Kicsivel – könnyebben. Kisgyerekes mindennapok praktikusan XVI.

„Fényesítsd ki a mosogatódat!” Mármint naponta. Ezzel a felszólítással indul a múltkori posztban már érintett FlyLady program, annak is az úgynevezett napi rutinokat kiépítő „tanfolyama”. Hát, két gyerekkel én nem fényesítem. (Nem férnek be egyszerre a mosogatóba.) Az viszont tény, hogy néhány jól megválasztott, családra szabott reggeli/esti rutin jóval gördülékenyebbé tudja tenni a kisgyerekes mindennapokat (is).

Mivel én kisgyerekes anyaként kezdtem el FlyLady-zni (pontosabban annak lebutított verziója szerint „FlyAnnázni”), még akkor sem lett volna módom élesben kipróbálni az eredeti program által javasolt rutin-rendszert (ld. pl. itt), ha az nem tűnt volna számomra a túlzásig merevnek és szájbarágósnak. (Én igazán nagy barátja vagyok a listáknak, de hogy legyen egy füzetem, amibe beleírom, hogy reggel reggelizzek, este pedig időben menjek aludni, az valahogy elképzelhetetlennek tűnik.) Arról nem is szólva, hogy ha az ember egy biomasszával üzemelő, farkaséhes vekkerórára ébred, nyilván nem öltözéssel (fűzős házicipő…), ágyazással és Turbó Törléssel fogja indítani a napot − ellenben Turbó Üzemmódban szalad megetetni a kicsit, már csak azért is, hogy az ne kukorékolja fel a nagyot. (Úgyis felkukorékolja.)

Egy darab intézményesítetlen gyerekkel a háznál egyébként sem éreztem szükségét, hogy FLyLady példáját követve pontokba szedjem a mindennapos reggeli-esti teendőinket. 0−6 hónapos anyakoromban ez eleve reménytelen lett volna (annyira szét voltam csúszva, hogy még a rendszeres pislogást is felvezethettem volna a listára); később meg beállt egy jól kiszámítható napirend, amelyet az előzőleg szoros megfigyelés alá vont ded biológiai órájához igazítottam. Tudtam, hogy ébredéstől számítva négy óra a szavatossági ideje, amelynek lejártával vagy azonnal leraktam aludni, vagy viseltem a következményeket (inkább leraktam). Tudtam, hogy az étkezések időpontjával nem érdemes viccelni nála, ellenkező esetben viselhetem a következményeket (inkább nem vicceltem). Ennyi támpont nagyjából elég is volt a kiegyensúlyozottan működtethető mindennapokhoz.

Reggel van már, rohanó…

Aztán megszületett a fiunk, ezzel pedig szinte egy időben a lányunk megkezdte óvodai pályafutását. Mit kerteljek, korábbi nyugis reggeleinket az élőben közvetített Apokalipszis most váltotta fel (borostásan igát húzó apa, monsterhigh-fejű anya, bömbölő újszülött, széthullott kiscsoportos, gyeremár, nemtalálom, egyélazistenszerelmére, miértanorákbanjuteszedbe stb.). A feszült, kapkodós napkezdetek mindannyiunkat megviseltek, de legjobban a kislányunk szenvedett tőlük − így aztán gondolkoztunk, majd változtattunk.

Először az ébredés utáni mese rutinját vezettük be: az ötletet egy ezer éve hallott rádióműsorból vettem (sajnos az ötletgazda apuka nevére nem emlékszem), és nagyon-nagyon bevált. Békés, kíméletes átmenetet biztosít a hálózsák langymelegéből az új reggel feladatokkal teli realitásába − főleg meleg tea társaságában. A nyugalmas kezdés oldottabb, együttműködőbb gyereket terem, ez pedig nem csupán a reggelt, hanem az egész napot meghatározza – ás nem csak a kicsiét, de a miénket is…

A másik varázsszer a háromévesünk számára készített képes reggeli „menetrend” volt, amivel sikerült gördülékenyebbé, önállóbbá és főként noszogatás-mentesebbé tenni a készülődést. Az egyes programpontokra (öltözés, fésülködés, ágyazás stb.)  utaló színes, jópofa képeket az internetről tarháltam össze, táblázatba rendeztem, és kinyomtatva kiragasztottuk a gyerek ruhásszekrényére. A friss kiscsoportos pedig jó darabig vidoran szaladgált a „menetrend” és a fürdő, konyha stb. között (oké, ez pont úgy hangzik, mint valami Bartos Erika-adaptáció, de mit csináljak, így volt) – mire pedig a táblázat újdonságának varázsa szertefoszlott, mindnyájan belerázódtunk annyira a kétgyerekes+óvodás létbe, hogy egyre kevésbé volt rá szükség (viszont új tanévek kezdetén még most is jól jön).

