Az előző posztban arról írtam, hogyan fogadta Soma a kistestvérét. Most az utazásról és egymás elfogadásáról ejtenék néhány szót.
Utazás
Kimozdulni itthonról, együtt, egy kocsival egy jó évig nem tudtunk. Felénk nincs tömegközlekedés, ha bármit akarunk bolttól óvodáig, mindenhez kocsiba kell ülni. Ármin utált autózni, indulástól érkezésig ordított – ez otthon-bölcsi viszonylatban 40 perc. Soma pedig ezt nem bírta elviselni, így egy idő után ő is ordítani kezdett, és utána egész nap nagyon zaklatott volt. Sokat beszélgettünk erről szakemberekkel és egymással is, de mindig arra jutottunk, hogy nincs olyan stratégia, amit a gyereknek tudnánk tanítani, hogy hogyan viselje el a tesója ordítását, ami kis térben, közelről nagyon terhelő (nekem, felnőttnek is), így nem is erőltetjük. Két kocsival jártunk tehát sokáig.
A kicsi egyéves kora környékére rendeződött annyira a helyzet, hogy rövidebb útra el tudtunk menni egy kocsival, de az utat végig kellett énekelnem. Később ugyanezzel a kitétellel már a bölcsiig is el tudtunk menni együtt. Ebben az időszakban volt egy bő 40 perces repertoárom gyerekdalokból, azt nyomtam reggel és délután (nem, a rádió nem volt megfelelő, és a cédé sem). Ki tudja, hány kilométerre elég az „Egyszer egy királyfi?” Közúton 8.8-ra.
Szóval jó sokáig tartott, de megugrottuk az együtt autózást is.
Egymás elfogadása házon belül:
Közben persze mindketten nagyobbak lettek, Ármin is mobillá vált, ami hozta is magával a következő nehézségeket, és elkezdődött az „anya, ne engedd ide, anya, ne vegye el az én autómat…” időszak. Az eleje kifejezetten nehéz volt. Mi a nappaliban töltjük a napjainkat a gyerekekkel, a felső szintet napközben csak elvétve használjuk, így folyamatosan rendőrt játszottam. Aztán elegem lett. Volt itthon egy szétnyitható boxunk, amiből falat lehet csinálni, ha kinyitom, pont átéri a nappalit, így fogtam egy fúrót és felfúrtam a kerítést a nappali közepén keresztbe. Bal oldal az egyiké, jobb oldal a másiké. Rögtön béke és boldogság lett. Így vissza tudtunk venni a tempóból is, ami az egymás elfogadását illeti. Mert lássuk be, teljesen jogos kérés az a nagyobbtól, hogy nem akarja, hogy a kicsi lerombolja, amit épített, kirakózott, végignyalja az autóit… ahogy a kicsinek az ilyen irányú kíváncsisága is teljesen érthető. Ezzel a lépéssel sikerült a viszonylagos nyugalom mellett még egy fontos dologról gondoskodni, mégpedig arról, hogy a fiaink egymással kapcsolatban ne gyűjtsenek feleslegesen negatív tapasztalatokat.
(Visszatekintve időben egyéves kora környékén ez különösen igaz a kicsire, akinek a nagyobb azért időnként oda-odacsapott, ha nem voltunk elég gyorsak, ami így teljesen elkerülhetővé vált. Manapság épp fordulóban van ez a kocka, és a kicsi az, aki feszegeti a határokat.)
Amellett persze, hogy megvolt a lehetőség a két gyerek elkülönítésére szobán belül is, azért igyekeztünk előremozdítani az egymás elfogadását. Soma időnként szólt, hogy ő is szeretne velünk játszani, amikor a fakockákból építettünk, olyankor jöhetett és játszhatott velünk, amíg ezt szépen csinálta (tipikusan dobálásba és ütögetésbe torkollott ez a program eleinte), ha akart valamit a „babás” játékok közül, azokat kérnie kellett Bubutól, és ha olyan volt, adnia valamit a sajátjai közül. Mindig dicsértük a pozitív viselkedést. Az aprókat is, hogy ha türelmesen kivárt valamit, vagy nem kezdett rögtön ordítani, amikor a tesója is, vagy odaadott valami számára egyébként teljesen irreleváns dolgot… Egy idő után ő is egyre többet engedte be a kicsit a saját territóriumába, feltéve ha figyelek rá persze. Kiderült az is, hogy ő úgy alapból nem irigyli a játékait a tesójától, hanem az zavarta, hogy Ármin mindent a szájába tett és a cuccai nyálasak lettek. Amikor ezt megneveztük, szavakba öntöttük és átbeszéltük, megígértem, hogy erre fogok elsősorban figyelni, utána feltűnően sokkal engedékenyebb lett a tesójával szemben.
Nagyjából ezekkel a dolgokkal tettük le azokat az alapokat, amikre azóta is építkezünk.
Hollandrémület
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
