Őrjöngjünk, testvéreim az Úrban. Eltávozott Nagy Árpi testvérünkért szóljon a mai istentisztelet, akit egy kismamablog néhány feldühödött fórumozójából alakult halálbrigád iktatott ki egy babakelengyének álcázott, szegényített urániumot tartalmazó, kumulatív páncéltörő gránáttal.

Kimondottan örülök, hogy a leghülyébb írásaimból is gyakorta kikerekedik egy-egy értelmes beszélgetés, ami fontos dolgokról szól. Bűnöktől bemocskolt egyéniségem és rendkívüli modortalanságom, valamint az a dühítő szokásom, hogy családtagjaimnak homályos haditengerészeti rangokat osztogatok, már számos finom kritikát (és néhány ordasan bunkó személyeskedést) eredményeztek. Talán nem is gondolná a kedves olvasó, de meggyőződésem, hogy előző életemben református prédikátor voltam, és manapság is csupán annyi a célom, hogy a fertelmes bűnös foltos gúnyájában páváskodva az igaz útra, a valódi jóságra, és az élet legmélyén megbúvó, igazi erkölcsre térítsem a tévelygő kismamalelkeket. Hasonlatos vagyok én a részeges baráthoz, akinek reszelős orgánuma, izzadságtól-pálinkától bűzlő csuhája és pipamocskos bajusza mögött a mennyek, ha nem is fehér, de kissé bézs angyala küzd kivont karddal és tiszta szívvel a világ gonoszsága ellen.

Mint gyakorló szülők-nagyszülők, jól tudjátok (aki meg nem az, az mit keres itt, de komolyan? eljárunk fantáziálni a Ferrari-tulajdonosok fórumába, he? jól van, maradhattok) milyen erős és egészséges dolog a gyermeki lélek (aminél, és ezt figyelmesebb olvasóim már realizálták magukban, én semmit sem tisztelek jobban). Szóval, évek kemény, céltudatos munkája szükséges ahhoz, hogy egy gyermeki lelket elrontsunk. Az emberi eltökéltséget dicséri, hogy ez mégis számos olvasóm szüleinek sikerült. Egyet se féljetek azonban, mert eljöttem, és segítek.

Első lépésként elárulom: Nem egy (2, 10, 20) pinagyáros vicctől lesz a gyereked alkoholista, munkamániás, önző, ilyenolyanfüggő szürke zombi, hanem ezernyi újra meg újra ismétlődő embertelen geciségtől, amit a világ és a szülei esetleg megtesznek vele évtizedeken keresztül. És én nem teszek meg ilyeneket a kölkömmel, mert szeretem és tisztelem, és hiszem, hogy ha akad bennem, meg az anyjában bármi jó, az őbenne öltött testet. Lehet, hogy elsütök neki egy csúnya viccet, meg hülye blogbejegyzéseket írok vele kapcsolatban, de sokat vagyok együtt vele, játszom vele, nevetek vele, beszélgetek vele, hülyéskedek vele, és tudja, hogy számíthat rám, az anyjára meg aztán pláne, és hogy akármit tenne, akkor is szeretnénk (még ha esetleg seggbe is billentenénk, amennyiben mondjuk hazudik vagy kocsit lop). És ez a lényeg, nem a pinázás meg a faszozás. Hanem hogy ott vagyok neki, és az egész életemmel azt sugallom neki, hogy a világ minden szörnyűsége ellenére is egy szép hely, ahol érdemes mosolyogni.