Extra tipp 1. Az efféle táblázat akkor is jó szolgálatot tesz, ha pl. betegség vagy szoptatás miatt nem tudunk bekapcsolódni a reggeli készülődésbe, és a párunknak, nagymamának stb. kell átvennie valamennyi projektmenedzseri feladatot.

Extra tipp 2. Ha van néhány olyan téma, amin minden reggel összeveszünk a gyerekkel, például hogy ne játsszon készülődés helyett, a folyamatos küzdés helyett megpróbálhatjuk a játékot is beépíteni a reggeli menetrendjébe. Például megbeszélhetjük vele, hogy a reggeli betevő dínózás biztosítása érdekében negyedórával korábban keltjük majd, ennek fejében viszont rögvest búcsút kell vennie a Velociraptortól, amint szólunk/a mobilunk időzítője zenélni kezd, jelezvén az indulás időpontját. Lehet, hogy ez utóbbi nagyon átnevelőtáborosan hangzik, de tapasztalatom szerint egy szép vagy vicces csengőhang időnként jobban motiválja a gyereket, mint a könyökön (bokán?) kijövős „gyere, vedd fel a cipődet”. (Amíg a lányom kisebb volt, gyerekdalokat használtam efféle „homokórának”: megbeszéltük, hogy még 3-szor elénekeljük ezt vagy azt a nótát, utána kiveszem a hintából, és indulunk haza a játszótérről. Ez valahogy segített rákészülnie, hogy hamarosan abba kell hagynia a játékot. Még hatékonyabb, ha engedjük, hogy sarjunk maga válassza ki a dalt. Ha az „A part alatt”-ot választja, bebuktuk.)

A korábbi hajszolt napkezdetek – speciel FlyLady által is hangoztatott − általánosabb tanulsága az volt, hogy a krónikus reggeli kapkodás ellen előző este kell bevenni a gyógyszert. Mindenki maga ismeri a családi napkezdetek azon buktatóit, amelyeken menetrendszerűen elvágódva visszatérő nyűglődés, sírás, veszekedés, időbőlkicsúszás következik. Ha ezeket a bukkanókat előre igyekszünk lelapogatni, nagyobb az esélyünk a kiegyensúlyozott másnapra.

Bukkanólapogatók (semmi spanyolviasz):

1) az esti menetrend egy fix pontján készít(tes)sük ki a gyerek másnapi ruháját (előtte persze érdemes ránézni az időjárás-jelentésre)

2) az esti menetrend egy fix pontján készít(tes)sük ki a gyerek másnapi cuccát (úszófelszerelés, néptáncos cipő stb.), és rakjuk/rakassuk ki a bejárati ajtóhoz

3) készítsük össze a másnap reggeli behurcolandókat-elintézendőket (pl. az óvónő által kért üres mackósajtos dobozt, a befizetendő ebédpénzt, a párunk munkahelyi ebédjét stb.)

4) amennyire, lehet, készítsük elő a reggelit is (én pl. az esti tápszerrel együtt minden hétköznap vigiliáján megcsinálom a következő reggeli adagot is, bekészítem a forralóba a teavizet, a bögrékbe a filtereket, netán bekeverek egy amerikai palacsintát; ha nagyon születettfeleség-hangulatban vagyok, meg is terítek stb.)

Mondhatnánk, hogy „de hát ezekkel a dolgokkal csak percek nyerhetők” – viszont sok kicsi perc megdöbbentően sokra megy. Legalábbis sokkal többre, mint gondolnánk. (Ld. a múltkori takarítós posztot: én pl. képtelen volnék hétvégente órákig háztartani, hétköznaponként viszont napi néhányszor tíz percre simán rá tudom venni magam − és elégedett vagyok az eredménnyel.) A sokra menés főleg annak köszönhető, hogy egy előkészített reggelen kisebb eséllyel indulnak be azok a lavinák, amelyek egyre több percet és idegsejtet temetnek maguk alá, míg végül kifogyunk az időből meg a türelemből is. Ha például még előző este szembesülünk vele, hogy a korábban már félretett mackósajtos dobozt a férj egy váratlan házitündéri rohamában levitte a szelektívbe, a másnap reggelbe még időben bekalkulálhatjuk a mackósajt beszerzését, vagy a többieket megelőzve hívhatjuk fel ovistárs Tökéletes Anyukáját, hogy az általa tuti két példányban beszerzett (és csírátlanított) dobozok egyike hadd legyen a gyerekünké.

