Tünde interjú orvos endokrinológus elhízás

A gyermekkori elhízás oka nem egyedül a génekben keresendő: legfőképp az életmódunkon múlik, hogy túlsúlyosak leszünk-e. Sok gyerek egyáltalán nem fogyaszt vizet, a szülők pedig gyakran édességgel jutalmazzák a gyerekeket, miközben a mozgásra, az egészséges táplálkozásra a szükségesnél lényegesen kevesebb figyelem jut.  A gyermekkori elhízás megelőzhető, és ebben az orvosok is tudnak segítséget nyújtani. A témában dr. Tobisch Borbála gyermek-endokrinológus szakorvossal beszélgettünk.

Hány gyermeket érint az elhízás hazánkban?

Dr. Tobisch Borbála: Nemzetközi felmérések szerint a gyermekkori elhízás az utóbbi harminc év alatt megduplázódott, a serdülők között pedig megtriplázódott. Ez az arány Magyarországon húsz-huszonöt százalékra tehető, tehát minden negyedik-ötödik gyermek túlsúlyos vagy elhízott.
 
Mi az oka ennek? Genetika, életmód?

Dr. Tobisch Borbála: ​Mint mindent, az elhízást is irányítják génjeink, de relatíve keveset tudunk ezekről a génekről. Egy 2014-es felmérés szerint például az olajban sütött ételek egyes elhízásra hajlamosító géneket „keltenek életre”.

Valóban ismertek génhez kötött elhízások (az ún. monogénes ​obesitas), de ezek nagyon ritkák. A közönséges, mindennapos elhízásért akár több tucat gén is felelhet, tehát ez poligénes öröklődési mintázatot mutat. Ez az öröklésmenet lehet a felelős azért, hogy van, aki kicsit hajlamosabb az elhízásra, mások kevésbé. 2007-ben kimutatták például, hogy a 16-os kromoszómánkon lehetséges olyan genetikai variáció hordozása, mely hordozókban a meghízásra való esélyt húsz-harminc százalékkal növeli. A 12-es kromoszómán találtak még harminc másik gént is, melyek felelősek lehetnek a magasabb testtömeg-indexért (Body Mass Index- BMI). De tudni kell, hogy ezek a génelváltozások alapvetően keveseket érintenek, vagyis elmondható, hogy alapvetően NEM a gének felelősek az elhízásunkért. ​

A genetikai állományunk nem változik olyan gyors ütemben, amilyen ütemben az elhízás „járvány” terjed. Ami sokkal gyorsabban terjed, és ezért az elhízásért elsősorban okolható, az a kényelmes, „civilizált” életmód és az egészségtelen ételek. ​

Kutatások alapján úgy tűnik, hogy az egészséges étkezés és fizikai aktivitás kedvezően hat vissza az elhízást okozó génekre, semlegesítve a hatásukat. 2008-ban Andersen és munkatársai Dániában megvizsgáltak két csoportot. Az egyik csoport hordozta a gént,  a másik nem. Mindkét csoport fizikailag inaktív volt. Természetesen a genetikailag érintett csoport BMI-je magasabb volt. Azonban ha a fizikailag aktív csoportokat vizsgáltak, akkor nem számított, hogy a vizsgált alany hordozta- e a gént: ugyanolyan BMI értéket találtak a hordozó és a nem hordozó csoportban. Ha egy génhordozó fizikailag aktív, akkor harminc százalékkal csökken az esélye az elhízásra, mint a gént hordozó, de nem aktív társának.

​Ami igazán rizikófaktor, az az ételek nagyon könnyű, 24 órás hozzáférhetősége, a fizikai aktivitás szinte minimálisra csökkentése, a tévé és számítógép előtt töltött idő drámai növekedése, a „junk food”, kalóriadús, zsíros, cukros ételek dömpingje, az üdítőitalok fogyasztása. Rendelésemen számtalanszor találkozom olyan gyerekkel, aki a vizet csak hírből ismeri, sosem issza.​

​Összefoglalva, a gének hozzájárulnak ahhoz, hogy ki lesz elhízott, de az életstílusunk felelős azért, hogy végül is hányan leszünk tényleg elhízottak. Fel kell ismernünk saját felelősségünket a magunk és gyermekeink elhízásában.​

Akkor tehát megelőzhető az elhízás.

Dr. Tobisch Borbála: A fentieket megértve a válasz egyértelműen ez: igen, megelőzhető. ​

Mikortól számít túlsúlyosnak a gyerek? Van tól-ig ajánlott kilogramm a különböző korosztályoknál?

Dr. Tobisch Borbála: ​Minden nemre és életkorra vannak testtömeg-index percentilis görbék, melyet Magyarországon Joubert Kálmán és munkatársai publikáltak: Joubert Kálmán (2012): A testhossz/testmagasság, a testtömeg, a testtömeg-index (BMI) és a testmagasság növekedési sebességének referencia-átlagai és referencia-percentilisei születéstől 18 éves korig. (In Sólyom János: Gyermekgyógyászati diagnosztika és hormonvizsgálatok. Semmelweis Kiadó. 150-165.) Ez azt mutatja, meg, hogy egy adott korban a testmagassághoz számított súly milyen. Kórosnak a korra és nemre eső érték 85 percentilis fölé esését tartjuk.

