Emlékeztek még Mindy történetére? Most folytatódik, az élet drámáival.
Régen jelentkeztem már, de gondoltam bejelentkezem a legújabb történésekkel. Az elmúlt 3 hónap a korábban leírtakhoz képest eseménytelenül telt. Legutóbb ott hagytam abba, hogy december 9-én megyünk a 3 hónapos kontrollra az andrológushoz - de hogy ne legyen unalmas, előtte még bőven volt részünk izgalomban.
Dec. 5. Ekkor már masszívan 2 hete késett. "Terhességi" tüneteket produkáltam értsd: hányinger, émelygés, étvágytalanság, extrém fáradtság, alhasi görcsök, mellfeszülés. Iszonyatosan feszült és izgatott voltam, mert amióta szépen tartom a tornát és a diétát, még sosem késett ennyit, maximum 3-4 napot. Három teszten voltam túl, de egyiken se akart megjelenni a 2 csík, mindig csak az a fránya egy vigyorgott rám vissza, mint valami felkiáltójel.
Mivel kórházban dolgozom, áttelefonáltam a nőgyógyászatra és napközben átmentem egy hüvelyi UH-ra, "hátha" alapon.
A kolléganőm még viccelődött is, hogy ő 8 hetes terhes volt a lányával, mikor még mindig nem volt pozitív tesztje.
Terhes nem voltam sajnos, de kiderült mi miatt vagyok ennyire rosszul: egy csecsemőfej nagyságú cisztát növesztettem össze a jobb petefészkemre/mellé. Hidegzuhany. Pazar.
Átmentem az orvoshoz a rendelőbe, hogy most akkor hogyan tovább, mert az ultrahangon már műtéttel fenyegettek. Mondta az orvos, hogy ránézésre nincs "nagy" baj, nagynak ugyan nagy a ciszta, de vékony falú, homogén szerkezetű, biztos nem rosszindulatú. Azért kérünk egy tumor markert. (spoiler: közben megérkezett; rendben van.)
Tekintve, hogy késett, amit a ciszta termelte plusz hormonok okoztak, az orvos felírt egy gyógyszert, ami meghozza a mensim és amitől a ciszta össze fog esni. Mensit követően kontroll UH, remélhetőleg addigra eltűnik. Nem nyugtatott meg mindezzel, de úgy engedett utamra, hogy ha bármi baj van, akkor jelentkezzem soron kívül.
A munkából hazaérve délután a felgyűlt feszültséget egy kiadós sírással kiengedtem. Férjem támogat, de aggódik és nem tudja, hogy segítsen. Mondtam neki, hogy csak szeressen és legyen velem.
Dec. 6.
Csodák csodájára - vagy a stressztől már nem is tudom - de stílusosan, magától megérkezett a nemvárt, így a gyógyszert nem kellett beszedjem. Ezt nem is bánom a máj-autoimmun miatt, ami egyébként köszöni szépen rendben van, hatásos a rá alkalmazott terápia. Egyébként pedig görcs, görcs és még több görcs. Túlélésre játszottam a következő 3 napban.
Dec. 9.
Sajnos nem kaptunk jó híreket. Most már biztos: irány a lombik. A Férj eredményén nem változtatott a vitamin kúra, az inszem fel se merült. Kapott gyógyszert, amit időzítve kell majd beszedjen a lombik előtt 40 nap+3 hónappal.
Kezdeti elkeseredésünket aggodalom, félelem vette át, kiegészítve még nagyobb vággyal a saját, közös gyermekre. Mit volt mit tenni, elhatároztuk, megyünk tovább, csak oldódjon meg nekem is ez a cisztás ügy. Megbeszéltük azt is, hogy melyik intézetbe szeretnénk a továbbiakban járni.
Mivel vidéken lakunk (kb. 40 km-re a fővárostól) de Budapestre járunk andrológiára, leginkább az utazás viselt meg minket folyton. Hatalmas volt a forgalom, alig vártuk minden alkalommal, hogy túljussunk a kritikus pontokon. Férj relatíve jól bírja a gyűrődést, de ez már a sokadik volt és sokadjára. Summa summárum: nem kedveljük a nagyvárosi forgalmat. Hazafelé levezetésnek legalább 90 százalékban elrendeztük a karácsonyi bevásárlást, így azon már nem kell pluszban idegeskedni. És még akkora tömeg sem volt. Másnap vettünk fenyőt is.
Dec. 15.
Elmúlt a menstruáció, így délelőtt megejtettem a kontroll UH-t. Sok volt a munka, de muszáj volt átugorjak. Sajnos nem azt láttuk amire számítottunk... nem hogy nem tűnt el, de még nőtt is az a k. ciszta. Az orvos csak hétfőn lesz legközelebb, vagyis csak akkor tudok vele beszélni. Visszamentem dolgozni, és próbáltam nem arra gondolni, hogy most mi lesz...
Dec.19.
Reggeli vérvétel. Levetettem a tumor markert mert az volt a megállapodás, hogy csak akkor kell megcsináltatni, ha nem szívódik fel vagy esik legalább össze a ciszta. Még rátettek egy májfunkció kontrollt is az autoimmun miatt. Délelőtt kiderült, hogy a májfunkció rendben, a terápián nem kell változtatni, csak folytatni. A marker Budapesten készül, pár nap múlva lesz csak eredmény. Mindeközben felkerestem az orvost, hogy sajnos a helyzet változatlan/minima rosszabb, és mondjon valamit, most hogyan tovább. Az ítélet: műtét laparoscoppal. Addig jegeljem a tornát.
A napomnak innentől kezdve kapufa volt, semmire nem tudtam figyelni, csak haza akartam menni.
Már látom, hogy fantasztikusan fog kezdődni a jövő év eleje. Jelenlegi lelki állapotom a teljes széthullás és a között lebeg, hogy úgy álljak a dolgokhoz, hogy ezt most végig kell csinálni ahhoz hogy majd tavasszal legalább egy beültetésig el tudjunk jutni. Muszáj, hogy addigra rendben legyek.
Nem vagyok egy betoji fajta, volt már nagyobb volumenű műtétem is (lsd. előzmények) elég jól tudom kezelni az ilyen dolgokat, de - nem szépítem - most piszkosul be vagyok sz**va. Még 3 hét van a kiírt időpontig, de azt érzem, hogy ha holnap túl lehetnék rajta, már az is késő lenne.
A ciszta eközben fájdalmat okoz. Olyan, mint egy nagy lufi, némi túlzással szólva attól rettegek, mikor reped ki. Leginkább akkor fog kiderülni, mi is a helyzet odabent, ha benéztek. Remélem nincs nagyon rágyógyulva a petefészkemre vagy a petevezetékre, és azokat nem kell eltávolítani. Nem beszélve az egyéb rémtörténetekről, amiket olvas/hall az ember, hogy megcsavarodhat, vagy ha véletlen kifakad, hashártya-gyulladást okozhat... Brr..
Érkeznek az Ünnepek, az alaphangulat megvan ugyan, de most árnyék vetül rá. Azért igyekszünk békében, nyugodtan és pihenéssel, illetve tesi-lelki rákészüléssel tölteni az elkövetkező napokat.
Aztán nekimegyünk az Új Évnek, bizakodva.
Folyt.köv.
Mindy