Az számít – és ezt egy gyerek remekül felméri – hogy mit csinálsz, és nem az, hogy mit mondasz. Lehetnék mondjuk szépen beszélő apuka, aki finoman mondogatja a gyereknek – jaj, hát most épp dolgom van, nem érek rá, dolgozom, híradót nézek, égőt cserélek, kertészkedem, és jaj, nekem is fáj, hogy anyával szétmentünk, de hát azért nagyon szeretjük egymást – és így szöknék meg előle éveken át, ahogy sok apa teszi, akik aztán csodálkoznak, hogy később a gyerekük szökik meg előlük, és nem akar velük időt eltölteni. Nekünk, felnőtteknek, talán a legundorítóbb tulajdonságunk az a rafinált önzés, ahogyan akár egy életen át képesek vagyunk kisiklani a fontos események szorításából, hogy továbbra is fontoskodva csinálhassuk a nagy semmit. És aztán felháborodunk, ha a gyerekünk nem tisztel minket. Na, ez a gáz, nem a pinagyár. Ha nem vagy hiteles, az a gáz. Remélem, 60 év múlva azt mondja valamelyik gyerekem: apa egy trágár lúzer volt – de szeretett, vigyázott rám és megnevettetett, úgyhogy egyetlen finom modorú győztesre se cseréltem volna el.

Az a borzasztó, lányok, hogy ha egy önző, hazug, felszínes, energiavámpír, lusta majom lennék, de közben szépen beszélnék, betartva a társadalom legfelszínesebb tánclépéseit és játékszabályait, akkor itt is, meg odakint az életben is többen szeretnének (egyébként odakint betartom, szégyellem is ezt a gyengeséget).

Szóval, pinagyáros viccet mesélek a gyereknek. Ha emiatt ő is és én is a pokolban fogunk elrohadni, akkor Isten felszínesebb, mint hittem, de szerintem nem. Mi a fiacskámmal mindketten a mennybe megyünk (ahol az angyalokra haditengerészeti rangokat aggatunk majd), ellenberger sokan, akik kurva illedelmesek voltak idelenn a földön, lávát fognak vacsorázni Belzebub asztalánál, banyeg.

És csúnyákat hall otthon az a gyerek. Jujuj. És talán majd tesz is csúnyákat odakinn, abban a durva és vad világban. Ezért, ha arra vetemedne, hogy berúg, füvet szív, hegyet mászik, autóversenyző lesz, belép bármilyen pártba, népitáncol, magyar tévécsatornát néz, vagy hasonló, veszélyes és erkölcstelen dolgot művel, és esetleg semmiképp sem tudnám ezekről lebeszélni, akkor inkább én is csinálni fogom vele, mert én nem egy 15 éves, bizonyítási kényszeres suhanc vagyok, úgyhogy velem nagyobb biztonságban lesz. És amikor a sutyerák osztálytársai eltúlzottan macsóskodó gesztusokkal füvezni hívják, ő vállat von majd, és azt mondja: nem nagy cucc, apával kipróbáltuk, közben ugyan köhögött meg káromkodott, de nem egy egzotikus nagy orgazmus a dolog, én nem pazarlom erre az időmet.

Küzdelmes életem során alkalmam volt behatóan megismerkedni a történelemmel, és meglepve olvastam, hogy állítólag a régiek sokkal rondábban beszéltek nálunk. És mégis, mennyire tiszteljük most őket, kiállítjuk az erkölcseik photoshopozott ikonjait, mint követendő példát, mert szegények már nem tudnak felszólalni, hogy nem is ilyenek voltak... Pedig faszoztak ők is bőven, és az ősmagyarok, ha rohamra indultak, azt mondták, hogy „No, boszd meg”, a kurucok meg azt mondták, hogy „Kurva már az anyja”. Na és?  Ha jót teszek, de közben csúnyát mondok, akkor az a jó rosszá válik?

Tegyük fel, jön egy hosszú hajú, szakállas srác az égből, és megváltja a világot, meg egy csomó jót tesz még mellékesen – nyomorékokat gyógyít, fontos igazságokat tanít, lehajol a gyengékhez és szegényekhez. A tetejébe meg is hal értünk. Mindez kevesebbet érne, ha azt mondaná közben: na, buzikám, kelj fel, és járj? Vagy: meghalok értetek, basszátok meg. Vagy: bocsáss meg nekik, Uram, a véres faszomat, ezek a fostalicskák nem tudják, hogy mi a repedt herét cselekszenek. Vagy: boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyei pinagyár. Akkor már nem is követnénk a tanait, ugye? Merhogy megváltott, megváltott, jaja, de hát annyira modortalan volt.

