Nem elég hogy viszket és ronda, még azon is aggódhatunk, hogy tudatlan embertársaink megijednek, fertőz. Pedig nem.
Olyan 10-12 éves lehettem, amikor észrevettük, hogy fehér lerakódások vannak a fejbőrömön, és dörzsölésre leválnak. Korpa, bólogatott mindenki. Kiskamasz lettél, dolgoznak hormonok. Korpásodás elleni samponok tömkelege következett. Egy-két hétig használt, aztán kezdődött az egész elölről. Kénes, szaliciles, csalánból készült, kátrányos, teafaolajas, citruskivonatos, mentás, kakukkfüves, lávaföldes, kovaföldes, bojtorjános, rozmaringos samponok, hajszeszek, kenőcsök, bio és biótlan termékek, „laboratoires XY” feliratúak, gyógyszertári keverékek, gombaölő micsodák. Semmi. Csak a homeopátiás módszerrel hígított-rázogatott tehénszar maradt le a listáról: a „minél kevesebb hatóanyag van benne, annál jobban hat” elv már akkor sem győzött meg. Az évek teltek, az orvosok pedig vonogatták a vállukat, hogy hát váltogassam csak a samponokat, meg aztán úgyis kamasz vagyok, ilyenkor nincs mit nagyon kezdeni vele. Könnyen meglehet, hogy igazuk volt, nem vádolom őket hanyagsággal. Az is lehet, hogy enyhe tüneteim voltak, és nem merték ez alapján teljes biztonsággal kijelenteni, hogy pikkelysömöröm van – ahogy visszaemlékszem, akkoriban nem viszketett túlságosan, inkább csak a fehér izék zavartak a ruhámon. Rengeteget tisztogattam a vállam környékét.
A bőr keresztmetszete © 2008 A.D.A.M., Inc
A húszas éveim közepe táján kezdett eldurvulni a helyzet: szinte folyton viszketett, persze levakartam. Egybefüggő, fehér lerakódások jöttek fel a fejbőrömről, a helyük levezett (néha vérzett), aztán var képződött a tetejükön, mire újra viszketni kezdtem, megint levakartam – ördögi kör. Újabb orvos következett. Kátrányos kénsampon, vágjam rövidre a hajamat (akkor már a derekamig ért), aztán menjek vissza. A sampon ideig-óráig használt ugyan, de a viszketés nem múlt el. A rövidre vágást nem fogadtam meg – utólag tudtam meg, hogy jól tettem, nem használt volna. Aztán egy napon nagyon-nagyon-nagyon elegem lett az egészből, és megint orvoshoz mentem (már nem tudom, hányadikhoz). Megvizsgált, s azt mondta, hogy ez bizony psoriasis. De szerencsére csak a hajas fejbőrre korlátozódik. Az élet apró örömei.
Kénes-szaliciles kenőcs, hajmosás előtt kenjem be, pár órát hagyjam rajta, aztán hajmosás, majd száradás után kortikoszteroidos cseppeket kell tenni a lerakódások helyére – ahol a piros foltok látszanak. Napon szárítsam (így szoktam mindig is). Ez már hatott. Nem múlt el – de az ember ne legyen telhetetlen. Viszont legalább kordában tartható valamennyire, ha a tünetek nem is múltak el, és ez – az elmúlt éveket tekintve – mindenképpen megér egy pezsgőbontást. Ja, a kortikoszteroidot nem szabad hónapokig használni. Menjek vissza pár hónap múlva. Visszamegyek: nem kell már a szteroid (azaz valamivel javult az állapotom), helyette legyen kénes sampon, szaliciles csepegtetés. Hogy meddig? Hát… (látom az arcán, hogy biztatni akar, és tényleg segíteni szeretne) amíg a tünetek el nem múlnak. Reménykedjünk, hogy tünetmentes leszek. Jó lenne a Holt-tengeren kúrálni magam, vagy legalább UVB fényterápián, bár akkor már inkább az előző – a Közel-Kelet jobban hangzik, mint Budapest valamelyik kerülete.
A pikkelysömörre való hajlam öröklődik, a betegség autoimmun, krónikus, de nem fertőző. Ez azért fontos, mert a kevésbé szerencsések nem a hajas fejbőrön, hanem karon, lábon „viselik” a pikkelysömör egyáltalán nem esztétikus nyomait. Sokan ruhatárat cserélnek ennek hatására, mindent takaró ruhadarabokat hordanak nyáron is, hogy ne bámulják meg őket. Strandolásból, szaunázásból és mindenféle egyéb közösségi meztelenkedésből azért maradnak ki többnyire, hogy elkerüljék a kérdéseket, pikírt megjegyzéseket, megvető tekinteteket.
A kiváltó tényezők közé tartozik a dohányzás (egyesek szerint a passzív is), stressz. A hajlam önmagában nem elég, kell valamilyen külső kiváltó tényező is a betegség megjelenéséhez. A psoriasis egyéb betegségek rizikófaktora is: 2-es típusú diabétesz, depresszió, elhízás. Európában a lakosság 2%-át érinti a pikkelysömör valamilyen formája, Magyarországon kb. 200 000-re tehető a betegek száma. Nem gyógyítható, tehát ha a kezelések hatására visszahúzódnak a lerakódások, netán hosszabb időre tünetmentessé válik a felület, már lehet örülni. Stressz hatására általában több plakk termelődik, nagyobb a viszketés, és innen beindul(hat) az ördögi kör. Én a szerencsés esetek közé tartozom: nem látszik, és mostanára ritkábban jelentkeznek a tünetek. A legnehezebb azt elfogadni, hogy ez nem múlik el soha. Legjobb esetben tünetmentessé válik az ember, de bármikor kiújulhat: elég hozzá egy stresszesebb időszak.
A napokban olvastam A Psoriasis: A Meztelen Igazság elnevezésű kampányról. Tizenkilenc pikkelysömörös beteg beszél arról, hogy mit jelent ezzel a betegséggel leélni egy életet. Talán ennek hatására kevesebb gyanakvó ellenszenv veszi majd körül a betegeket. Minket. Engem.
baudolinA
Képünk forrása: http://www.meztelenigazsag.hu/index.php?pg=miapsoriasis