 Mit tehet az orvos az elhízás megelőzéséért?

Dr. Tobisch Borbála: Már a terhesség alatt és aztán újszülött kortól fontos, hogy  újra és újra felhívjuk a szülők figyelmét a táplálkozásra és mozgás jelentőségére. Azt tapasztalom, hogy a felnőttek és általában a társadalom étkezéssel kapcsolatos ismeretei  szűkebbek, különös tekintettel az ételválasztékkal és elkészítési módokkal kapcsolatos ismeretekre. Így a betegek, szülők oktatásában nagy szerepe lehet egy gyakorlott dietetikusnak. 

Fontosnak tartom kezdettől elmondani, hogy szoktassák a gyerekeket víz fogyasztására és ne cukrozzanak meg mindent annak érdekében, hogy ne az édes ízt várja a kisgyermek minden egyes étkezéskor, folyadék fogyasztáskor. A szülők gyakran azt említik, hogy nem lakatolhatják le a hűtőszekrényt. Az én véleményem az, hogy nem is kell, ha nincs benne semmi olyan, aminek nem szükséges otthon lenni. 

Kövér gyerekből kövér felnőtt lesz? 

Dr. Tobisch Borbála: Amerikai felmérések szerint a kövér kisgyerekek 26-41 százaléka válik kövér felnőtté, a kövér tinikből pedig 42-63 százalék. Mindenképpen legalább kétszeres annak a kockázata, hogy kövér gyermekből kövér felnőtt lesz. Annál nagyobb a rizikó, minél idősebb a gyermek. Ez aláhúzza a korai prevenció szükségességét.

Pszichésen milyen hatása van a gyerekekre az elhízás?

Dr. Tobisch Borbála: Mondhatnám erre, hogy mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás? Ugyanis sok gyermek „pszichés” indíttatásból eszik. Tipikus elhízásos karrier például a válófélben levő szülők gyermeke, aki bánatában elkezd enni. És aztán a szülők harca is, hogy nála a gyerek érezze jól magát, megehet, megkaphat mindent, a másik, „kegyetlen szülő meg éhezteti”. Magam is sokszor tanúja vagyok a  rendelőben vitatkozó szülőknek, a gyerek meg csak ül legörbült szájjal, és első dolga, hogy felvidítsa magát egy kis nasival. 

És aztán persze a kövér gyerekek egy részét kiközösítik, így az egyetlen barát  és örömforrás valóban az evés marad. Nehéz ebből az ördögi körből kilépni, sokszor amíg a háttérprobléma nem oldódik meg, nem is igazán lehetséges. Nem érünk ugyanis el oki terápiát, csak a tüneteket próbáljuk kezelni. Ez pedig nem ad látványos és tartós eredményt. De eljutni eddig a pontig nagyon ritkán lehetséges.​

Mennyi cukorra van szüksége a gyereknek?

Dr. Tobisch Borbála: Ha a finomított kristálycukrot  értünk ezalatt, akkor​ semennyire. Szénhidrátra persze szükség van, ez a napi étkezésnek körülbelül 50 százaléka kell, hogy legyen, de nem kristálycukor, hanem összetett szénhidrátok, keményítő, stb. formájában. Ezt péksüteményekkel, zöldségekkel tudjuk a szervezetünkbe bevinni. Ismét korra, nemre és fizikai aktivitásra lebontva lehet kiszámolni azt, hogy kinek mennyi napi kalóriára van szüksége és annak kb. fele legyen szénhidrát. Itt is nagyon nagy szerepe van képzett dietetikusnak, aki személyre szabottan tud segíteni a családoknak az új életmód kialakításában. 

Ehet édesítőszert a gyerek, milyen hatással van rá?

Dr. Tobisch Borbála: Sokszor szoktam mondani a szülőknek​, hogy az egyes típusú diabeteses gyerekeink édesítőszereken nőnek fel, hiszen nem ehetnek kristálycukrot. Hosszú éveken keresztül használják ezeket, és még nem láttuk ennek igazán kóros hatását. Persze lehet az édesítőszerektől hasmenést kapni, főként, ha túlzásba viszik a bevitt mennyiséget, de ésszerű használatuk sokkal kisebb rizikót jelent, mint maga az elhízás, ami már tinikorban akár időskori cukorbetegséghez, metabolikus szindrómához vezethet, nem is beszélve a fiatal felnőttkori agy- és szívkeringési betegségekről. A nagy baj az elhízással és a kettes típusú diabétesszel az, hogy nem fáj. Így aztán sokan nemigen törődnek az egésszel, pedig ez az a betegségcsoport, ahol a megelőzéssel tudjuk a legtöbbet tenni.

Köszönjük a beszélgetést!

Tünde

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?