Február elején éreztem már, hogy valami nincs rendben. Többet kezdtem enni, mint azelőtt, feszültek a melleim, felszedtem pár kilót.Tizenharmadikára vártam a menstruációm, azelőtt már 2-3 nappal mindig voltak jelek, de most nem. Így hát 13.-án éjjeli műszakból hazafelé vettem egy tesztet, amit hazaérve gyorsan meg is csináltam, és halványan, de kijött a két csík. Nem tudtam, a párom hogy fog reagálni, így kissé félve mutattam meg neki.
Persze ő is lemeredt kissé, de csak annyit tudott kérdezni, hogy: "Akkor most apa leszek?". Ezen egy jót kacagtam, és mondtam neki, hogy hát biza a teszt azt mondja, hogy igen.
Következő héten mentem a nőgyógyászomhoz, aki megerősítette a teszt eredményét. Minden hónapba jártam rendszeresen vizsgálatokra, minden rendben volt végig, hányás-hányinger nélkül zajlott a terhességem. Nem voltam kívánós, az ecetes kajákat nem bírtam csak megenni. Megtudtuk, hogy kisfiúnk lesz.
A névválasztás nem volt nehéz. Párom rég eldöntötte, hogy ha neki fia lesz az Erick (Erik? - a szerk.) lesz, nem problémáztam, beleegyeztem.
Október 21-re voltam kiírva. Reménykedtünk, hogy 23-a lesz belőle ugyanis akkor van az évfordulónk, és annál szebb ajándék nem is kell az évfordulóra. Na de a legény úgy döntött, hogy hamarabb szeretne jönni. Október 7.-én semmit nem sejtve, végeztem az itthoni munkám. Párom délutános volt, este 8kor még lent sétáltam a kutyával, és akkor éreztem egy nagyobb görcsöt, de hamar elmúlt. Nem láttam nagy jelentőségét. Éjjel fél tizenkettőkor ért haza a párom, akkor kezdődtek az enyhe fájások. Akkor még nem sejtettem semmit. De amikor már kezdtek erősödni, akkor már kicsit kezdem megijedni.
A párom látta rajtam, hogy valami nincs rendben, elmondtam neki is, hogy enyhe görcsöket érzek, de nem rendszeresek, biztos valamivel elrontottam a gyomrom. Na de csak erősödtek erősödtek. Hívtuk anyóst, hogy mi a helyzet, ő csak annyit mondott, hogy hívjuk a mentőt, éjjel szülni fogok. Á, mondom, dehogy, még van két hét. Na jó, ránk hagyta. Éjjel egykor már én is azt mondtam, nem bírom, valahogy öltözzünk fel, és hívjuk a mentőt.
Háromnegyed kettőig valahogy nagy nehezen sikerült felöltöznöm, párom hívta a mentőt, kettőre fent is voltunk. Amire sikerült beérnem a vizsgálóig már nagyon jöttek a fájások. Egy nagyon kedves doktornő volt az ügyeletes, megvizsgált, és csak annyit mondott, hogy ma éjjel szülünk. Fel sem tudtam, fogni, hogy mi történik. Gyorsan beöltözött, arra jött egy pár nővér, és annyit mondott, hogy lehet nyomni. Igazából időm sem volt felfogni, hogy mi is történik, én csak nyomtam, a harmadik nyomásnál annyit mondott, hogy na most egy nagyot, nyomtam, de nem volt elég. Egyet nyomtak a hasamon, és már éreztem is, hogy kint van.
Nagy megkönnyebbülés volt, és nagyon hamar ment. A gátvédelem sikerült, így azt is megúsztam. Október 8.-án éjjel 2:20kor meg is volt a kis hercegem, 3250 grammal, 53 centivel.
Igazából mire felfoghattam volna az egészet, hogy mi is történik, szülni fogok, már meg is született. Első terhesség, első szülés. Mindenkinek ilyen első szülést kívánok.
Köszönöm, hogy megoszthatom másokkal is a történetem.
Hanna
(Ha jól látjuk, Hanna babája épp a napokban múlt egy éves, amihez mi is boldog születésnapot kívánunk. - a szerk.)
