35. hét
Ezen a héten voltam a védőnőnél, átnéztük az összes papíromat, beírt mindent a saját füzetébe, szívhangot hallgattunk, vizeletet néztünk. Vicces volt, mert a kisebbik teljes döbbenettel nézte, ahogy “összekenik” a hasamat, majd a szívdobogásra elkezdett ujjongani, hogy “kisbaba, dobog!” Nagyon édes volt. Mivel a 35. héten vagyok, a következő hétre be kellene iktatni egy védőnői látogatást, de őszintén szólva (és én is egyetértettem), a védőnő ezt egy telefonnal le szerette volna tudni, mondván, harmadik gyerek, ismer minket, tudja, hogy van víz-gáz-fűtés, jó helyen lesz a baba. Azért megkérdezte még egyszer, hogy ugye lesz kiságy, de ismét elmondtam, hogy nem, mellettem fog aludni, már az előzőnél is olyan jól bevált ez.
A ruhákat sikerült kimosni, egy szép napos délelőttön ki is raktam mindet a szárítóra, hogy nap is érje őket. Már csak a textil pelenkák vannak hátra, amiket be szeretnék áztatni nátrium perkarbonátba, hogy kijöjjön belőlük minden szennyeződés. És itt jön a kérdés, hogy hol a fenében lehet ezt kapni (előző alkalommal kaptam a sógornőmtől), ami nem netes rendelés, mert lusta voltam megvárni, mire kiszállítják. Megkérdeztem a helyi anyukákat, de a legtöbben nem is tudták, miről beszélek (ezt azért általában a mosható pelenkát használok ismerik, ezt elismerem), de végül egyikük elirányított egy közeli boltba, hogy ott többféle ilyen bio tisztítószer van, próbáljam meg.
El is mentünk az ovijárat után, de kiderült, hogy nekik csak szódabikarbona, meg nátrium karbonát van, nekem viszont nátrium PERkarbonát kell. Bevallom, utána kellett hirtelen olvasnom, hogy mi is a különbség a kettő között, de arra jutottam, hogy ez nem lesz jó. Végül megrendeltem egy netes boltban, aminél lehetett személyes átvételt kérni - szerencsére a férjem munkahelyéhez elég közel volt, így haza tudta hozni.
Már csak rá kéne szánni magamat a procedúrára, ami azért két gyereknyi textilpelenka esetében nem kis feladat lenne.
36. hét
A hétvégén sikerült megejteni az áztatás-öblítés-áztatás-
Szerdára volt időpontom a 36. heti vérvételre, és utána az első CTG-re. Már előre izzítottam anyukámat, hogy a kisebbikre jöjjön vigyázni, mert reggel 7-kor kellett indulnom a naggyal az oviba, hogy utána időben odaérjek a szakrendelőbe. Persze mikor máskor ébred fel a kisebbik az éjszaka közepén és csörtet be hozzám anyázva, mint amikor amúgy is korábban kell ébredni és mindenkit összekészíteni.. De szerencsére hamar megnyugodott és visszaaludt mellettem, és csodával határos módon 7-kor még aludt, pedig egy pár hete mindig 6-tól kukorékol, hogy éhes. A nagy tök cuki volt, felmérte a helyzet jelentőségét és abszolút közreműködő volt, habár még félig aludt, amikor öltöztettem.
Leadtam az oviban, ahol még sosem járt ilyen korai órában, majd mentem tovább a szakrendelőbe. Meglepő módon minden flottul ment, nem ragadtam be a dugóba se, pedig ez gyakran előfordul reggelente errefelé. Leparkoltam, vettem egy pizzás csigát a pékségben és felkészültem lélekben az armageddonra, ami majd a vérvételnél fog rám várni. Komótosan lepakoltam, megnéztem a sorszámomat, amire rá volt írva, hogy kb 20-an várnak előttem. Na, nem lesz egy könnyű menet, de sebaj, csak túléljük. Két perc múlva már csippan is a behívó, én következem.
Meglepődve megyek oda az ablakhoz, mosolyogva vár a hölgy és mondja, hogy látta a rendszerben, hogy kismama vagyok (wow!), azért hívott előre (halleluja!). Megnézte a beutalót, minden vonalkódos matricát előkészített, majd beengedett egy másik ajtón, ahol a 20 embert megkerülve rögtön a vérvételes szobában találtam magamat. Az autóból kiszállástól számítva 15 percen belül megvoltam mindennel, amit el sem hiszek, eddigi pályafutásom során ilyen még egyszer sem volt, annyira jól esett!
Utána átbattyogtam a nőgyógyászatra, és békésen ücsörögtem a soromra várva, amikor észrevettem, hogy ide elfelejtettem sorszámot húzni. Elszaladtam az automatához, vagyis szaladtam volna, de 3 lépés után emlékeztetett a testem egy óriási keményedés kíséretében, hogy ez már nagyon nem fog menni, így csak szolidan levonszoltam magamat.
A CTG-n minden rendben volt, és mivel pont előtte reggeliztem, a baba olyan bulit tolt, hogy alig győzködtem nyomkodni a gombot. Azért ez a ritkábbik eset, a többiekkel volt, hogy sétálni kellett mennem, meg csokit enni, de ez most szerencsére nagyon gördülékenyen ment. Megkaptam a táppénzes papírt és mehettem is.
Elszaladtam az apás szettért, meg beszereztem még egy-két hiányzó dolgot, és mentem is haza. Most már tényleg minden megvan a kórházi csomagba!
Közben elküldtem a kollégámnak a papírokat, és kiderült, hogy rosszul került fel a dátum rá, ezért volt délután egy újabb köröm a nőgyógyászaton. Mivel már nem volt gyerekvigyázóm, együtt mentünk a gyerekekkel. Nagy szemekkel, megilletődve nézelődtek a váróban, míg sorra kerültünk. Az asszisztens nagyon aranyos volt, oda-vissza volt a gyerekektől, hogy milyen nagyok már - ők aztán igazán mondhatják, hogy már kis sejtcsomó koruk óta ismerik őket, ahhoz képest tényleg nagyot nőttek.
Borbolya
