A hétfői fogadóóra teljesen elmosta a nosztalgiázásomat. PiciLány 11 hónapos lett, de ezzel csak másnap bírt foglalkozni az agyam.

Gondoltam, majd közelíteni próbáljuk a nézeteinket, KicsiFiú érdekeit szem előtt tartva, de annyi lett az egészből, hogy tanárnéni kapálózott, hogy ezagyerekjesszusom. Meg higgyem el, nem alkalmas az iskolára, meg felelősséget vállalni magáért, amíg átsétál szembe a házunktól a suliig , vagy vissza. Hát jó. Végülis még csak lassan 9 éve élek vele. Lehet, tényleg nem sikerült kiismernem. 

Mivel nem járhat tovább egyedül haza, így az önbizalma mélyebbre lett döngölve megint. Pedig olyan büszke volt rá, hogy ő ilyen ügyes, és benne megbízik az anyukája. Meg is. 

Újra elkezdtem kilincselni a suliknál, akik már elhajtottak, hogy muszáj segítsenek! Eredmény nulla.

Már fogalmazom a levelet a kerületi jegyzőnek. 

KicsiLány sulijában is nagy a fennforgás. Másodikban meghalt az osztályfőnökük, aztán jött a covid. Most újra nehéz helyzetben az osztály. Beteg az osztályfőnökük. Ez nem influenza. Valami komoly. Hónapok óta csak az ünnepségekre jár be. Nem lesz se fogadóóra, se szülői. A gyerekek nem sokat tudnak, de ahhoz, hogy aggódjanak, épp eleget.

Most pedig még a farsang is csúszik. Megint. A helyettes tanító is lebetegedett, szerencsére az csak influenza.

KicsiLány már nem akar tanárnő lenni a farsangon. A kopogós cipő sincs meg, ezek szerint már lelomoltam. Így vacak az egész. Mondja ő. 

Inkább lesz rocker. Ahhoz van itthon minden.

Elég terhelt az osztály. Nem is akarok belegondolni, hogy a sok online mellett még az állandó helyettesítés után mi lesz itt jövőre, azaz felsőben. Előre fogom a fejem.

Fogadóóra pipa, jelmez pipa. Mehet a hét nyugiban. Napersze. NagyLánynál jelez a Kréta. Osztályfőnöki intő. Megszegte a házirendet. Hogy mivel, az majd kiderül ha hazaér. Addig izgulok. Talán telefonozott a wc-ben. 

Nem pont.

Sírva jött haza. Már szilveszter óta hallgatom, hogy "Ezek a hülyék be akarnak rúgni! Érted, Anyúúú?!?! De hát csak 12 évesek! Miért?? Mondd miért?" Aztán ebből nem lett semmi vagy ő nem tudta meg... most a nyári tábor miatt aggódik. Oda tervezik a nagy piapartit. Ő meg a barátnő meg majd vigyáznak a "hülyékre", ne essen bajuk. Hiába minden, nem hallgatnak rájuk, hogy ez hülyeség! 

Nem várt a "bátor" csapat nyárig. Piáltak a suliban. Éngyerek meg nem köpött. Ez ért intőt. Két éve NagyFiú volt ebben a szituban. (Mi a frász van ezekkel a kölkökkel???? Én kemény kamasz voltam, de ez nekem is buta arcot rajzol. Miért a suliban kell inni? Vagy ez ugyanaz, mint a klotyóban bagózás? Nekem nem. De leginkább miért általánosban???) Ő sem köpött, de csak azért tudtam meg a sztorit, mert úgy jött haza, hogy "Képzeld Anyu..."

Megkerestem a tanárt, fejtse ki, legyen kedves, melyik pontját szegte meg NagyLány a házirendnek... Kifejtette, és vissza is vonta az intőt. Belátta, hogy keskeny a határ egy csapat 13 éves esetében a spicliség és a józan ész között. Osztályszinten megbeszélték, aztán ámen.

A korai tavasz kicsalt a játszótérre. Másokat is.  Kanyarodtunk már be hintázni régebben is, de nem volt izgibb, mint otthon. Most viszont végre volt élet. Na ez már tetszett PiciLánynak!

A homokozó érdekes terep. Nyilván meg is kell kóstolni. Rémes. Miért???? Egyszer még értem, de sokszor....!?!?

