Magyar egészségügy, avagy miért ne legyél beteg terhesen

Zavartalan terhességem 34. hetében, egy péntek éjjelen egyszer csak elkezdett szúrni az, ha pisilek. Nyilván sokan ismerik az érzést, folyamatosan ott van a pisilési inger, ül az ember a vécén, és csak pár cseppet sikerül kisajtolni, azt is elképesztő fájdalmak árán, és még véresnek is tűnik. Szombat hajnalra ez annyira fokozódott, hogy két fájdalomcsillapító után tudtam csak megmoccanni, ekkor felébresztettem a békésen szendergő Emberem, és felhívtam a kerületi ügyeletet.

A kerületi ügyelet elirányított A kórház urológiájára, mondván, hogy A kórház az ügyeletes, noha én B kórházban vagyok körzetes (körülbelül félúton lakunk a kettő között), illetve a terhességemet C kórházban gondozzák.

Az alvó gyermeket rábíztuk édesanyámra, és elmentünk A kórházba, ahol a betegirányító hajnali kettőkor kerek szemekkel nézett rám, hogy ugyan mit is keresek én itt, mikor B kórházban vagyok körzetes? Elmondtam neki, hogy az ügyelet küldött ide, nem magamtól jöttem. Elmondtam háromszor, míg végül nagy duzzogva elirányít a szülőszobára, azzal a címszóval, hogy „ön terhes, az urológus nem fogja tudni, hogy milyen gyógyszert adhat”. Oké, túllépek azon, hogy A kórház ügyeletes urológusa nem találkozott még soha olyan terhes nővel, aki felfázott (pláne januárban). Felmentünk a szülőszobára, ahol egy nagyon kedves szülésznő rögtön ctg-re rakott, noha mondtam neki, hogy nőgyógyászati bajom egyáltalán nincsen, én csupán felfáztam. Közben persze a szülésznő is értetlenkedett, hogy miért nem B kórházba mentem, illetve miért nem oda, ahol a terhességet gondozzák? Elmondtam neki is, hogy az ügyelet küldött, és hogy azért nem oda mentem, ahol a terhességem gondozzák, mert a terhességemmel semmi probléma.

Aztán megérkezett az ügyeletes nőgyógyász is, akinek újra elmondtam, hogy nőgyógyászati bajom az nincsen (a ctg tökéletes szívverést, és nulla méhtevékenységet mutatott), én csupán felfáztam, az ügyelet pedig ide küldött, az urológiára. Nem baj, azért ellenőrizzük a méhszájat. Miközben ellenőrizte (hogy teljesen zárt azért) elkezdett értetlenkedni, hogy miért is nem B kórházba mentem? Elmondtam újra, hogy miért is nem oda mentem. Végül közölte, hogy labort csak fekvőbetegnek rendelhet, de pisiljek egy pohárba és megnézi, hogy véres-e (valamilyen papírcsíkot dugtak bele), majd egy széles spektrumú antibiotikummal, és egy tanáccsal ellátva elküldött. A tanács egyébként az volt, hogy ha nem múlna a panaszom, akkor oda már semmiképpen ne menjek, hanem B kórházba, de inkább C-be ahol a terhességem gondozzák.

A szombati és a vasárnapi napom eseménytelenül telt, miután bevettem az antibiotikumot, még a panaszaim is enyhülni látszottak (az antibiotikumra persze rá van írva, hogy ne várjon az ember csodát, mert egyből nem múlik el minden panasza). Hétfő délutánra viszont újra vacakul voltam, azzal a különbséggel, hogy már nem a hólyagom fájt, hanem görcsölt az egész jobb oldalam. De én úgy gondoltam, hogy egy fájdalomcsillapító elég lesz. Átmenetileg elég is volt, majd egy kellemes vacsora után újra támadtak a görcsök, amit én továbbra is elbagatellizáltam volna, nem úgy az Emberem, aki bezsuppolt az autóba, és elvitt C kórházba. Mégpedig azért oda, mert ha A kórház urológusa nem tudja, hogy mit adhat egy terhes nőnek, akkor nyilván B kórház urológusa sem. 

C kórházba beérve a recepciós értetlenkedett, hogy ha nincsen nőgyógyászati bajom, akkor miért nem a körzetes kórház (B) urológiájára mentem? Elmeséltem neki, hogy mi volt A kórházban. Némi megértést mutatva végül lehívta az ügyeletes urológust, aki szintén rápörgött arra, hogy miért is nem B kórházba mentem, amikor a vesém meg a hólyagom oda tartozik? Elmondtam neki is. Pampogva bár, de csinált egy ultrahangot a vesémről (eddigre már a falat kapartam a fájdalomtól) és a hólyagomról, és egyből kiderült, hogy mi is az, ami felelős az egész kálváriáért: egy vesekő. A doki innentől kezdve már átment rendesbe (azt hiszem, hogy megsajnált), kiírt egy labort és felküldött a szülőszobára. Egyébként a Leány beletelepedett a jobb vesémbe, amiben tágulat is lett, meg a vesekő is kiszabadult az eredeti helyéről, a vesekőtől pedig bepangott.

A szülőszobán várt rám egy újabb ctg és egy újabb nőgyógyászati vizsgálat, noha eddigre már szinte bőgtem, annyira fájt. Végül kaptam egy ágyat, és egy branülön infúziót és antibiotikumot, fájdalomcsillapítót, görcsoldót. Így hajnali kettőkor sikerült is megszülni a vesekövet (kb. 4-5 mm). 

A terhespatológián csak reggel (kedden) szabadult fel egy hely, úgyhogy az éjszakát a szülőszobán töltöttem (két nap megfigyelésre bent kellett maradni). Délelőtt még volt egy nőgyógyászati ultrahang, ahol jól leszúrtak, hogy biztosan sok cukrot zabálok (nem zabálok), mert a baba 10 nap-2 héttel nagyobb a koránál, és hatalmas lesz majd, mikor megszületik, ne egyek semmi cukrot. Oké, nem eszem még annyit se, mint előtte. Aztán egy szülésznő átkísért a terhespatológiára, közben elmondta, hogy még benn marad a branül, mert kapok még vénásan az esti koktélból 10 órakor, aztán este 10-től már szájon át kapom ugyanezt. Délben már kezdett gyanússá válni, hogy sehol senki, úgyhogy kimentem megkérdezni a nővérpulthoz. Ott felhívták a szülőszobát, akik állították, hogy megkaptam már reggel (nem kaptam), ugyanakkor, amikor vért is vettek (nem vettek). Mivel a lázlapomra is rá volt írva, ezért nem vitatkoztam. Másnap egyébként kiderült, mikor nem volt meg a laboreredményem. Utolsó nap jött az orvosom és jól leszúrt, hogy miért nem hívtam, hogy benn vagyok? Hát azért, mert az ügyeletes, aki felvett az mondta, hogy majd ő értesíti. 

Szerda délelőtt végül hazamehettem egy antibiotikum recept társaságában. Pár nappal később egyébként született még egy vesekő (2-3 mm), de azóta nem volt panaszom. A Leány olyannyira hatalmas volt születésénél, hogy 2990 grammot nyomott és 54 centi „magas” volt.

Az egész történet jól végződött, viszont az a két apró momentum idegesít, hogy küldözgettek volna ide-oda, illetve, hogy A kórházban pont tojtak a fejemre, mert ugye egy ultrahanggal egyből kiderült volna, hogy nem felfáztam (tehát felesleges az arra felírt antibiotikum). Ha kiderül, attól persze pont ugyanannyira fájt volna, de legalább hamarabb túlestem volna rajta.

Orsi