Pelenkákról és pályaválasztásról szeretnék ma szólni.
A helyzet az, hogy kiváló, éles elméjű, a tudományokban jártas és feddhetetlen jellemű barátaim, akik az élettől bőséget-gazdagságot érdemelnének, azon kénytelenek agyalni, hogy hol a legolcsóbb a babacucc, vagy – jobb esetben – hogy melyiknek legjobb az ár-érték aránya: ahelyett, hogy mondjuk a komornyikjukkal megvetetnék azokat a cuccokat, amik a legdrágábbak.
Mindennek geopolitikai okai vannak, kérem. Eleve itt van az elnevezés, hogy Közép-Kelet-Európa. Ez olyan, mintha mondjuk Csala Zsuzsa a jóseggemvan-deazérnemannyirajó seggemvan leírással illetné magát: amiből persze nyomban kilógna a lóláb, hogy ha itten bonyolultkodik, akkor biztos nincs jó segge. A szép emlékű Zaporozsec autókat is hívhatták volna KishíjánMercédesz-BárazérZaporozsecnek, és egy sikertelen kaposvári színész is hívhatná magát MajdnemBradPitt-BárinkábbKovácsBélá-nak, ezzel senkit sem tévesztenének meg. Hát hasonló a helyzet a Közép-Kelet-Európával is, aminek hallatán a jól menő országok tudósai-politikusai nyilván fojtottan felvihognak, hogy milyen eufémisztikusan nevezte el magát ez a tatár-balkáni-nyenyec csapat.
Szóval, Közép-Kelet-Európában sosem indultunk nagyon jó esélyekkel, meg aztán a génállományunk is valahogy olasz temperamentumot kever nigériai hatékonysággal és franciás gőggel. Ráadásul olaj sincs a seggünk alatt. Míg Dubaiban tehát megtehetnénk, hogy a legdrágább pelust vesszük, itt nem tehetjük meg. Oda kell figyelnünk emiatt a gyerekeink pályaválasztására.
A „Mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésre sok kisfiú, aki hamar megtanulta az élet és az érvényesülés leckéit, azt válaszolja: szívsebész. Fizikus. Közgazdász. Jómagam azonban mindig zavarban voltam a válasszal – őszintén szólva én „hagyjatok békén”, „nem tudom, hogy fel akarok-e nőni” és „félek” szerettem volna lenni.
A családom liberálisan viszonyult pályaválasztási terveimhez, így nem rajtuk múlt, hogy bizonyos értelemben kudarcot vallottam – mint mindenki, aki a) nem egy trópusi szigeten festő, b) nem keres kurva sok pénzt. A piros hetes buszt akartam vezetni – támogattak. Riporter akartam lenni – lelkesedtek. Állatkertben akartam dolgozni – türelmesen megvárták, amíg rájövök, hogy nem szeretem az állatszagot és a trágyalapátolást. Tudós akartam lenni – elhitték, segítettek, támogattak, én is elhittem, míg meg nem tudtam lassan, mi az a tudós.
Bevallom, van olyan eset is, amikor valaki anyagi helyzettől vagy társadalmi ranglétrától függetlenül megtalálja a helyét a világban, és bár nem gazdag és nem festő egy szigeten, mégis jól elvan. Ismerek egy-két ilyen embert, nem sokat. Tisztelem őket.
Nekem is majdnem sikerült egyébként. A fordítást nagyon komálom. Csak pár apróságon kéne még csiszolni a körülményeket illetően.
Mit fogok mondani a gyerekeimnek, ha pályaválasztás előtt állnak?
Hát eleve meg se fognak kérdezni, de akkor is belepofázok majd, és azt mondom. Fiam/Lányom, rájöttem, hogy a középkori elszászi költészet alapos ismerete nem vértez fel a fájdalom ellen, amit a mellettünk elhaladó V8-as Mustang láttán érzünk. Úgyhogy pénzes állást keress. Az anyagi javakban henteregni csodálatos, bármit is mondjanak frusztrált értelmiségiek. Persze, fiatalnak és szerelmesnek lenni jó, de még jobb, ha egy 54 méter hosszú, alumíniumtestű Sunseeker Zeus enyhén megdőlő fedélzetén kortyolod a Pina Coladát Armani-öltönyben, fiatalon és szerelmesen. Csodálatos dolog okos regényekből megérteni az élet értelmét, de még csodálatosabb, ha a Márait letéve fehér korallhomokba dughatod a lábujjaidat, és elnézheted az ezer mérföldre nyugatra húzódó Afrika felé hömpölygő azúrkék óceánt. Pompás érzés segíteni a felebarátodon, de még pompásabb, ha ezután kikapcsolódásképp meghajtod kicsit a sárga-fekete festésű DB9-est a Durness és Sandwood Bay között kanyargó látványos tengerparti úton. Szóval keress sok pénzt.
Vagy érezd jól magad a hivatásodban, de ahhoz állatira kell szeretned, hogy ne hiányozzon a gondtalan jólét. Vagy: tedd azt, amit akarsz, de tényleg azt, és ne merészeld később megbánni - legyél autószerelő vagy postás, de teljes szívvel és szenvedélyesen.
Vagy: dolgozz bármit, legyen ez az adó az ördögnek, és hazarohanva élvezd a családod-barátaid-hobbijaid nyújtotta örömöket Nem fontos ám neked a munkában önkifejezni. Az amúgy is egy kicsit olyan szinglis dolog, azaz jelenleg éppen trendi, de annyira azért nem fontos törődni vele.
Eddigre a gyerekeim rég magamra hagytak a mondat közepén, és már csak a távolodó "Jaaaj, apa, olyan fárasztó vagy" hallatszik, miközben elindulnak az esti füvezős bulira. Vagy ami még valószínűbb, egy lepattant idősotthonban magamban beszéltem, miközben épp cserélik a pelenkámat.
Őrjöngő Farkas
