Hónapok óta nem láttam a barátnőmet, pedig nem a Holdon lakik, csak a város túlsó végén, egyórányi autóútra tőlünk. Persze a gyerekek miatt, persze a munkája, a férje, az edzése, a minden miatt. Egy másik barátnőmet már felhívni is csak sms-ben előre egyeztetett időpontban merem, különben reménytelen a helyzet, háromgyerekes anyuka. Gyereket szállít iskolába, óvodába, különórára, bevásárol, fodrász, pedikűr, manikűr, utazás, nem ér rá.

photo © 2010 Carissa Rogers | more info (via: Wylio)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A harmadiknak négy gyereke van, őt már jó ideje nem is hívtam, mert minek. Visszahívni sincs ideje. A régi barátnők? Á, többnyire elfoglalt szinglik, azt hiszik, ha nem munkahelyen dolgozik az ember, egész nap csak a seggét mereszti. Hétvégén viszont ők azok, aki délután három előtt elő sem másznak a takaró alól. Teljesen reménytelen a helyzet.

Úgy tűnik, nem vagyok egyedül a problémámmal. Egyre kevesebb barátja van a magyaroknak, átlagosan valamivel több mint négy – állítja egy néhány éve készített felmérés[i]. A nők még rosszabb helyzetről számoltak be, a munkára, családra és házimunkára fordított idő mellett nem sok időnk marad baráti találkozók szervezésére.

Pedig fontos lenne, hogy erre is időt szánjunk.

A barátság segít megőrizni a fiatalságot

Az aktív társasági élet segít az egészség megőrzésében, ezt orvosi kutatások[ii] is igazolják. A barátságok működtetése, megőrzése természetesen a lelki egészség karbantartására is jó hatással van, de emellett segít csökkenteni a magas vérnyomást, erősíti az immunrendszert és késlelteti az öregedés fizikai tüneteinek megjelenését. Visszafordítva: úgy látták, hogy a bizalmas jóbarátok hiánya éppolyan káros az egészségre, mint a dohányzás vagy az elhízás.

Ezek azt hiszem, nem lepnek meg senkit. Az viszont már érdekes lehet, hogy miért éppen a nők közötti barátságban vélték megtalálni a hosszabb élet titkát.

Mitől barát a barát?

Mit várunk el a másik embertől, hogy barátunknak nevezzük? A már említett magyar felmérés eredményei szerint a barátság legfontosabb tényezője az elérhetőség, az, hogy a barátunk kész legyen szinte bármikor a mi bajunkkal, bánatunkkal foglalkozni. A kutatásban részt vevők megerősítették, hogy  nekünk, nőknek szükségünk van a beszélgetésre, arra, hogy meghallgassuk egymást, titkainkat megosszuk mással. A kutatás összegzése rámutatott arra a fontos különbségre is, hogy a nők barátsága jellemzően mélyebb, és jellemzően érzelmi támogatást nyújt, míg a férfiak az intimitás helyett inkább a közös élmények, tevékenységek miatt kötődnek a barátaikhoz.

Namármost. A pasik eljárnak focizni, kocsmázni, közös mániáiknak hódolni, de a családanyák nem igazán érnek rá egymással IRL találkozni, ha van munkájuk azért, ha meg gyerekeznek otthon főállásban, akkor meg azért. Így hát vagy beérjük a lokális szomszédasszonyok alkotta kínálattal, vagy élünk korunk vívmányaival, és  telefonon, interneten keressük egymást.

Ha nem érjük el, akit akartunk az sem baj. A fórumokon, blogokon fellelhető alkalmi vagy rendszeres kommentelőtársak akár a nap huszonnégy órájában rendelkezésre állnak, legyen szó bármilyen személyes vagy általános kérdésről, problémáról. Egy, a fodrásznál kezembe akadt brit női magazinban nagyjából így összegezte a legsikeresebb szigetországi baba-mama blogközösség alapítója portálja sikerének titkát.

Régebben az online világot párhuzamos valóságnak nevezték, de kiderült, hogy a résztvevők száma, a közösségi oldalak sikere, és a kapcsolattartási lehetőségek sokszínűsége miatt az neten zajló kommunikáció már nem sokban különbözik a személyes találkozóktól.

 

 

Valódi baráti kör az online közösség?

Egyes kutatók szerint igen. A Science Daily cikke[iii] szerint az online közösségek nem a valóságtól elkülönülten, hanem a helyi közösségekkel együtt léteznek és megerősítik társadalmi kapcsolatainkat. Míg az előbbi a véleményhasonlóságra épül, a helyi csoportok esetében a közvetlen ismeretség dominál, amely többféle vitára és súlyosabb konfliktusokra ad lehetőséget. Így hát meglepő, de az online közösségek minősültek összetartóbbnak.

Ráadásul a netes kommunikáció mára a – való élethez igazodva – inkább a nők terepe lett. Mind a Dél-Kaliforniai Egyetem kutatási eredményei[iv], mind a magyar adatok[v] egybehangzóan azt mutatják, hogy manapság a nők többen használják az internetet ismerkedésre, kapcsolattartásra, véleménynyílvánításra, közösségi oldalak használatára, mint a férfiak.

A locsogás-fecsegés, bizalmas sutyorgás tehát örök, nem ismer akadályokat. Bár az Offolda reggeli virtuális kávézójában nincs csendes félhomály és diszkrét kanálcsörgés a porcelán csészealjon, de legalább pizsamában és kócosan is összefuthatunk reggelente egy félórára. Már ha közbe nem jön valami.

Ti milyen gyakran találkoztok a barátnőitekkel?

[i] http://www.szazadveg.hu/files/kiadoarchivum/davidalbert.pdf

[ii]http://www.eletforma.hu/szemelyiseg/a_nok_kozotti_baratsag_meghosszabbitja_az_eletet.html?page=1

[iii] http://www.sciencedaily.com/releases/2010/04/100405131730.htm

[iv] http://www.webpronews.com/topnews/2010/04/09/younger-women-value-online-communities-more-than-men

[v] http://www.nmhh.hu/dokumentum.php?cid=25292

 

Citabella