. Sajnos nagyfokú elöregedés volt rajta látható, emiatt nem tudott már Bogyó növekedni. Utólag az orvos elmondta, hogy ezt sejtette, és a gép is ezért volt rajtam végig, mert ha egy lepény már túlzottan elöregedett, akkor nem képes megfelelő módon a fájások alatt tápanyaggal ellátni a kisbabát, így muszáj császározni. Szerencsére még a szülést kibírta.

Hat órával a burokrepesztés, és kb. 5 órával az első fájáska után már a kezünkben volt a kisbabánk, aki már a szülőszobán megkereste magának a cicit. A család teljesen ledöbbent, amikor férjem felhívta őket, hogy megszületett Bogyó, családi rekordot állítottam be ezzel az idővel.

Összegezve az élményeinket:

- hálás vagyok, hogy ilyen támogató és nyugodt, magabiztos szakemberek voltak mellettünk

- hálás vagyok, hogy a kislányom ilyen közreműködő volt a születésekor, még ha nem is indult meg magától teljesen, de elfogadta és segített végig 

- hálás vagyok a férjemnek, mert bár a terhesség alatt megfordult a fejemben, hogy nem biztos, hogy szeretném őt bent a szülőszobában, de akkor és ott nélküle elvesztem volna! Addig is és azóta is a legfőbb támaszom minden téren.

Kata

Olvass még gyors szülésekről!

Olyan gyors volt a szülésem, hogy fel sem fogtam

Kilencven perc alatt született meg a kisfiam

Olyan gyorsan jött a baba, hogy a férjem és a doki is lemaradt róla

A mentők nem hitték el, hogy mindjárt megszülök

Három fájás után már nyomtam is

VÁRJUK A TE SZÜLÉSTÖRTÉNETEDET IS A BEZZEGANYA@BEZZEGANYA.HU CÍMEN!