A Feleségek felesége – Szendrey Júlia igaz története

Szendrey Júlia – az erdődi George Sand, ahogy Ady nevezi – ellentmondásos alakja a magyar irodalomnak. Mint múzsa és – kevesen tudják – mint költőnő. Bár csak két évig volt Petőfi hitvese, mégis mindenki így emlékszik rá. Keszthelyen született, az Újmajorban ( ma Szendreytelep). Édesapja a Festetics család birtokán volt gazdatiszt, később a Károlyi családhoz szegődött Erdődre. Júlia felvilágosultabb volt koránál, Andersent és Sandot fordította. A különc, feminista francia írónő volt a példaképe. Júlia életét, vívódásait fennmaradt naplója segít megérteni.

1925-ben régi kéziratok kerülnek a Pesti Napló birtokába. Kiderült, a dokumentum nem más, mint Szendrey Júlia eltűnt naplói, írásai. A naplókból fény derült azokra a titkokra, melyek okán Júliát évtizedekig rossz színben tüntette fel a közvélemény.

Júlia leánykorától fogva naplót vezetett. Erdőd, az egyszerű kispolgári élet kevés volt a felvilágosult, csapongó lelkű lánynak. Így ír: „ismét olly hideg és holt lelkem, mint a kővé vált fájdalom. Pedig én így nem élhetek, nekem fölizgatás és szenvedély kell, mi elfoglaljon, mi éreztesse, hogy élek!” 1846 szeptember 8-án találkozott először a nagykárolyi megyebálon Petőfi Sándorral. Júlia nem lobbant azonnal szerelemre, idő kellett, míg érzései kialakultak. „Oh csak tudnám őt úgy szeretni, mint mennyire szerettetni érdemel!„ Édesapja, Szendrey Ignác tiltotta a szegény költőtől, de tehetetlen volt. A fiatalokat már nem lehetett  elválasztani, eljegyezték egymást: „... e napok óta vagyok Petőfi jegyese, s e nap óta szeretem őt jobban mint mindent a világon.”

 Egy évvel megismerkedésük  után összeházasodtak. „Csak mióta asszony vagyok, ismerem az élet legédesebb örömeit és legkeserűbb bánatát” – írja Júlia. A forradalmi eszmék a fiatalasszonyt is magukkal ragadták. Ő tűzte az első kokárdát Petőfi mellére, magának nemzetiszín főkötőt varrt. Ekkor már szíve alatt hordta a kis Zoltánt. A fiatalasszony naplója néhol nagyon melankolikus hangvételű, az olvasó azt gondolhatná, a sorok a költő eltűnése után íródtak. „Mint utósó föllobbanása a leégett gyertyának, mielőtt végképen elalunnék, mint utósó csilláma az életnek a haldokló szemében, mielőtt azt örökre behúnyná, úgy tetszik előttem e szép derült őszi reggel.” Míg Petőfi Bem oldalán küzdött a szabadságért, felesége Tordán, majd Kolozsvárott várta kisfiukkal. Naplójában így írt a nők akkori helyzetéről: „Oh hogy el nem süllyeszt a szégyen! nem vagyok képes egyébre, nem engednek a körülmények szerelmemért többet tenni, mint szépen itthonn ülni, kötni és főzni, foltozni és rántásokat keverni!” Júlia gyakran járt nadrágban, szivarozott és néha felöntött a garatra. Különbözött az akkori asszonyoktól.

 Petőfi halálhírét hozták a honvédek, de a fiatalasszony bízott férje menekülésében. Apjához ment Erdődre, de nem volt maradása. Fiát hátrahagyta családja gondjaira, és férje keresésére indult. „Ki van rám mondva az itélet s nem állhatok többé ellent; örök boldogtalanságra vagyok kárhoztatva, és meg kell törnöm sorsom vas hatalma alatt.” Naplója mérhetetlen fájdalomról és elkeseredésről árulkodik. Ellentmondásos híreket kapott Petőfit illetően. Volt, aki látta a segesvári csatamezőn szúrt sebbel mellkasán. Az osztrákok a még élő költőt jeltelen tömegsírba dobták. Volt, aki Törökországban látta, sőt, beszélt is vele.