Néztem az anyukákat. Sok ekkorka gyerek van. Inkább másfél évesek. Ez tök jó, meg hogy az anyukák is szimpik. Sajna nem mindig voltam ilyen szerencsés. 

PiciLány barátkozik. Vagy olyasmi. Simán megy, fogdosna minden gyereket. Látszik, hogy van körülötte itthon is pár.

A csúszdán ügyesen löki le magát és élvezi a sebességet. Tiszta apja! Hehe.

Valahogy azt látom, hogy unatkozik itthon. Lehet kéne itthonra is csúszda...

Persze ha négykézlábast játszunk, az bejön neki, meg a mondókázás, de kb semmilyen játék vagy konyhai eszköz, kábel, távirányító.... szóval semmi nem köti le huzamosan. Kipakolja az edényeket, és nyüszít. Vagy a fakanalakat, és nyüszít. Konkrétan babáknak kitalált dolgokkal egyáltalán nincs hangulata foglalkozni. 

Nézelődni azt szeret. A babakocsiban már kókad le a feje, csukódik a szeme, de nem akar aludni. Még lemarad valamiről! Azért egyszer csak bebólint. De van, hogy nincs kedve ágyban aludni. Ugyanígy nem akar elaludni. Hátamra teszem, és már nyekk. Persze, máskor meg pont ott nem jó. 

Lehet olyan lesz, mint KicsiLány volt. Kora reggel hozta a cipőjét és csapkodta vele az ajtót, hogy ideje elindulni itthonról.

Miniterrorista. Hihi.

Nagyon szereti a hintát. Én is. A mindennapi ebédünk kulcsa. Ő lengedezik, én énekelek miközben főzök. Több kedvenc dala is van, amire azonnal rugózni kezd. 

Szeretem ezt az időszakot. Már partnerek a kisebb játszásokban, és annyira cuki, ahogy megpukkadnak a kacagástól közben.

Felkiáltok, hogy "Menekülj!" ő meg alig bír teperni a nevetéstől, míg hammogva csattogok utána. Ha túl lassú vagyok, akkor megáll, hogy elkaphassam és megegyem. Ezt minden gyerekemmel nagyon szerettem játszani. 

Kitartó pogácsasütéssel megtanult tapsolni is, ami nagyon cuki, pláne mikor csupa maszat a tenyere. Végre puszit is kapok reggelente, de a tesóknak is osztja rendesen. Kedvesnek viszont a szakállcincálás jut, puszi nélkül. Ez undokság. Pedig elég komoly szórakoztató központ. Igazán megérdemelné. Nem vagyok az a frásztkapkodó típus, de Kedves azért kikezdi néha az idegrendszerem. Ez csak anyapara. PiciLány szája fültől fülig ér és üvegvágó sikolyok hagyják el a száját, mikor Apu játszik vele. Hiába mindennapos dolog, vannak elemek, amiket nem tudok megszokni.

Az estéink nem túl változatosak. Kicsik fekszenek 8-kor, nagyok 10-kor, Babszem Csacsi meg 11-kor. Mi pedig dőlünk egyik sarokból a másikba vagy bambán bámulunk magunk elé, miközben PiciLány vígan jön-megy.

Nem izgi. 

Persze hétvégén egy picivel könnyebb. 

Teljesen kizsigerelten ültem a konyhában szombat este. Pedig klassz nap volt, csakhát strapás. 

Leléptem egyedül bevásárolni, vállalva a megszakadást, csak egyedül lehessek! Mondjuk nem volt világmegváltó. Míg a buszra vártam, felnéztem a fészre és lesokkolt az első hír. 

Riki meghalt. 

Ömlöttek az emlékek. No name kezdők voltak, mikor ott ugráltunk az első sorban a PeCsában. Nagyon bírtam. Extrém srác volt.

 Aztán a nyarak. Minden héten Junkies sörkert, Junkies tábor Tokajon. Több, mint egy évtizeden át minden pesti Junkies és Ramones Mánia koncerten ott voltam. Pár éve a Barba Negrába NagyFiút és NagyLányt is magammal vittem egy bulijukra...

Imádom a punk rockot. Ezek a nyári zenéim. Most előre hoztam a napsütést és már most, februárban Junkies ordított a konyhában, míg főztem. Egyedül. Kedves a gyerekekkel lent az udvaron sütötte a húst a grillen. Felszabadító volt, csak kár, hogy szomorkás. 

