20. hét
Végre egy nyugodt hét! Mármint úgy nyugodt, hogy semmi extra nem történt, a lány bölcsibe járt, mi meg dolgozni, és mivel a melóhelyen sem voltak extra képzések vagy megbeszélések, végre el tudtam kezdeni utolérni magam a munkában. Kimondottan szeretem, hogy egymagam dolgozom az irodában, magamra csuktam az ajtót, és a saját tempómban, nyugodtan tudtam dolgozni anélkül, hogy félpercenként megzavartak volna. A lány egész napos zizegése mellett kimondottan nyugtató hatású a munka.
A hét egyetlen eseménye így az volt, hogy megtörtént az ovis beíratás. Mivel nem a körzetis bölcsibe jelentkeztünk, ezért még jövő hétig tart az izgalom, hogy vajon felveszik-e, de ha mégis a körzetesben kötünk ki, akkor se fogok a kardomba dőlni. Igazából azért nem a körzetest választottuk, mert ott vegyes csoportok vannak kizárólag, mi meg jobb szeretnénk korcsoportos elosztást, ezért a másik, amúgy tőlünk gyalog negyedórányira lévő ovit választottuk. A jelentkezési lapra felírtuk, hogy melyik kispajtások jelentkeztek még ide, illetve járnak ide, hátha figyelembe veszik.
Mivel hétvégén se mentünk sehova a szokásos nagyszülős körökön kívül, így végre jutott egy kis idő a háztartást, a lakást meg magunkat rendbe rakni. Márciusban már elkezdtem a ruhák szortírozását (hiába, egy panelben külön nyári-téli ruhatár van, amit cserélni kell, mert máshogy nem férünk el), azonban volt még vissza pár ruha, amit rendezni kellett. Márciusban, a verőfényes napsütésben én, naiv optimista jól elraktam a téli pulóvereket és elővettem az ujjatlanokat, a topokat meg a nyári ruhákat, és megállapítottam, hogy milyen jó lesz nekem nyáron, vannak lenge, könnyű ruháim, amikkel nagy hassal is kényelmesen fogok tudni mozogni.
Azóta azonban beköszöntött az áprilisi tél, és egyelőre elég messzi vágyálom lett az ujjatlan, meg a könnyed nyári ruha. Viszont balga módon megfeledkeztem róla, hogy a hasam nem kizárólag majd július-augusztusban fog növekedni, hanem az már most nekiindul, és bizony szűkek lesznek a nadrágjaim, leggingsben meg mégse járhatok három hónapon keresztül dolgozni. Szerencsére egy barátnőmtől két terhesnadrágot is kaptam kölcsönbe, amiknek nagyon jó hasznát veszem.
De a héten eljött az a reggel, amikor a hajnali kelés és a terheshormonok együtt kihozták belőlem azt, ami legalább az életében egyszer minden nőből kiszakad, míg a ruhásszekrénye előtt áll: nincs egy göncöm, amit felvegyek. Vagy, ahogy én gondoltam: nincs egy göncöm, amit terhesen felvegyek.
Persze ez így nem volt igaz, hiszen ott sorakoztak a szekrényben a felsőim, amik még bőven jók rám, mivel amúgy is szeretem a kicsit hosszabb derekú fazonokat. De lelki szemeim előtt divatos kismamaruhák jelentek meg, amelyek gyönyörűen igazodnak alakhoz, pocakhoz, és amikben már eleve jól érzi magát az ember. Valószínűleg egyszerűen csak mást akartam, mint amit a polcokon láttam. Mást, különlegeset, kényelmeset, munkára alkalmasat. Persze végül sikerült megfelelő felsőt és nadrágot találnom, amiben elindulhattam, viszont munka közben oda-odasandítottam a kismamaruhákat áruló csoportokra, webáruházakra. De aztán letettem róla, mondván, van elég ruhám és van elég időm, hogy beszerezzek erre a pár hónapra pár ruhát, különben is, ahhoz képest, hogy mennyi ideig használom őket, még az áruk sem olcsó, ha újonnan veszek.
És elkezdtem számolgatni, hogy vajon hány ruhára lesz szükségem. Az előző terhességet egy terhesnadrággal, két bandázzsal és öt kifejezett kismamafelsővel, valamint a korábbi ruhatárammal oldottam meg, de az utolsó hónapra már minden ruhámból elegem lett. Akkor nyáron kezdtem el a növögetést, nem volt gond, és valahogy jobban ki tudtam használni az akkori ruhatáramban rejlő lehetőségeket.
Most viszont kitört rajtam a ruhavásárlási láz, hogy igenis legyenek kimondottan csinos terhes-felsőim, tunikáim, terhesnadrágjaim. Úgyhogy hormonjaimnak engedelmeskedve péntek délután elmentem az egyik kifejezett kismamaruhákat árusító boltba, és az elmúlt szülinapom és húsvét alkalmából megleptem magamat többek között egy gyönyörű fehér-kék ruhával, amit munkához is felhúzhatok majd, valamint két felsővel. Biztos nagyon hiú dolognak hangzik, hogy ennyire fontos nekem a ruha-téma, de a hangulatomon máris sokat javított.
Jövő héten pedig jön a 20 hetes genetikai ultrahang. Mire ezt a posztot olvassátok, túl is leszek rajta. Addig is, életbe lép a nálam szokásos paramami állapot (igyekszem visszafogni, de sajnos nem mindig járok sikerrel). Remélem, minden rendben lesz!
Gitta
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