Júlia Pesten élt ekkor, helyzete kezdett kilátástalanná válni. Várta, hogy családja is Pestre költözzön, tartózkodási engedélyét Liechtenstein tábornok – Haynau barátja – segítségével hosszabbítatta meg. Petőfi barátai, a Pilvax kávéház törzsvendégei rossz szemmel nézték az asszony vergődését. Liechtensteinnel is hírbe hozták. Mindeközben a kis Zoltán Mágocson élt Júlia családjával. A feleségek felesége kétes hírű nő lett. „A rövid hajú, férfiruhás, szivarozó, szabados, végzetes Júlia azonban csak addig érdekel minket, míg a Petőfié volt. Bűnösnek mondani könnyelműség és tudatlanság volna: ő szimbólumos büntetése volt Petőfi életének és zsenijének.” – írja Ady 1910 –ben. A fiatalasszony alig több, mint húsz éves, de már özvegy. Senki sem látja a magára maradt fiatal nőt, csak és kizárólag Petőfi Sándornét, a nagy költő és szabadságharcos özvegyét. Súlyos szerep egyedül pénz nélkül Budapesten, a kiutasítással dacolva.

Ekkor mutatták be neki Horvát Árpád egyetemi tanárt, aki gálánsan felajánlja, hogy feleségül veszi a magára maradt asszonyt – annak tudatában, hogy szerelemről egyelőre szó sincs. Később ezt írta barátnőjének: „Menhely vagy öngyilkosság között kelle választani s mert Sándor fia miatt élni, ha lehetséges, kötelességemnek tartám, s nevéhez méltóbbnak tetszék a férjhezmenetelem, mintha az elutasitott tolakodók jó hirnevemtől megfosztanak, Horvát Árpád ajánlatát elfogadtam és neje levék.” Júlia nyilatkozatot tett a szertartást végző plébánosnak: férje, Petőfi Sándor halott. A Hölgyfutár és a Pesti Napló gúnyos cikkeket jelentetett meg Júliáról, aki Petőfi halálának évfordulója előtt kötött új házasságot.

Míg Petőfi halála után a barát, Arany János az Emléklapra című verssel fejezte ki együttérzését az özvegynek, most A honvéd özvegye címmel írt művében tett szemrehányást Júliának. A nő még mindig Petőfit szerette. Megadatott neki viszont a lehetőség, hogy a kis Zoltánt magához vegye. Horvát Árpáddal kötött házasságából négy gyermeke született, Attila, Árpád, Viola és Ilona. A kis Viola csak pár napot élt. Júlia verseket kezdett írni. 1857-ben lépett a nyilvánosság elé Vahot Imre Napkeletjében, Három rózsabimbó című versével.

Három rózsabimbó az én boldogságom,

Három rózsabimbó, életem, világom!

El van osztva köztük háromfelé lelkem,

És mégis mindegyik birja azt egészen.

A következő sorok minden bizonnyal Zoltánról szólnak:

Előszőr te rólad

Szerelmem virága,

Kihalt boldogságom

Egyetlen zöld ága.

Az eltépett multnak

Élő bizonysága,

A lehullott csillag

Fenmaradt sugára! –

Az ifjú Zoltán hasonlított apjára. Verseket írt, később vándorszínészkedett. Júlia verseit a korabeli lapok publikálták. Bár nem volt képes olyan költői magaslatokra, mint Petőfi vagy Arany, de elfogadta, megszerette a pesti közönség. Legtöbb verséből végtelen szomorúság árad:

Halottak estéjén (részlet)

Ti boldogak ott künn a temetőben,

Kik alusszátok örök éjetek;

S én boldogtalan, szánalomra méltó,

Hogy köztetek még most sem lehetek!

