Ha van gyereked, ráadásul többnyire dolgozol is, akkor megvan az élmény, hogy hetekig, hónapokig, évekig nem alszol eleget.  Minden kutatás és minden régi dokumentum, ami kínzáshoz kapcsolódik, szépen tisztán kimondja, miféle hatása van ennek hosszú távon, mégsem javul a helyzet, inkább mintha romlana. Régebben legalább a gyerekeket egyfajta ritmus szerint parancsolták régen ágyba, már amikor beértek abba a korba, hogy felfogtak efféle parancsokat – mert addig a többség nem hagyta a szüleit aludni. De már 2012-ben azt jelezték, hogy a gyerekek is egyre később alszanak el – ez a streamingcsatornák és okostelefonok megjelenésével aztán berobbant mindenhol.

Az alvást a „hustle culture”, amiben folyton nyüzsögni kell, valami kihasználatlan potenciálnak, felesleges luxusnak képes gondolni.  Bár az utóbbi években felerősödtek a hangok, miszerint ha az autódat vagy a lakásodat karbantartod, akkor magadat miért nem, még  mindig gyakran találkozni azokkal a rettenetes „jótanácsokkal” amik szerint akkor leszel boldog és sikeres, ha minden nap hajnalban kelsz, 5-6 óránál sose alszol többet (lecsípve az alvásból a fontos, céljaid elérésére szánt idő érdekében), napközben meg aztán akkor se, ha úgy érzed, gyufával és fogpiszkálóval kéne feltámasztani a szemed. Éljen az ötödik kávé, a stimuláló zaj, vagy..nem is mondom mik. Ja egyébként nem is hagynak, se iskolában, se gyárban, se irodában, de ha gyereked van, otthon se, hacsak nem születtél egy nagyon déli görög vagy olasz szigetre, ahol még él egy hagyományosabb életforma.

Aztán mikorra megszokod, hogy sose alszol eleget, vagy ezért, vagy azért, jön a változó-meg az öregkor, amikor a szervezeted nem hagy aludni már. Akkor elkezdenek fogyni az altatók, csakhogy a bogyóval elért alvás mint agyi állapot nem az az agyi állapot.

2022-ben készült egy magyar kutatás a témában, itt lehet egy összefoglalót megnézni, amiből azt emelték ki: 2021-hez viszonyítva kiemelkedő a nők és az idősek alvásállapotának a romlása; a kívánatos 8 óra helyett 7-7,5 órára csökkent a napi átlag alvásidő. Meg hát, az is milyen.

Az alvásigényünk egyébként szezonálisan is változhat – ezt én is tapasztalom saját magamon. Júliusban semmi nehézséget nem okoz mondjuk reggel hatkor kisétálni a csongrádi Körös-toroknál a Tiszára, majd fél hét tájban úszni egyet. Viszont az iskolaidő többségében iszonyú volt 2022-ben „nulladik óra” címén félhatkor-hatkor kelni heti három-négy alkalommal úgy, hogy a reggel nagy része közlekedésre ment el, tehát este dolgozhattam későig ugyanúgy, mintha mondjuk csak hét tájban keltem volna fel – ahogy teszem most, hogy a rohadt nulladik órákat sikerült a családból kiiktatni.

Az hogy szép legyek, sikeres, milliomos meg szuperkreatív -  na azt büntetném tartós alvásmegvonással, aki kitalálta, hogy a hajnali keléstől válnék bármelyikké (szép biztosan nem lennék, kialvatlanul szerintem még a fotómodellek is tudnak rettenetesek lenni), csak mert valami egyéni genetikai eltérés miatt Margaret Thatcher vagy Churchill megelégedett 4-5 óra alvással éveken át, és viszonylag sikeres karrierje volt - valami más miatt.

Egyébként a mennyiség itt is másodlagos, akinek van mondjuk fogzó gyereke, aki óránként kel nyüszögve, az tudja, hogy nyolc órát nyolc részletben aludni, vagy nyolc órát két részletben aludni mennyire más dolog, és amennyire kielégítő lehet a második, olyan idegtépő az első. Én néha visszaidézem ezeket az időket (főleg az első gyerekem volt erősen nemalvós kiskorában), amikor délelőtt tizenegykor még csak én vagyok ébren otthon olyan vasárnapokon, amikor gyermekeim apja épp dolgozik.

Létezik persze pszichológusok szerint az úgynevezett „kreatív inszomnia” jelensége – amikor egy egyébként is alkotótehetséggel megáldott ember, ha álmatlanságban szenved, akkor szenvedés helyett a kreativitása felturbózására használhatja az álom és ébrenlét közti állapotokat. Az álom és ébrenlét közti mezsgyén (amit a többség forgolódásra és ezerszer átrágott gondolatok újrakérődzésére használ, afféle szellemi tehénkedésként) a kreatív emberek egy csoportjánál az agy egymással kapcsolatban nem lévő dolgok, képek, gondolatok között keres összefüggést, ami újszerű ötleteket, asszociációkat eredményez(het), és segít kizökkenni a hagyományos gondolatmenetekből. De lehet, hogy ezek az emberek tulajdonképpen meditálnak ilyenkor, ami ugye se nem álom, se nem ébrenlét igazán, már nem a hagyományos értelemben véve. A középkorban pedig, a mostanában feldolgozott források alapján, az éjjeli órák egy részét nem alvásra használták, de ettől még nem aludtak keveset: felkeltek az éjjel közepén, hogy szellemi tevékenységet végezzenek, imádkozzanak, beszélgessenek, vagy épp szeretkezzenek. Erről még több helyen lehet olvasni magyarul is – például itt is, ebben a friss cikkben.

A gyerekeink az első hónapokban mintha egyszerűen szoknák és tanulnák a testben létezést, ráadásul a rohamos testi változások se könnyítik meg se a tanulást, se a pihenést. De mi is ellentmondásos üzeneteket közvetítünk feléjük később: telepakoljuk őket feladatokkal, látványosan küzdünk a saját magunk által kialakított, vagy külső körülmények által ránk kényszerített napirenddel (minden reggel több százezer ovis, kisiskolás, középiskolás kell reggel ötkor-hatkor, ha messze van az ovi, az iskola, a középiskola) meg a mindenféle tevékenység napszakba passzírozásával (ha délelőtt iskolában vagyok, délután edzésen, akkor filmet este fogok nézni, és éjjel fogok csetelni a barátaimmal, miközben este tizenegykor még eszegetek). Nincs ötletem azon túl, hogy ha már kicsit enyhül a külső szorítás, akkor hagyjuk a hülye életvezetési ajánlásokat, és hallgassunk Mikkamakkára. Én számtalanszor olvastam fel ezt a történetet a gyerekeim kisebb korában: ha álmos vagy, aludj. Néha akkor is, ha elvileg nem illene vagy nem szabadna – na jó, ne egy repülőgép irányítópultja vagy a kormánykerék mögött. Az egy év alattiak szülei látványosan pocsék helyzetben vannak – nekik csak az ősi keleti tanmese csattanóját tudom mondani vigasztalásul. Elmúlik ez a korszak, mint minden más.

Vakmacska