Nagyanyáink, anyáink idejében csendes forradalmak zajlottak. A gyereknevelés, fogantatás ősi üzem, mégis olyan dolgok történtek ezekben az években-évtizedekben, ami nagyjából mindent, de mindent megváltoztatott, apránként. Volt olyan része, ami soha korábban – más elemek pedig valamiféle újrafelfedezése volt ősi módszereknek, eszközöknek, amit egy időben félredobtunk. Megváltozott a viszonyunk ezzel a gyerekekhez és egymáshoz, a saját életünkhöz. Néha pedig úgy véljük, ezek a dolgok mindig velünk voltak, pedig lehet, csak néhány évtizedes múltjuk van ebben a formában. Lista a legfontosabbakról.
Nagyanyáink idejében – 50-es, 60-as, korahetvenes évek
Hormonális fogamzásgátlás
Valami, ami tényleg mindent, mindent megváltoztatott. Mindennél erősebben lehetett uralni a termékenységet, az időzítést, a gyerekszámot. Ami szükséges volt ahhoz, hogy a női karriertervezés hirtelen valóság legyen, ne a terhesség-szülés határozza meg azt a húszonpár-harmincvalahány éves időszakot, ameddig valaki termékeny – azokban az években, amikor a karrier is csúcson lehet. És csökkent ezzel a kiszolgáltatottság is – öt, nyolc, tizenpár gyerekkel senki se tudott korábban (nagy családi vagyon híján) önállóan dönteni, mozogni. Ez teljesen átstrukturálta a párkapcsolati dinamikákat is, nemcsak a munkaerőpiacot, és azt az alapélményt, valaki hány testvér közt nőtt fel. Különösen akkor lett hatása, mikor ez mindenkinek, gazdagnak-szegénynek elérhető lett valamennyire. (És most, amikor a szegényebbeknek luxussá vált megint, kijelölt bizonyos életpályákat és sorsokat ismét).
Autó és modern babakocsi
A szabad mozgás, a kitágult lehetőségek, a fiatalkori önállóság szimbóluma lett az első (sok kutatás szerint az autónak legalább akkora szerepe volt a párkapcsolatok átalakulásában, főleg a fejlett nyugati világban, mint a fogamzásgátlás új módszereinek), az újfajta mobilitás új életformát teremtett. De sok helyen azonnal vagy később kényszerré is vált: ha valaki olyan lakónegyedbe költözött, ahol nem vagy alig volt tömegközlekedés, és a hagyományos módokon (gyalog, biciklivel) nehezen voltak elérhetőek a közszolgáltatások (a megfizethető vásárlás, az orvosi rendelő, a hivatali ügyintézések, a munkahelyek, iskolák), ott nem LEHETett venni autót, hanem szinte kötelező volt. Már ha dolgozni, iskolába járni, vásárolni akartál.
A babakocsi a kisgyerekeseknek mutatott újfajta mozgási lehetőséget. A magunkra kötözés ősi hagyományát MÁR nem gyakorlók a babakocsi előtt csak segítséggel, vagy hosszú, nehézkes karban cipeléssel tudtak menni bárhová. A babakocsiban azonban békésen szendergett a kisded, rá lehetett akasztani a napi bevásárlás eredményét, meg lehetett állni beszélgetni. Az autónál kevésbé volt drámai, de mégis sokat jelentett.
Szinte mindenkinek elérhető óvoda, sokaknak elérhető bölcsőde
Ez már nem világjelenség, még a fejlett országokban is nagy különbségek voltak, de saját régiónkban azt jelentette: a nőket várták dolgozni, az első egy-két év után intézménybe került a legtöbb gyerek. Akár egész napra. Az egyik oldalon a felnövekedés keretei változtak, a gyerek kevesebb időt töltött mindkét szülővel (ami a szülő-gyerek dinamikába nyúlt bele), cserébe a nagyobb önállóság kevésbé kiszolgáltatott viszonyokat teremtett a párkapcsolatban. Ha nehezen is, de egyedül is lehetett gyereket nevelni, a család nem volt alapértelmezésben gazdasági egység is többé. Az X-generáció volt talán az első itthon, akiknek a gyerekkori éveiben hirtelen megugrott a válások száma. Nem az emberek változtak meg, hanem a lehetőségeik.