Oh, mert ki nem fogy az ínségnek árja,

S az üldöző sors soha sem pihen,

Egyik csapása a másikat éri,

S ki tudja, mennyit bír még el szívem.

Sötét óra (1861.)

Naponként árvább egy reménnyel,

s egy csalódással gazdagabb,

Szívünkből ekként fogy az élet,

Cseppenként így fogy, így apad.

S így lesz kietlen pusztaság, hol

Előbb virágos kert vala,

Hol úgy megdalolt, fütyürészett

Az életkedvnek madara.

S lesz temető a szív, hol nyugszik

Annyi szép és ifjú halott,

Kiket az élet csak gyilkolni,

De feledtetni nem tudott.

Holttesteinket ott élődnek

- S gyötrelminket ez növeli -

Az emlékezet telhetetlen,

Szüntelen éhes férgei.

És e keservtől, gyötrelemről,

Mit mi életnek nevezünk,

Nincs szabadulás, nincs menekvés,

Míg a földben nem pihenünk.

Oh, örök álom, miért késel,

Mért nem fogod be szemeim?

Nem róttam még le tartozásom,

Vannak még sírni könnyeim?

Hans Christian Andersen csodálatos meséi először Júlia fordításában jelentek meg hazánkban, 1856-ban. Szerepelt köztük  A császár új ruhája vagy a Rendíthetetlen ólomkatona. A meséket igyekezett a magyar kultúra elemeit figyelembe véve fordítani.

Házasságát beárnyékolta, hogy pletykák keltek szárnyra férje kicsapongásairól. A férfi dolgozószobája magányába zárkózott esténként, ahol pornográf tartalmú könyveit nézegette. Júliának is megmutatta őket, de a nő elutasította próbálkozásait. Külön szobába költözött, kizárólag barátnőjének írta meg, mi történt: „Ha a természet legmegvetésreméltóbb salakját akarod látni, nézz egy gyáva férfit. Férfinak alkottatott és gyáva! – Ha nyálkás, hideg kigyó csusznék el lábaim fölött; ha egyszerre undok varangybéka meresztené rám kidülledt szemeit, nem költene bennem oly utálatot, undort, mint egy erőtelen, gyáva férfi csókja vagy csak érintése… kit egy czégéres nő felhivó tekintete elcsábithat, kinek lelke megengedi őt olly viszonyokba lépni Hah iszonyodom!”

Júlia egészsége sokat romlott az utóbbi időben. 1867-ben édesapja a Zerge utcában lakást vásárolt leánya számára. Hogy a társasági élet ne vegye szájára a házaspárt, papíron Horvát Árpád lett a lakás bérlője. Júlia ide költözött. Tóth József tanító látogatta a beteg asszonyt, felolvasott neki, beszélgetett vele. Ő az első, aki betekintést nyerhetett Júlia házasságának titkaiba. Az asszonyt ekkora már legyőzte a rák. A tanítónak diktálta férjének írt búcsúlevelét, soraiból mélységes megvetés árad: „hogy siromban minden alakoskodástól mentve, nyugodtan lehessek, akarom: ne háborgassa meg ott álmomat az, ki életemben nem tudott és nem is akart volna mást tekinteni bennem, mint csak buja állati szenvedélye köteles megosztóját…

…benne megmentőmre véltem találhatni, s nem másra csak egy kéjenc állatra találtam?!...

…egy nő, több mint csak asszony, és ha megbocsáthatlan vétkem az volt, mert nem tudtam és nem akartam annyira elaljasodni, megtagadni nememet, hogy megfeledkezve minden női szeméremről és finomságról: egy, a férj előtt oly kedves, de – erősen hiszem – minden művelt szivre és nemes lélekre undoritó fotograf képgyüjteményben tudjak gyönyörködni s azokat a férjjel órákig elnézni: mondom, ha ez volt (a mint hogy ugy is van) megbocsáthatlan vétkem: ezért pirulni vagy bocsánatot kérni: sohasem jutott eszembe s e vétkemre most halálos ágyamban is büszke vagyok.”