Ez az első grillezés még korainak bizonyult. Kedvesben már tombolt a BBQ, esélyem se lett volna. Mit neki eső, meg 4 fok! Mondjuk jól szórakoztunk ettől. Utána igazán kellemes volt felmenni a meleg lakásba forró kávét inni. Gondoltuk, este filmezünk vagy Bármi. Persze.... Bármi?! A fogzó gyereknél nincs is tutibb fogamzásgátló! A hatékonysága 100%-os. 

Kb 10 percenként felnyüsszent és rágta a takaró csücskét. Mikor beerőszakoltam a kezem a szájába, hogy bekenjem az ínyét, hát elhűltem! Mondjuk négy foga tutira lesz egyszerre. Ideje, mert az elmúlt három hónapban semmi nem történt. Nyolc hónapos kora óta 2 fog és 72cm az egyenleg. A súlya nő. Gondolom majd egyszer ő is, meg a fogai is fognak.

Ez nem viasztalt minket szombat este fél 11-kor. 

Én beájultam a bébi mellett. Kedves keltett 11-kor, hogy meglepiiiii! Felnyalábolt az ágyból és kicipelt a konyhába. 

Forró vaníliapuding illata terjengett. Na ettől kipattant a szemem! Őrülten szédültem. Nem is értem, hogy tudnak a gyerekek kézben aludni?! 

Ami másnak a forrócsoki, az nekem a forró vaníliapuding. Nyami-nyami. Jó lett volna kicsit dumcsizni. Legalább. Míg kanalaztuk a pudingot, addig.... de utána mentünk is aludni. Ki tudja meddig tart az éjszaka...

A főzést vasárnap is kimerítettem a rizs elkészítésében. Kedves és KicsiLány főztek, én meg KicsiFiú fejébe próbáltam beletölteni a  nyitott mondatot kivonásnál. Kemény volt. Lehet inkább főztem volna! Pláne mikor kiderült, hogy ha csoki helyett busszal és villamossal magyarázom, azonnal megérti! Elvesztegetett súlyos percek. Dehát a többieknél bevált a csoki! Ez a gyerek más anyag. Aminek nincs kereke, az neki nem is létezik.

PiciLány délutáni alvására beáldoztam magam. Csajos estém volt, nem akartam, hogy problémás legyen egy vasárnap este. Másnap suli, a tesóknak meg fontos a pihenés. Nem mellesleg én sem szórakozom olyan jól, ha biztosra veszem a bömbit.

Kicsi Babszem Csacsi a hátamon szuszogott órákat, én közben terveztem fejben a takarót, amit varrni készülök neki. Kedves ezalatt barkácsolt a kicsikkel a konyhában. A nagyok? Ők szerteszét. Nagy itt a nyüzsgés. Szívesebben lustulnak a nagymamáknál.

Teljesen megértem.

Szóval ez a hét rendezett egy kis kimozdulást. Csütörtökön kávézás barinővel, ahová ugyan babával mentem, de így is jó volt. Igaz, hogy végigugrálta a kávézót, de utána jót aludt.

Mi meg jót sétáltunk.

Vasárnap viszont gyerekmentes este a Szimplában. Szabadnapos anyanap. Duplán szuper. Egyrészt jó ez a hely nappal is, így sötétben viszont imádom! Másrészt fények, zene és sooooook ember. Aki mind külföldi. Tisztára mintha azonnal kiutaztam volna az országból.

Ott ültünk, mint valami turisták. Két bezzeganya a sarokban, és ittuk a sört. Csak szolidan. Most még.

Alig több, mint három órát töltöttem távol. Ebből PiciLány majdnem egy egészet végig sírt. Egészen remegésig lovallta magát. Máskor is ez van. 

Nem jó a bezártság. Jó innen kitörni néha. Legtöbbször csak üvöltök, hogy elééééég! De nem tudok mozdulni. Nem megy. Ezért. Mert annyit egy görbe este sem ér nekem, hogy én vihorászok meg heherészek, míg a kis Babszem Csacsim remegve sír utánam. És nem tíz percet.

Apu szuper és fini meleg és jó vele minden. Csak egy valamije nincs. CICI. Persze erre is lenne megoldás. Az mindenre van. Én viszont inkább hisztizek egyet, mikor full elég. Egyelőre be kell érnem a közeli helyekkel, ahonnan seperc alatt hazaérek. PiciLány hipp-hopp megnő. Akkor majd mehetek világgá.

 És fogok is!

Nanta