Új év, új én? Én biztos nem.

Új élet sem kell, köszi. Megfelel a mostani. 

Új hálószoba-szabály? Na aaaaz jöhet!

Szeretem én az együttalvást. Minden gyerekemmel így aludtam. Csak másként, mint most.

NagyFiú a hideg nyár miatt kötött ki az ágyunkban, mikor pár napos volt. 

Már akkor sem vált ez be. 

Inkább kapott egy saját 90x200-as ágyat leesésgátlóval és ott aludtam vele, miután felébredt éjjel. Ez kb 1 éves kora körül lehetett. Később ezt lecseréltük franciaágyra, mikor NagyLányt vártam, így kényelmesen elfértünk. 

Mi hárman aludtunk a gyerekszobában a franciaágyon. Apuka a másik szobában. De ez csak éjjel volt így, miután a baba ébredt, én átslattyogtam és hát... ottmaradtam. 

Bevált. 

Később, ahogy egyre több lett a gyerek, a franciaágy kikerült és faltól falig matracon aludtam a sok gyerekkel. 

Tudom. Putris. 

Civilizáltak vagyunk, legyen már kék-rózsaszín gyerekszoba kisággyal.

 Legyen. 

Akinek ez a vágya.

Nekem jó volt ez a barlanglakós megoldás. 

A gyerekeknek is jó volt. Soha, senki nem feküdt rá, nem nyomott össze csecsemőt, meg másik gyereket sem. Cukin ölelgetették egymást álmukban. Az megvolt.

És volt unisex sárga gyerekszoba maci-bohóc tapétával, pasztel színben. 

Szép volt, meg minden, csakhát kiságy meg ágyak helyett matracsarok volt.

Persze NagyFiú gyorsan felkerült a "földről" az emeletre. 

Vettünk egy megfordítós emeleteságyat. 

Így az újszülött aludt mindig a földszinten, ami konkrétan a földön matrac volt. Az ágykeret miatt viszont kicsit a nagyobbacskától akkor is távolabb, ha épp nem a fal mellett aldut. 

Később négy gyerek két ilyen ágyon szétszórva.

Folyton ment a helycsere. 

Én fent, én baloldalon, én lent.... míg ki nem alakult kinek melyik a kedvenc helye.

Aztán NagyFiú először felköltözött a galériára, majd kiköltözött a gyerekszobából. Kb 11 éves volt, mire hajlandó volt erre. De akkor sem ugrált az ötlettől. Vegyes érzelmekkel kezelte. 

Ekkor NagyLányé lett a galéria, ahová vitte magával az egyik ágyat. Megfordítva. Így egyszemélyes, baldachinos.

Altatás nálam 5 éves korig úgy, hogy könyvből mese után odabújok és énekelek, fejből mesélek a sötétben, míg elalszik. 

Szülinap után viszont már csak a könyvből mese esti fénynél, puszi-ölelés, jóccakát.

PiciLánynál kipróbáltunk egy sor más alvási lehetőséget, de nyilván belőlem indulóan, a már bevált módszer fog most is nyerni. 

Remélem, mert több ötletem már nincs.

Ha én megyek a baba ágyába, az szuper, mert onnan én könnyen kiszokom. Baba viszont nem szívesen szokik ki a szülői ágyból. Itt van rá a saját, személyes példám. Persze ezt eddig is tudtam. Kedves meg mostmár tudja. 

Hiába mellettünk (konkrétan az ágyunkra tolva) meg ilyen bölcső, olyan kiságy... napközben még csak aludt benne, de éjjel már ritka kivétel volt az ilyen. 

Egy darabig oké volt ez, de én már rettenetesen utáltam, hogy a fini meleg bújós nagymacska helyett egy fini meleg kismacskához bújok kb minden este. 

És bár mindketten egyetértünk abban, hogy jó érzés egy babával aludni, Kedvesnek is elege lett a hármanazágyban történetből.

Hogy odébb tenni? Vagy az ágyába?

Ha meg is próbáltuk, ment előtte a heccelődés.

"Piros vagy kék kábel? 

Piros vagy kék? Piros vagy kék? 

Mondjad mááár! Most akkor melyiket vágjam el?"

Aztán vagy robbant, vagy néha nem robbant.

Az új év első napján asztalra csaptam.

Mostvanelegem!

NagyLány ágyát PiciLánynak adjuk. Ő pedig kap egy új ágyat, ami nagylányosabb, meg csicsásabb, meg szívevágya. 

Egy jó felvezetést követően tetszett neki az ötlet és az új ágy is gyorsan meglett.

