Egyre nehezebben viselem a várandósságot.

Őszintén, szerintem korai, hogy már ennyire a végét várjam, hiszen még 9 hét hátra van, de ez van. Nem emlékszem, hogy az első terhesség mikor vált "terhessé", akkor annyira rettegtem a szüléstől, hogy minden derékfájást, láb-és kézzsibbadást is még hetekig tűrtem volna.

Eddig nem igazán kíméltem magam, gyerek-emelgetés, nagybevásárlás, órákig talpalás, bármi jöhetett, és nem a mártírság miatt, hanem mert eddig csak nagyon ritkán volt olyan, hogy azt éreztem, túlfeszítettem a húrt. 

Pár hete viszont elképesztően fáradékony lettem. Nincs az az altatás, amibe ne aludnék bele, ahogy írtam is korábban, egy ideje ébresztőt állítok, ha a lányom viszem aludni, de mostanra ott tartok, hogy az sem elég. Jobb esetben emlékszem, ahogy sorra nyomkodom a "szundit", de az sem példa nélküli, hogy egy árva csörgésről nincs emlékem, egyszer csak felriadok egy órával később, mint ahogy terveztem. A pihenéssel amúgy nem lenne gond, csakhogy az utóbbi hetekben a "szabadidőm" jelentős része már alvásra megy el (mégis mindig fáradt vagyok), így viszont a mentális feltöltődésre, kikapcsolódásra drasztikusan lecsökkent az időm.

Már most akkora vagyok, mint egy mindenórás bálna, akinek állandóan pisilnie kell :)

Óóó, és a hason alvás! Az valami elképesztő módon hiányzik! Istenem, de unom már az oldalt alvást, háton meg egyszerűen rossz. Éjszaka többször ébredek fel arra, hogy el vagyok gémberedve, de hiába fordulok egyik oldalamról a másikra, nagyon hamar eljön a pont, amikor már sehogy sem kényelmes. A férjem meg szokta masszírozni a hátam, ami egyelőre még megy hason, bár mostanra már egy szoptatós és három sima párnával kell felpolcolom magam a mutatványhoz :) de éjszakára nem merném bevállalni a hasonfekvést.

Hétfőn eddig nem tapasztalt módon kezdett fájni a hasam. Látszólag véletlenszerűen, tevékenységtől, póztól függetlenül időről-időre fájdalom nyilallt a hasamba, néha fentről, néha oldalról, néha alhasba.

Ez kedden is kitartott, és bár az idő nagy részében semmi panaszom nem volt, de persze azért marhára megijedtem, hogy mégis mi a fenéért jönnek ezek a szúrások, még ha csak egy-két pillanatig is tartottak.

Szerdára időpontom volt a nőgyógyászhoz. Már hónapokkal korábban lefoglaltam négy hetenként egy alkalmat egészen a szülésig. Bár abban maradtunk az orvossal, hogy a genetikai ultrahangok hónapjában hozzá nem kell mennem (csak panasz esetén) az volt a "taktikám" hogy biztos, ami biztos tartogatom a foglalást, aztán ha úgy ítélem meg hogy nincs szükség a találkozásra, akkor egy nappal hamarabb lemondom.

Most viszont nagyon örültem, hogy volt fix időpontom, megőrültem volna, ha ezzel a fájdalommal több napot kell kibírni, és nem az erőssége vagy a gyakorisága miatt, hanem mert fogalmam nem volt mi okozhatta. A babát továbbra is nagyon aktívnak éreztem (bár a nyilallásokkor sosem volt mozgásban) úgyhogy bíztam benne, hogy ő jól van.

A doktornő előbb hüvelyi vizsgálatot végzett, ahol szerencsére semmi elváltozást, fertőzésre utaló jelet nem látott, majd következett a hasi ultrahang, ahol először is legnagyobb megkönnyebbülésemre szintén mindent rendben talált, másodszor az is kiderült, hogy a babánk befordult.

Az orvos szerint ez a sok mozgás okozhatott keményedéseket, amik magyarázhatják a nyilalló fájdalmat, illetve azt is lehetséges magyarázatnak tartotta, hogy a méhtartó szalagokra mostanra akkora teher nehezedik, ami fájdalommal jár.

Akárhogy is, nagyon megnyugodtam.

Ez volt az első hét, amikor Boróka minden nap volt bölcsődében, és ez volt az első olyan hét is, amikor a lelkesedésében visszaesést tapasztaltam. Most, hogy kezdi megérteni, hogy a bölcsi "minden napra szól" és én nem leszek vele ott sem egész végig, sem félig, már azért jóval több volt az ellenállás a reggeli készülődés alatt, illetve sírás is volt bőven az elváláskor. Legalább már én nem pityergek a kapun kijőve. Végülis ez is haladás.

Viszont azon a fronton továbbra sincs változás, hogy a gondozók a napjait jó hangulatúnak írják le, egy-egy foglalkozást kifejezetten kiemeltek, hogy mennyire élvezte, amikor érte megyek, akkor változatlanul jókedvűen jön oda hozzám, de csak egy ölelésre, aztán már megy is a dolgára, fogat mosni, pelenkát cserélni stb.

Szombaton elmentünk anyukámhoz. Szinte már szokás, hogy hetente egyszer a testvéremmel és a lányommal átmegyünk pár órára, beszélgetni, enni, kávézni. 

Boróka most nem igazán volt lelkes készülődés közben, de mikor odaértünk, már a szokásos rakoncátlankodással bontotta a rendet, a hazaindulás közeledtével viszont éreztem, hogy a homloka melegebb a szokásosnál. Mikor hazaértünk valamivel 38 fölött volt a hőmérséklete és elkezdett hurutosan köhögni.

Így elég gyorsan eldőlt a vasárnapra tervezett program, és a következő heti bölcsi sorsa is.

Őszintén hittem, hogy nekünk picivel nagyobb szerencsénk lesz a közösségbe járással, és nem kell minden bejárós hét után egy-két hét szünetet tartanunk. Hát, ez nem jött be.

Vasárnap főleg csak pihentünk, bár Boróka kedve nem volt rossz, de sokat köhögött, estére a láza is visszatért.

Én pedig elkezdtem kicsit a karácsonyra készülni. Na, semmi extrára nem kell gondolni! Már nem is tudom, hány éve "hagyomány" hogy naptárat adok a családtagoknak, ami elsőre nem hangzik valami nagyon eredeti ajándéknak, de ezek attól "különlegesek" hogy az egészet én csinálom az első pixeltől az utolsóig, szóval elég sok időbe telik mire egy elkészül, én pedig szeretek mindenkinek "személyre szabott" naptárat adni. 

Első lépésként az idén készült fényképeket néztem át és válogattam ki azokat, amik naptár-kompatibilisek, hogy aztán a következő körben azt is kitaláljam melyik naptárba melyik fotók kerüljenek. Nem meglepő módon az idei képek is hozzák a korábbi arányokat, nagyjából 80% kizárólag a lányom, a maradék mindenki más :)

Polli