Az én történetem a 40. hét körül kezdődött még 2016-ban. Az hitték, hogy szivárog a vizem, de ezt nem támasztotta alá az ultrahang, így hazaengedtek. Sajnos pár nappal később a ctg-m sem volt jó. Bármit is jelent ez. Próbáltam őket faggatni erről, de nem igazán magyarázták el, mit is jelent ez.

Ennek ellenére sehogy sem fogtak bent. Hiába kertem őket, hogy nyugodtabb lennék. Aztán visszamentünk, és újra és újra, és végül nagy nehezen bent fogtak. A ctg-m továbbra is rossz volt. Mint mindig. Stressz-teszt és ultrahang volt kétnaponta. És szívhanghallgatások. Ezek mellett várták a csodát, hogy magától induljon a buli. Én meg csak őrlődtem a rosszabbnál rosszabb ctg-k és a napi kb. nyolc mozgás mellett.

Aztán a harmadik napon észrevettem, hogy rendes betét mellett reggelre, kb 10. óra lefolyása alatt átnedvesedett, enyhén átázott a pizsama alsóm. Szóltam is az akkori nővérnek erről, és az egyik orvosnak is, akit vizit után csíptem el a folyosón.. Azt mondták, biztos csak a nyákdugó távozott. És ennyivel letudták! Nem adtak magzatvízjelző betétet, és azt sem mondták, hogy vegyek. De ezen nem lepődtem meg így utólag.

Bevéreztem az elején, akkor sem adtak se visszatartó injekciót vagy egy ultrahangot, áhhhhh, várjak éjjeltől délig. Az a másik, amikor úgy ugatták a szemembe az osztályon, mikor megtudtuk, mi a baj, hogy anyuka, nyugi nem hiszik, hogy megmarad, persze nem ezekkel a finomabb szavakkal. Ezen felül az abortuszosok között hagytak két hétig! Na, mindegy, visszakanyarodva: rögtön küldtem volna a párom, hogy vegyen és hozza be nekem.

Ezután másnap este nagyon rosszul kezdtem magam érezni. Így kimentem nagy nehezen az akkori nővérhez szólni, aki 170-es vérnyomást mért nekem. Gyógyszer semmi, menjen be pihenni, anyuka. Aztán következő este megint rosszul voltam. Ismét kimentem, és most 163-as vérnyomást produkáltam. Nővér majdhogynem full futva megy a telefonhoz felhívni az akkori ügyeletes orvost. Kaptam valami vérnyomáscsökkentőt nyelv alá. Kis idő múlva jobban is lettem, és a nővérke jött szépen mindig mérni, hogyan állunk. Mondtam is neki: jó, hogy kaptam gyógyszert, mert tegnap nem kaptam és szarul voltam egész éjjel. Persze nem tudtam, hogy kellett volna kapnom. Mondom, csak tudja a nővér. Csak meglepődött (elég rendesen) és kiment.

Azt mondták, nem fáj a burokrepesztés



Aztán egyszer csak jött a fájás, a doktornő pedig bökött. Nekem sokan azt mondták, akiknek volt burokrepesztése, hogy az nem fáj. De, nagyon fájt… HÁROMSZOR bökött meg, mert nem sikerült, vagy én nem is tudom, hogy mi miatt. 

Tovább>>>

Másnap reggel a szokásos túra reggel. Szívhanghallgatás ismét (igaz, mindig megkérdeztem, jó-e és a válasz igen volt, de most az anyai megérzésem súgott valamit. Azt mondta a nővér, rendben van. Megnyugodtam és elengedtem a dolgot. Aztán jött aznap is a ctg és az ultrahang. Ctg-vel kezdtünk, mivel az ultrahang tele volt. Itt tenném hozzá (a későbbiekben érteni fogjátok, miért írom), hogy napokkal ezelőtt észrevettem valamit az akkori ctg gépen. Mindig szoktam nézni a számokat, főleg a babám szívverését. Többször is ki-kiugrált 120 alá. És mivel sokat olvastam utána és hát felkészülten vártam a babát, úgy tudtam, ez gond. Megkérdeztem az akkori nővértől, azt mondta nem baj.

A ctg szar volt mint mindig. Nem volt görbéje, vagy micsoda. Aztán mentem le ultrahangra. Mondta az orvos, alig lát mellette vizet. Vissza felmentem. Éppen ebédelni akartam, mikor elküldtek stressz-tesztre. Tudtam már kívülről a dolgokat így a negyedik vagy hányadik teszt után. Megvolt. Jött a vizsgálat, ahol egy nagyon fiatal orvos vizsgált. Mikor öltöztem fel, hangosan kezdett tanakodni. A ctg papíron stressz-teszt volt, míg az ultrahangos papíron szülés beindítás. És amúgy elejtette az infót nem mellesleg, hogy a reggeli szívhanghallgatás során a pici szívverése sem volt túl jó. Leküldött ebédelni, mert nem tudta, a sok papír között melyiket kövesse, és amúgy is egy „friss” orvosról volt szó. Ettem. Nem gondoltam át a dolgot, hogy őszinte legyek. Aztán vissza fel.

Mire visszaértem, megjött a férjem és a szüleim, mert nem hallgattak meg, hogy kivagyok csináljanak már valamit. Mondta az orvos megkönnyebbülésünkre, hogy innen már csak babussal megyek le! Szülésbeindítás van. Apás szülést terveztünk, jött is. Aztán nem sokkal később megjelent a szülésznőm is, aki mindenben segített. Kaptam méhszájtágítót is. Nem sokra mentünk a sok oxitocinnal, meg miegymással. Jött a főorvos burkot repeszteni. Ötször próbálta, és kérlelt, lazuljak el. Mire rájött a fiam hajának kitépésével, hogy jééé, magának már burka sincsen, se vize. Magzatvíz-mintavételem sem volt, sem semmi ilyesmi!

Mivel a pici nem akart kijönni, császárt javasoltak, amibe belementem. Jött is az anesztes magyarázni, papír aláír, katéter be, és sétáltam át a műtőbe. Ott kemény másfél óra vacakolás, de nem találták el az érzéstelenítést, így altattak. Bár pár órája ettem, és azt mondták, tuti taccs lesz, de kénytelenek voltak végül altatni. Az már más tészta, hogy kilenc tűnyom volt a hátamon, és a mai napig fáj, de megérte. Hát így született meg altatásos császárral az én tüneményes kisfiam 52 centivel és szép nagy súllyal a 41.hétre, aki végül egészségesen jött a világra. Hála a jóistennek és a fiatal orvosnak, aki kiállt mellettünk!

egy anyuka

Burkot repesztettek, majd magamra hagytak a szülőszobán



Megérkezett a doktornő, bemutatkozott, mondta, hogy ő fogja majd a szülést vezetni, és következett a burokrepesztés. Azt hittem, ezzel nem lesz gond, az előző két szülés alkalmával semmit nem éreztem belőle, valószínű, mert ott már előrehaladt szülésnél végezték. Na, a burokrepesztés, az annyira nem ment neki, hogy az eszközzel végigkaristolta belül mindenemet, és a beavatkozással gyakorlatilag akkora fájdalmat okozott, mint maga a szülés.

Tovább>>>



További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>