Fáztunk mindketten a cserétől, mert egy fullos lakásszétkapás kellett hozzá. 

Hozz le egy 7 nm2-es galériáról egy emeleteságyat egyben, mert ott nincs hely szétszedni. Amit muszáj, mert az ajtón máshogy nem fér ki. Fordulni vele még félig szétszedve sem könnyű és az új helyén is elég passzentos lesz. Persze a kiságyat is szétkaptuk és az új ágy is ott volt.... szóval a szobák minden pontján szétkapott ágyak hevertek. Meg még öt gyerek. És most senki ne gondolja, hogy a két kamasz a falhoz lapult volna.

Ugye milyen pihentetően hangzik?!

Az is volt. Rendkívül. Napersze.

KicsiLánynak örök hála, mert ezer szemmel és kézzel követte a kupikupac közepén egerésző négykézlábast, aki nyilván úszott a boldogságban a felfordulást látva. 

Ami nekünk agybaj, az neki csupa izgalom volt.

Az ágycserés manőver gyakorlatilag egy teljes napot vett igénybe. Merthát nem csak az ágyak cserélődtek, hanem bútorok is kerültek új helyre, így a netkábelt is újra kellett tervezni.

Kedves imádta.... mikor végre kész lett.

Hogy a bebetonozott és most kiaknázott bútorok mögött hány egér család meg harcoló német alakulat került elő, azt gondolom mindenki sejti.

Közben a karácsonyfa is eltűnt már 2-án.

Alig két napig volt benne öröm. Aztán a gyerekek elmennek úgyis és velük a karácsonyi hangulat is elillan. 

Éppen ezért jövőre már Mikulás után díszítjük, hogy gyönyörködhessünk benne egy pár hétig, és KicsiLány kívánsága szerint, csak Szilveszter után szedjük le. 

"Másként hová teszitek fel a Happy Birthday izzósort!?"

Hát tény, a karácsonyfára szoktam és akkor csak az világít, de lennének még ötleteim. Viszont az ünnepelt kívánsága szent.

Izgatottan mentünk neki az első ágycserés estének. 

NagyLány elképesztően boldog az új ágyában. Mondjuk ezen nem izgultunk. Hehe.

PiciLányt nem hatotta meg a változás. Maradt kuckóságy, de kényelmesen elférünk benne. Apuszag is közelebb van, mint valaha. 

Ha akarjuk látjuk, ha nem akarjuk, akkor függöny be és őt nem zavarják a kinti fények.

Százszor jobban alszom azóta! Végre nem laprahajtva a két elterülős, kényelmes kis- és nagymacska között. És minden este összebújva alszunk el Kedvessel! Ezt egyenesen imádom!

PiciLány is jobban alszik meg Kedves is. 

Szóval jó döntésnek tűnik.

Már nagyon időszerű volt a svéd bútorboltos látogatásom, ami most elkerülhetetlenné vált. Nem a tejhabosító volt a legfontosabb, de azért annak örültem a legjobban.

NagyLányt befűztem. A kicsik Nagyinál voltak úgyis, hát nosza! 

Jött is lelkesen. Nem is vettünk nagyon feleslegeset sem, kivéve a plüsspatkányt, amire levett. Merthogy kiborult, amiért 4, érteeeed???

 Négy órát voltunk ott Anyúúúú!!! 

Jóvanna. Ritkán megyünk. De mégegy ágy alá való zsákot vehettünk volna. Kérdeztem Kedvest, hogy eljön-e velem egyik nap, de kategórikus nemmel válszolt. 

"Viszont ha oda egyedül mész, akkor sosem jössz haza! Hahaha"

Nakösziszépen.

Ennek a hosszas boltozgatásnak azért nagyonis volt értelme. Egyrészt NagyLány mindenféle finomságot kicsalt belőlem, ami nem volt egy nagy mutatvány, másrészt rengeteget dumáltunk komoly dolgokról is, meg vihogtunk is, mint az idióták. Jó kis nap volt, még ha fárasztó is.

És megint megtapasztaltuk az emberi furaságot.

Mikor pici boltba szaladtunk be, az alvó bébit kinthagytam. Lefékezve, a bejárattal szemben, éppcsak útban ne legyen, hogy rálássak. Max. 5-10 percet voltunk bent. És akkor be-benéztek emberek ilyen szöveggel:

"Itt egy kisbaba! Aggódom, hogy itthagyták!" 

"Valakié ez a kisbaba?"

Hát, nincs rajta, hogy ingyen elvihető, szóval igen. Én vagyok a valaki. 

