Nem akarok menni! A bölcsibe akarok menni! Nem lehet, te már hároméves elmúltál, a háromévesek óvodába járnak. Összehúzza a szemét, megfeszülnek az arcizmai, a szemöldökétől már a szempillája sem látszik. Annyira aranyos, amikor mérgesen néz, hogy alig bírom ki kacagás nélkül. Anya, maradj ott! Nem lehet, de elkísérelek. Miért nem lehet, nem akarok! Még a száját is görbíti. Végül abban egyezünk meg, hogy egy kicsit maradok a folyosón, aztán ott hagyom.

Mivel megbeszéltük, hogy kint leszek, nem búcsúzkodunk, a gyerek bátran bemegy, és játszani kezd, két perc múlva már ki is raknának. Ne üljenek itt a folyosón anyák, menjenek! A kispadokon szorongó anyák találgatják, kié sír, közben folyamatosan érkeznek, van, aki csak belöki az ajtón a síró gyereket és távozik, van, aki a folyosón kérleli tíz perce a zokogó gyereket, hogy menjen már be, van, aki el sem búcsúzik anyától, úgy rohan befelé a sok új játékhoz. Nagyon útban vagyunk ám, látszik az óvónőkön, hogy zavarja őket a folyosón gubbasztó anyák serege. Gyerünk, anya a magáé nem sír, a magáé se, menjenek, nincs anyás beszoktatás. Hiába mondom, hogy a gyerekkel nem azt beszéltem meg, hogy elpárolgok, kötik az ebet a karóhoz, és én is. Végül kijön elbúcsúzni, elkezd görbülni a szája, na, ugye megmondtam, hogy sírni fog, csattan a nő hangja, mintha újból renitens kisdiák lennék, megdorgálnak. Legalább eddig nem sírt, látja, anya… Ha tekintettel ölni lehetne, menten elvéreztem volna a padlón. Végül egy kicsit szipogott csak, és szépen bement játszani.

Az első héten minden nap ebéd után megyek, a gyerek mindig éhes, az óvónő szerint evett. Meg is mondja, hogy a bölcsiben (ami hivatolsan CsaNa, de neki csak bölcsi) finom volt az ebéd, itt meg nem finom. Hja, kérem, ez már menzakoszt. Egyébként is lassú evő, ha valami nem tetszik kinézetre, ráhagyják, hogy akkor ne egyél. Segítenek nekik felvágni a húst, akinek kell, kanalazni is, de nincs noszogatás. Ő meg mindig játszik, elkalandozik a figyelme, amikor mindenki készen van, a gyerek még csak a felénél tart. Azt hiszem, gyakorolnunk, kell a tempósabb evést, bár az apja is pont ilyen.

A dada nagyon szimpatikus, látszik, hogy szereti a gyerekeket, mosolygós, kedves, gyakran emlegeti a gyerek. Az óvónők inkább katonásak. Az idősebb szinte nem is kommunikál, nem jön ki a gyerekért az ajtóhoz reggel, nem adja ki délután, csak ül bent a szobában, és kiküldi vagy behívja a gyereket. Szerintem otthon vágja a centit, hány nap van még nyugdíjig. A fiatalabb átveszi-átadja, lehet vele pár szót váltani, hogy evett-e, aludt-e, ilyesmi. Saját megfigyelésem szerint a behordott cuccok mennyiségével egyenes arányban nő a kedvessége is.

Az ottalvásról beszélgetünk. Már mindig ott fogok aludni? Nem, hétvégén nincs ovi. És este is ott fogok aludni? Este dehogy, estére bezár az ovi. De ki alszik ott? Este senki. Mindenki hazamegy. Biztos? Biztos, azt hitted ott maradsz? Igen, azt hittem, már mindig ott fogok aludni. Első félreértés tisztázva, időnként azért rákérdez, biztos, ami biztos, hogy tényleg minden délután hazahozom-e. Az első ottalvós nap reggelén még egyszer rákérdez, így megint elkísérem, és még egyszer megbeszéljük, hogy uzsonna után megyek érte. Az első ottalvós héten este is többször megkérdezi, hogy visszamegyünk-e az oviba aludni.

Persze nem aludt el bent. Anya, ő volt az egyetlen, aki nem aludt. Adja vissza neki a cumit! A szemeim kistányér nagyságúra kerekednek, hogy de hát maguk mondták, hogy nem lehet cumizni. De hát hiányzik neki, azért nem alszik. A gyerek erre fellelkesül, vegyek neki új cumit, az óvó néni is mondta. Otthon már kétszer sikerült a délutáni alvás nélküle, nem vagyok hajlandó megint nekikezdeni a huzavonának az óvónők kényelméért. Nem kel fel az ágyból, csak forgolódik, csendben van, nem zavarja a többit az alvásnál, szóval nem. Pár nap alatt végül belejött és ő is alszik a többiekkel.

A szülői értekezleten előre megmondták az összes nevelés nélküli munkanapot, a szüneteket, az ebédbefizetés, -lemondás, -rendelés mikéntjét is. Szerencsére a technikai haladás ide is elért, és lehet online intézni mindent. Megkaptuk az OM azonosítót is, egy papírfecnin, 16 éves koráig őrizzük meg. Hogy minden nap kapjanak gyümölcsöt is, névsor szerinti beosztás készült. Aláírtam egy halom papírt is, hogy átvettem, vállalom, belegyezem, elfogadom stb. Gyakorolni kell az aláírást, nyakamon úgy is a munka, naponta százszor meg fogom tenni. A testnevelés és a fakultatívan igénybe vehető dolgok, hittan, angol, torna, tánc stb., a kicsiknek csak később indul, először hadd szokják meg a rendszert.

Az SZMK-t persze senki nem akarta vállalni, rögtön mindenki a padlót, a falat, vagy az asztalt nézte, nehogy rákérdezzenek, vállalja-e. Végül nagy nehezen csak meglett a két ember, rögtön be is szedték a csoportpénzt, amiből majd az óvónők fogják megvenni a csoportnak szükséges dolgokat. A szülői vége egy nagy, kedélyes traccspartivá alakult, egész jó a szülőcsapat, és az óvónők is feloldódtak. Még a végén partnernek fogom érezni magam. Néhány anyuka nagyon lelkes, mindenféle dekorációt meg felújítást terveznek. Az, hogy azok a szülők mennyire fognak lelkesedni a plusz kiadásokért, akik nem jöttek el, majd kiderül.

Halacska

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?