felvételi középiskola

Hát túl vagyunk rajta!!! Igen, többes számban beszélek róla, mert nagylányom középiskolai felvételije az egész családot érintette. Ismét levizsgáztak, de nem a gyerekek, hanem a Magyar Oktatásért felelős "szakemberek".

Nyolcadik osztály végén naivan azt hittük, hogy most teljesen természetes lesz, hogy  általános iskolából középiskolába megy nyolcadik után a lányom, ahogy anno negyedik osztályból felsőbe lépett. Sok egyidős gyermek van körülöttem a rokonok, barátok között, úgy gondolom, összességében elmondható róluk, hogy lelkiismeretesen készültek a felvételire.  Már csak azért is mert össze-vissza ijesztgették őket a jelenlegi tanáraik. Hiába, ha nincsenek befenyítve, biztos úgysem tanulnak...

Az én lányom is nagyon sok feladatlapot töltött a korábbi évek vizsgáiból, amiknek megoldása is fent van az interneten. Én töltöttem le őket, együtt javítottuk, tényleg sok energiát beletettünk! Az általános- és a középiskolában, ahová készül is volt felkészítő óra, amelyeken részt vett. Így sikerült a 100 pontból 53 pontot elérnie. Én nagyon örültem neki, és büszke voltam rá. De mikor megnézte a dolgozatot, és meglátta, hogy hány pontja lett, ő elsírta magát...

Jó tanuló, inkább ötösei vannak, az egy-két négyes mellett. De nem csak az én gyerekemen látom ezt a világvége hangulatot. Amikor megkérdezem a barátnőit, a többi rokon gyereket, szemlesütve, szégyenkezve mondják az elért 45-50 pontokat.

Nem tudom ép ésszel felfogni, miért kell letörni az önbecsülésüket az önbizalmukat ezzel a rostával. Kudarc és csalódás éri őket az első nagy megmérettetésükön, hiszen direkt úgy van kitalálva a rendszer, hogy szanálja, szelektálja őket.  Mert itt nem arra kíváncsiak, hogy mit tudnak, hanem hogy mit nem! Érettségi szintű feladatok szerepelnek a felvételiben! Megírva, utólag, nyilvánosan a médiában vitatkoznak tanárok arról, hogy hogy kellett volna megoldani az utolsó matematika feladatot.

Külön tanárt fogad nagyon sok szülő, nagyon sok pénzért, hogy felkészítse gyermeküket erre a megmérettetésre. Had kérdezzem meg, mit tanultak akkor az elmúlt 8 évben az iskolában a gyerekek, ha erre van szükség??

Értem én, hogy rostálni kell az iskoláknak, és mindenki a legjobb és legszorgalmasabb gyerekeket szeretné a padjaiban tudni, de MIÉRT kell ezt a kudarcot a gyerekek nyakába akasztani már ennyi idősen? Minek kapnak félévi, év végi bizonyítványt, ha az nem mutat semmit a szakembereknek? Messziről ordít erről az egészről, hogy ez nem a tanulásról, a tudásról, a gyerekekről szól, itt adatok vannak, statisztikák számok. Mert akik ezt kitalálták, azok gyereket csak papíron láttak, ott is csak /fő -ben feltüntetve.

Nem is tudom mivel lehetne lezárni ezt a gondolatot, talán ami egyre jobban jellemző (tisztelet a kivételnek!), ahogy haladunk az egyre nagyobb gyerekeket fogadó iskolák felé:  az iskola az életre nevel.... !!

Timi