1868. szeptember 6-án Szendrey Júlia meghalt. A tanító, sógora és férje megegyeztek, hogy a naplókat nem hozzák nyilvánosságra. Tóth József fogja őrizni őket.

Mivel senki nem tudta, az asszony miért menekült el házasságából, ez csak még tovább rontott megítélésén. Néhány rosszakarója a valóságot elferdítve nyilatkozott róla a lapokban. A Szana Tamás által írt életrajzot szinte a férj mondta tollba, minden hibát Júliára hárítva. Csak Petőfi Sándor halálának 60. évfordulóján, mikor családját, Júliát és Zoltánt közös sírba temetik, kezd pozitívan viszonyulni a közvélemény Júliához. Több könyv, színdarab tűzte ki célul Szendrey Júlia rehabilitációját. Az igazság azonban csak a már említett kéziratokból derült ki, 1925-ben. Valószínűleg Tóth József halála után került a Pesti Napló birtokába a dokumentum, melyben irodalomtörténeti ritkaságok is voltak (többek között Arany János levelei, a Válasz Petőfi Sándornak című verssel, Petőfi-kéziratok). A fiatalasszony élete, cselekedetei emberibbé, érthetőbbé váltak a leveleken, naplókon keresztül. Mert nem volt csapodár és hűtlen Petőfi emlékéhez, és nem kalandvágyból hagyta el második férjét. Halálos ágyán édesapjának is írt levelet. Abból kiderül, mindig Petőfit szerette: „Apám azt mondta, hogy én boldogtalan leszek Sándor mellett. Asszonynak még nem adatott olyan boldogság, mint amit én éreztem, mikor együtt voltunk Sándorommal. Királynője voltam, imádott engem és én imádtam őt. Mi voltunk a legboldogabb emberpár a világon s ha a végzet közbe nem szól, ma is azok volnánk." A Kerepesi temetőben nyugszik, sírján ez áll: Petőfi Sándorné Szendrey Júlia

Versei gyermekei iránt érzett szeretetéről árulkodnak:

Bölcső mellett

Mondják: iszonytató vihar dúl,

Mennydörgés, villám odakinn,

Hogy a felhők, mint sötét árnyak,

Nyargalnak a szél szárnyain...

Csöndes szobám egyik zugában

Én egy kis bölcsőt ringatok,

Szívem májusnak verőfénye,

Viharról én mit sem tudok!

Mondják: két ellenséges tábor

Egymással véres harcra kelt,

S nem hallani mást a világon,

Mint csatazajt, fegyverzörejt...

Csöndes szobám egyik zugában

Én egy kis bölcsőt ringatok,

Szívem a béke olajága,

Csatákról én mit sem tudok!

Mondják: gyűlölség és gonoszság

s bűnök tanyája ez a föld,

Hogy szerelem,, barátság álarc,

Mit az önzés magára ölt...

Csöndes szobám egyik zugában

Én egy kis bölcsőt ringatok,

Szívem a szeretet oltára,

Gyűlölségről mit sem tudok!

Szentély e hely, sarut leoldva

Lépek csak által küszöbén,

S e bölcső mellett, mint oltárnál,

Szent áhítattal állok én:

Feledve minden e világon

Míg e kis bölcsőt ringatom,

Míg égi dalként gyermekemnek

Halk pihegését hallgatom.

Juditty

Források:

Szendrey Júlia ismeretlen naplója, levelei és halálos ágyán tett vallomása

Közzéteszik és feldolgozták: Dr. Mikes Lajos és Dernői Kocsis László,

Bp., 1930. Genius kiadás

Versek: "http://csicsada.freeblog.hu/categories/Szendrey_Julia_1828-1868/" (VERSEK)

Ady Endre: Petőfi nem alkuszik

Kertész Erzsébet: Szendrey Júlia – Életrajzi regény