Tápszerek, modern oltások és kórházi szülés
Ne feledjük, hogy az ÉN nagyanyám (a tízes évek szülöttje) még otthon szült, a többséggel együtt – Semmelweis korában még csak a nagyon szegény, többnyire városi nők szültek kórházban, a többiek bábák segédletével otthon. A világháború után viszont egyre többen kerültek kórházba ötperces fájásokkal, egyre inkább átkerült a (többnyire férfi) orvosok kezébe a szülés folyamata, egyre több lett a beavatkozás. Nagyobb lett a biztonság, ha valami komplikáció adódott (közel volt a műtő, benne azok, aki minden eszközzel és tudással rendelkeztek, hogy levezényeljenek egy hirtelen császármetszést), de a szülő nő egyre inkább tárgya,mint alanya lett a szülésnek. És mivel a családban már nem lehetett „tanúskodni” és segíteni szülésnél, egyre kevesebbet is tudtunk róla – míg az új öntudatra ébredtek nem kezdtek el szülésfelkészítést tartani, információt terjeszteni megint – másként és más csatornákon.
A „feles tejet” és társait kiváltották a modern tápszerek, a szoptatás egyre hátrébb szorult, főleg ott, ahol gazdasági kényszer is tolta vissza a nőket a munkába néhány héttel-hónappal a szülés után.
Az oltások és szoros orvosi-védőnői kontroll a sűrű gyerekhalálozást szorította vissza – a megszokott, különösképpen nem is drámai eseményből így lett életre szóló tragédia, ha egy családban elvesztettek egy-öt-tíz év alatti gyermeket.
Elektromos bébicsőszök
Tévé, rádió, mozi, lemezek - egyik se volt korábban bevett gyerekszórakoztató eszköz. Néhányat a fejlődés, fejlesztés eszközének is véltek - iskolatévé, rádión keresztül közvetített okos műsorok. Vegyes eredménnyel. A későbbi generációk mindenesetre továbbfejlesztették - az ő életüket még inkább megváltoztatták az elektronikus eszközök.
Anyáink generációja (és Vakmacska generációja) – nyolcvanas, kilencvenes, korakétezres évek
Hordozás és együttalvás
Az ötvenes- hatvanas években a katonás nevelés volt az irányadó: időre ébresztés, időre (háromóránként) szoptatás, szigorú külön alvás. A kilencvenes-kétezres évekig nem nagyon kérdőjelezték meg ezeket, sőt. Alvástréning, cumi, korai leválasztás jellemezte nagyanyáink gyereknevelését, és bár a kemény fegyelem, testi fenyítés szokásai szép lassan kezdtek kikopni, abszolút forradalmárnak számított az, aki bevallotta: megengedi, hogy az ágyában aludjon a gyerek, illetve hippiként egy kendőben sétálgatott vele, ahelyett, hogy trendi babakocsiban tologatta volna.
A hordozókendők lassan kúsztak vissza a napi gyakorlatba, pedig sokszáz, ha nem többezer éves hagyománya van annak minden földrészen, hogy a járni nem tudó kisgyereket az anya szinte folyamatosan magán hordozza – aminek praktikus és nevelési-lelki okai is voltak. Azóta rengeteg kutatás is visszaigazolta: a testi közelség a lelket is építi. Mindenkinek.
Apás szülés
A nyolcvanas években az apák többsége még maximum a kórház folyosóján sétálgatott idegesen, míg a kórházi szakemberek nem szólították, hogy „megvan a baba, apuka”. A hatvanas-hetvenes években a kórházig se mentek el sokan, otthon vártak valamiféle értesítést, táviratot, vagy csak simán a másnapi látogatáskor tekintették meg az „eredményt”. Többszáz éves tabu dőlt meg, miszerint a szülésnél férfinak helye nincsen – először a szülészorvos lett jellemzően férfi, utána beengedték segítő szerepkörben az apákat. Van több ismerősöm, akinek első gyerekei még a „hagyományos” úton, a későbbiek már apásan születtek, és sokan mondták, hogy a kötődést komolyan befolyásolta az élmény – az anyához és a babához is.
A következő lépés az apaszabadság, illetve az apák gyesen mozgalom – itthon kevesen vállalják, Skandináviában pedig viszonylag megszokott már ez is.
Alternatív iskolák
Az alternatív pedagógiai programok szerencsésebb helyeken már nagyanyáink idejében kezdtek terjedni – mint például a Waldorf az eredeti helyén, Németországban, ahol már száz éve elkezdődött ennek a programnak a megvalósítása.