Tegyük fel, hogy egy Teréz nevű csajszi fogja magát, és pár évtizeden keresztül betegeket, szegényeket és haldoklókat gyámolít Indiában. Ha úgy ad vizet a szomjazónak, hogy közben rávigyorog, és azt morogja: nesze, bazmeg, akkor az már nem ér annyit?

Az ördög meg közben röhög rajtatok, hogy milyen butuskák vagytok.

Állítólag a pinagyár-mondóka férfisoviniszta gonoszság is amellett, hogy sok más szempontból is rémítően erkölcstelen. Nem így van. Ha létezne pinagyár, az minden bizonnyal egy magasztos jelentőségű hely lenne, ahol fontos és szent dolgok készülnek, amikre büszkék lehetünk. Némelyik ilyen szent dologra agyat is tennének, némelyikre nem – éppúgy, ahogy a faszgyárban, hisz logikus feltételezés, hogy ebben az esetben egy ilyen üzem is működne. De nem létezik ilyen gyár, testvéreim. Ez csupán egy szóvicc, egy ostoba, gyerekes szóvicc, egy aprócska petárda abban a csodás tűzijátékban, amit a magányos és halandó emberi elme röpít a hallgatag csillagok felé.

Az a helyzet, hogy tőlem faszgyár is lehet, csak úgy nem jön ki a vicc. Különben is, ismerek egypár pasast, és a legtöbbnek nem az a fő hivatása, ars poeticája és hobbija, hogy női jogokat tiporjon, alázzon és bántson. Nem vagyunk az ellenségeitek, jobban szeretünk titeket, mint ti egymást. Vannak köztünk férgek, hát persze, de köztetek is. A pinagyározó férfitársadalmat egészében hibáztatni olyan általánosítás, mint amikor azt mondjuk, hogy minden magyar hülye, vagy minden belga pedofil, hogy minden német gerjed a lelketlen rendre és a katonacsizmákra (tudjuk, hogy páran nem), vagy hogy minden francia egy kifinomult ínyenc. Ha valaki konkrétan bántott téged, azt konkrétan az illetővel fizettesd meg, ne egy szerencsétlen, idegen átlagcsávóval, aki arra jön, és azt mondja hogy pinagyár.

A "pinagyár", sőt, maga a stílus, az emberi kifejezésmód, csupán egy apró csipke a valóság szövetén, egy jelentéktelen, felszíni dolog, ami az égvilágon semmit sem határoz meg. Ismerek szemét, önző, velejéig rothadt embereket, akiknek soha egy csúnya szó el nem hagyja a száját. És ismerek mocskos szájú, illetlen alakokat, akikre bármikor az életemet merném bízni, mert helyén van az eszük és a szívük, remek emberek és igaz barátok.

A társadalom mindig a leghülyébb tagjaira van kalibrálva, ezért lehetséges, hogy számtalan apró viselkedési szabályt is megalkotott. De szerintem azok az okos és izgalmas nők, akik itt szoktak olvasgatni, többet érnek annál, hogy ezeken lovagoljanak: szerintem ők nyugodtan koncentrálhatnak a fontosabb szabályokra. Például, hogy: legyél kedves másokkal. Csúnyán is beszélhetsz közben, de legyél kedves. Én most itt például csúnyán beszélek, de közben kedves vagyok, pinagyározok, de közben elnéző és őszinte szeretettel mosolygok rátok.

Nem lehet, hogy nem a stílus számít, hanem hogy hogyan élünk és mit teszünk?

Menjetek békével, bazmeg.

Őrjöngő Farkas