(Közbevetés gyeses anyatársaknak. Amiről a reggelek forgatagában és a „de hát én úgyis itthon vagyok a kisebbikkel” jelszó árnyékában hajlamosak lehetünk megfeledkezni, az − már megint – mi magunk vagyunk. Pedig nem csak a gyermekágyas időszakra igaz, hogy a még-fél-kilenckor-is-pizsamában-és-borzasan-szaladgálás nagyon negatívan hathat az önképre, így reggelente érdemes rá ügyelni, hogy amint abszolváltuk a gyerekek katasztrófaelhárító, alapfokú ellátását (pl. szoptatást, pisiltetést stb.), magunkat hozzuk rendbe, de azonnal, és csak közvetlen életveszély esetén legyünk elérhetőek abban a nyúlfarknyi időben, amíg lefuttatjuk a reggeli pipere-programunkat. E pár percnyi önmagunkra fordított időből tapasztalatom szerint mindenki profitál: részemről legalábbis összehasonlíthatatlanul hatékonyabb és jobb kedvű vagyok, ha a Nagyvilágba indulók körül segédkezve normálisan nézek ki, s mentoltól illatozva puszilom meg a kínálkozó puha felületeket. Legyünk tehát résen, és keressük meg a reggeli menetrendben annak a kis időnek a fix helyét, amit minden napkezdetkor magunkra tudunk szánni. Mióta a fiam megtanult önállóan inni, az én reggeli tollászkodásom például arra a pár percre esik, amíg ő ébredés után letolja a tápszerét, a többiek meg még alszanak.)

Este jó…?

Míg a reggeli készülődésben az időmérő edzés-jelleg, addig az esti rutinban a gyerekek (meg a szülők) kimerültsége feszítheti pattanásig a hangulatot. Kezdő kétgyerekes anyaként a sokadik fáradtságtólkórusbanbömbölős este után ismét szoros megfigyelés alá vontam az immár kettő darab gyereket meg a vekkert, és döbbenten konstatáltam, hogy kerek két órára van szükségünk ahhoz, hogy az esti teendőknek békés tempóban a végére járjunk. Az esti rutinok sorrendje tapasztalatom szerint kevésbé lényeges (jó, nyilván nem vacsora előtt mosnak fogat a gyerekek). Az viszont annál fontosabb, hogy úgy találjuk el az esti rutin kezdőidőpontját, hogy lehetőleg még a folyamatábra vége is az épelméjűség határán innen találja a családot. Így aztán az esti műsorsáv nálunk minden áldott nap fél hat táján (nyáron hat körül) kezdődik: rendrakás, vacsora, fürdés, fogmosás, pizsamahúzás, ruhakikészítés, cucckikészítés, esti mese, anyameséldelanapot. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy 17:31-kor mindkét utódom kezéből kicsavarom a sípoló gumicsincsillát − viszont szolidan ráterelem őket az ágyuk felé vezető hosszú útra.

(Közbevetés. Ha mondjuk egy túlméretezett hétvégi kiruccanás miatt nagyon megcsúszunk az esti menetrenddel, előfordul, hogy mindkét gyereknek bébiételt adok vacsorára − vésztartaléknak mindig tartok itthon néhány üveggel. Tápláló, meleg, villámgyorsan bekanalazható, és meglepő módon az ötévesem is boldogan megeszi [gesztenyés rulez]. Ha a kiskorúak nem nagyon, hanem brutálisan fáradtak, allinclusive-ot játszunk: egyenesen a fürdőkádban ücsörgő gyerekek szájába adagolom a főzeléket. Ó, igen, agyonkényeztetem őket, az óvodásomat babasorba kényszerítem, biztos terápiára kell majd járniuk, szörnyűség, tényleg. Egy különösen hosszú nap után viszont már nem zavartatom magam a kád fölött lebegő párában felsejlő freudi dívány képétől: minél hamarabb kerülnek ágyba a gyerekek, annál hamarabb jutok hozzá én is a felnőtt időmhöz. Nekem – úgy havonta egyszer − megéri, de még mennyire.)

Az esti (rutin)sorozat nagyjából fix kezdőidőpontja egyébként tapasztalatom szerint afféle „felnőttes” hivatkozási alapnak is kiváló: bár a lányom még nem ismeri a mutatók koreográfiáját, valahogy imponál neki, ha azt mondom, „nézd csak meg az órát, már elmúlt fél hat, ilyentájt szoktunk nekiállni rendet rakni.” Én pedig tudom, hogy már csak két óra, s beáll a legkedvesebb napi rutinom: a békésen szuszogók napközbeni szövegelését, nevetését, kiabálását, „anya, takony ment a szemembe”-zokogását mélyen magába záró esti CSÖND. Megunhatatlan.

Folyt. köv.

Anna

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?