Egy időben gombamód szaporodtak az alternatív pedagógiai programok és iskolák – hogy néhány évnyi viszonylagos szabadság után ismét a nyolcvanas évek „tűrt” kategóriájába kerüljön a Waldorf, a Kincskereső, a Gyermekek Háza és a többi, amelyik se nem „központi állami”, se nem „egyházi”. Sorok írója bevallottan nem kedveli se a katonásdit, se az egységesítést, és a gyülekezeti tagokon kívül terjeszkedő, vallási alapú intézményekre is hajlamos úgy tekinteni, hogy leginkább azoknak megfelelő, akik valóban ahhoz a gyülekezethez tartoznak. Most, amikor rohamtempóban nő az SNI gyerekek száma, el kéne gondolkozni azon, hogy nem őket kéne tűzzel-vassal valami oktatási programhoz igazítani.
Élettársi kapcsolatokba született, egyedült vállalt babák
Meglepő statisztikákat látni, hogyan változott a házasságba, és az azon kívül született gyerekek aránya ahogy nézzük mondjuk a hatvanas évektől a húszas évek elejéig. Most van némi visszarendeződés (családtámogatások, adókedvezmények járnak a házasoknak), ezzel együtt ma már se nem stigma, se nem szokatlan, ha valaki nem házasságba születik, vagy valaki sokadik kapcsolatába.
Ahogy az sem, ha valaki egyedül, donorral, alkalmi kapcsolatból vállal gyereket.
Lombik és mesterséges megtermékenyítés
Már kisiskolás voltam, mikor Louise Brown, az első lombikbébi megszületett. Korábban csak a kétséges fürdőkúrák, vajákok, babonák, életmódváltások voltak az ajánlott módszerek közt, változó sikerrel. Innentől a tudomány vette át a terepet – még mindig változó sikerrel, de kevésbé misztikus folyamatokkal.
Digitális nemzedék
Talán 2010 körültől mondhatjuk, hogy már a kétéves kezében is okostelefon, tablet van - és még nem tudjuk, jó-e ez. (Sok kutatás azt állítja, nem annyira...). Még nem tudjuk pontosan, a felnövekvő nemzedék agyára hogy hat majd a sok interaktív vagy passzív eszköz, alkalmazás, a sok digitális segédminden. Majd húsz év múlva kiderül. Vagy nem.
Azt viszont már látjuk, az ANYÁK és APÁK életét hogy változtatta meg a közösségi média, a tanácsadó magazinokat száműző, interaktív blogok és fórumok. Hiszen a Bezzeg az egyik példa erre, elődje, a szókimondó Poronty pedig úttörő szerepet töltött be egy újfajta szülői online közösség és egy másfajta beszédmód megszületésében.
A természetes szülés reneszánsza
A születésházak, az otthonszülés kezdi szépen lassan elfoglalni a helyét, miközben sokan változatlanul a kórházi szülésre esküsznek. De az is átalakult – szülési terv, alternatív eszközök (labda, kötél, bordásfal, kád…) és módszerek, ősi pózok (négykézláb, állva…) vagy ősi eszközök (szülősámli!) lopakodnak vissza a modern, elektronikusan állítható szülőágyak és hipermodern orvosi felszerelések, gyógyszerek mellé.
Erőszakmentes nevelés
Törvényerőre emelkedett szinte mindenütt Európában a testi fenyítés általános tilalma, a korábban bevett „büntetések” (bezárás, sarokba állítás, csenddel verés stb.) bántalmazásnak nevezése, ma már sokak szemében bántalmazás a kiabálás, a gúnyolódás, az elhanyagolás nem fizikai formája is. Ami helyes is – csak sokan nem tudják, akkor most ezek helyett miféle eszköztárral lehetne civilizálni a néha kis vadakként viselkedő gyerekeket, akik maguk se szeretnék valójában azt, hogy egyáltalán ne legyenek határok, ne legyen valamiféle védelmező erő és tekintély a mindennapokban.
Hogyan tovább?
Vajon mik lesznek a következő változások? Lesz-e valamiféle visszarendeződés? Korábban vagy később akarnak a mostani szülők dolgozni menni? Marad-e a hordozás és szoptatás reneszánsza? Milyenek lesznek az apák öt-tíz év múlva, milyen szerepet töltenek be? És mennyire látjuk be mi, a szülésből lassan kiöregedettek, hogy vannak a mienktől eltérő módszerek is – és azok is működhetnek. Érdekes lesz követni.
Vakmacska