Persze ezeket nem mondtam ki szemtől-szembe. Pedig milyen jól esett volna!

Pont a napokban láttam, hogy Daniában halál normális egy fa alá tolt babakocsi vagy akár több is egykupacban, hogy a babák a levegőn aludjanak. Ott nem nagy szám egy ilyen énféle sztori. 

Mondom én, hogy vikingvér folyik bennem. Hehe.

A fodrászat előtt is kinthagytam. 

Egy néni nézte a babát, fürkészte a környéket, aztán a babát, nézelődött befelé... én meg integettem neki. NagyLány meg kiröhögött. 

(Én utálom az ilyen helyeket, csak őt kísértem)

Másik nagy kedvenc kérdésem, mikor egyedül leszaladok a boltba:

"Hát a pici?

Otthon alszik.

Egyedül????"

Ember!!! Naná! És rábíztam a főzést is meg a takarítást, ha kész az 1000 darabos puzzle.

Wtf???

És a kérdezők ismernek vagy 20 éve....

De olyan is volt, hogy szintén kinthagytam, aludt. A boltban hangos a zene és meleg is van. Kisbolt. Csak egy olajért ugrottam be. 

Mellé állt egy nő és őrizte abban az 5 percben, nehogy elrabolják. Mert ő aggódik. Megköszöntem kedvesen, de igazából nem értem. Nem egy kartondobozban van bebugyolálva és nem is újszúlött.

Akárhol én sem hagynám ott. De itt....

Amúgy fura. Sokszor aggódtak már a bolt ajtajában hagyott gyerekeimért, de mikor KicsiLány a Déli pályaudvar közepén bőgött egyedül 4 évesen, úgy ment el mellette mindenki, mintha ott sem lenne! 

Ijesztő volt.

Ő amúgy tudta, hogy mi hol vagyunk és én is láttam őt, de baromi messze voltunk egymástól.

Namindegy.

Hétvégére megint utolért a kiborulás. 

Hát persze. Hiába jöttem már rá, hogy heti 1-2 óra fullmagány kell a működésemhez, nem figyeltem erre és akkor még a téliszünet is befigyelt.

Szombaton vidáman repkedtem vásárolni (kaját, semmi extra) teljesen egyedül.

Zeneterápia, napsütés, séta, fújja a szél a hajam. 

Maga a csoda!

Ennyi kellett a boldogságomhoz. 

Hogy miért nem passzolom le PiciLányt többet Kedvesnek? 

Mert vele lenni is pont annyira hiányzik, mint egyedül lenni. És ha lehetünk ketten egy alvó babával, akkor azt választom.

De nem szabad! Legalább néha nem!

És a zene, a zene, a zene az kell. 

Jó lenne, ha ezt sem felejteném el.

Füles be, hangerő maxra, gyerekek kizár.

"Vedd úgy, hogy nem vagyok itthon! Csak akkor gyere ide, ha ég a ház vagy vérfolyik. Majd szólok, ha kész az ebéd. Puszik"

Azzal ajtó becsuk és nekiálltam főzni, míg PiciLány a hátamon kókadozott. Nem éppen altatódalokat hallgattam, meg énekeltem is mellé nem kicsit.

A baba elaludt mindenesetre egykettőre. 

És találnom kell olyan hobbit, ami nem igényel minimum 1 órát az életemből. Tehát a varrás meg a hímzés kizárva. Az olvasás is, mert azt sem jó abbahagyni ötpercenként.

Marad a számfestés. Ez kicsit olyan játék, mint a hangyaszedés. 

Aztán csak akad hely a falon az alkotásaimnak. 

Amibe most fogok belevágni tuti megint egy éves projekt, szóval nagyon nincs is okom a hely miatt aggódni.

Holnap bele is kezdek. Meg új napirend szerint osztom az időmet és akkor dejóislesz.

Pont addig, amíg megint el nem felejtem, hogy én is számítok és felül nem kerekedik a szolgalelkű énem.

Akkor majd megint nyafizom. Kedves azt kérdi majd, hogy miben és hogyan segítsen. Mint mindig.

Én meg széttárt karokkal ingatom a fejem, hogy nem tudom. Mint mindig.

Majd jön a barátnőm, hogy 

"Hagyj ott mindent! Menj bringázni! Ne főzzél, majd lesz szendvics! Találj egy hobbit! Tudod, hogy Kedves segít, csak kérned kell!"

Mint mindig.

És igen. Ez a beszélgetés, mint egy örök körforgás ott van az életemben. Hogy vegyem magamat is számításba. 

Vajon miért ilyen nehéz ez???

Nanta