Az óvodából izgatott zsivaj és kacagás szűrődött ki. Eszti, anyukája kezét fogva, sietősen lépegetett a bejárat felé. Mielőtt beléptek volna, még utoljára végignézett magán, lesimította méregzöld szoknyácskáját és megigazította a kalapját. Odabent lenyűgöző látvány fogadta.
Habos, fodros, fehér és rózsaszín ruhácskás tündérek szaladgáltak varázspálcával a kezükben, aranykoronás, hosszú szoknyás királylányok lépegettek méltóságteljesen, maguk után húzva selyempalástjukat, hercegnők, angyalok, Hófehérkék és Csipkerózsikák kergetőztek egymással. Egy halványzöld tüllruhában röpködő tavasztündér megtorpant Eszti előtt.
– Hát te mi vagy? - kérdezte. Eszti a földre szegezte tekintetét. Odajött még egy bordó ruhás királylány és egy Hófehérke is, körülállták Esztit. Eszti segélykérően nézett az anyukája után, de ő az egyik óvó nénivel merült beszélgetésbe a terem másik sarkában.
– Na, mondd már meg! Te mi vagy? – kérdezte a tavasztündér.
– Találjátok ki! – nyögte ki végre Eszti.
– Tavasztündér? – tippelt a Hófehérke, végignézve Eszti zöld szoknyáján, zöld pólóján és a fején viselt fehér kalapon, aminek a közepe sárgára volt festve.
– Nem – súgta nagy kínban Eszti.
– Jóságos boszorkány?
– Nádszálkisasszony?
– Nem, nem – rázta a fejét Eszti.
– Nem tudjuk kitalálni! – kiáltotta mérgesen egy angyalka, akinek a feje fölött viselt, rózsaszín glória egy kicsit már csálén állt a sok szaladgálás miatt – Mondd meg végre!
Eddigre a fiúk is megjelentek: három pókember, arcuk pókhálósra festve, egy oroszlán és egy Ronaldinho, a focista.
– Gyerekek, hagyjátok Esztit, majd elmondja később, minek öltözött! – lépett oda egy vikingnek öltözött apuka. Hosszú haja két, fonott varkocsban pöndörödött fölfelé. Esztinek ezen muszáj volt mosolyognia.– Amúgy én tudom ám. Béka vagy, ugye? – kérdezte az apuka.
– Nem! Spenót tükörtojással.– vágta ki Eszti dacosan.
– Spenót tükörtojással? – kérdezték csodálkozva a hercegnők és pókemberek.
– Igen, a zöld ruhám a spenót, a kalap pedig a tükörtojás, a fehér rész a tojásfehérje, a sárgára festett közepe pedig a tojássárgája – magyarázta. Eszti.
A gyerekek csodálkozva bámulták. Egy Spongya Bob bambán pislogott ki sárga dobozjelmeze mögül.
– Gyerekek, gyertek, csoportképet készítünk! – kiáltotta Margit óvó néni. A gyerekek köré sereglettek. Eszti, mikor a fotózkodás után a közös éneklés került sorra, kisomfordált a folyosóra és leült egy padra, szomorkodni. Egyszer csak odabentről csúfondáros kiáltozás hallatszott.
– Nézzétek már a nyulat! Hi-hi-hi! – Felnézett és rémületes látványban volt része. Egy nagy szőrnyúl támolygott ki a folyosóra. Mögötte egy kalóz és egy Zorro vihogott. A szőrnyúl egyenesen Eszti felé tartott, aki rémülten ugrott fel.
– Jaj, jaj! – hallatszott a halk nyöszörgés a nyúlból. Két, hosszú füle kókadtan lógott.
– Ki az? – kérdezte Eszti rémülten.
– Jaj, segíts ezt levenni! – nyöszörögte a nyúl, a fejére mutogatva.
Eszti megfogta kétoldalt a nagy nyúlfejet és felemelte. Málé Máté bukkant elő a jelmez mögül, zöld arccal.
– Jaj, nagyon rosszul vagyok – nyögte. – Megettem a répát, amit anyu adott a jelmezhez, de nem mostam meg előtte...
– Hát, az butaság volt – közölte tárgyilagosan Eszti. – Na, gyere – fogta karon magabiztosan Mátét és a mosdó felé tuszkolta.
Úgy tíz perc múlva Máté frissen, megmosott arccal jött ki a mosdóból.
– Kirókáztam! – jelentette be büszkén, amin aztán nevetni kezdtek, és addig nevettek, míg Eszti el nem felejtette, hogy épp az imént határozta el, jövőre ő is tündérnek vagy angyalkának öltözik.
Edina
