Ercsi, vagyis Koncz Erika évek óta meséket ír gyerekeknek. Készített egy weboldalt, ahol össze is gyűjtötte a történeteit. Egy napon bekopogott egy kiadó, hogy kiadná a meséket, készült is kézirat, ami két éve ott porosodik a fiókban, azzal a meghagyással, hogy ha Ercsi összeszed 800 000 forintot, akkor azonnal nyomdába kerül a könyv. Szokványos magyar történet… de talán a vége pozitív lehet. Shy, az Ember a vízben blog szerzője társaival egy olyan honlapot hozott létre, ahol hazai ötleteket segítenek megvalósítani, mégpedig úgy, hogy egy-egy projektet támogatására az olvasókat kérik fel. Aki segíteni szeretne, 500-10 000 forint közötti összeggel szponzorálhatja a kiválasztott projektet – így akár Ercsi álmai is teljesülhetnek.

„2004-ben kezdtem meséket írni. Azzal kezdődött, hogy találkoztam Mester Bogival. Nála szebb, kedvesebb, okosabb kislányt én még azóta sem láttam. Akkora hatással volt rám, hogy elhatároztam, írok róla egy mesét. (tizenhárom lett belőle) Azóta szinte minden ismerősöm saját mesét kért tőlem, ezért az elmúlt hét évben rengeteg mesét írtam. Sok új szereplővel gazdagodtam. Itt van Marci, Émi, Boti, Ricsi, Martin, Martina, Angéla, Kende, Hanga, Zselyke, Dominika, Ádám, Levente, robot, nagy fehér cápa, Lüketóni, Stefánia és még sorolhatnám. Sikersztori egytől-egyig. Remélem, hogy az internet segítségével most rátalál az oldalamra egy csomó lelkes meserajongó, aki felismeri a tehetségem, és módjában áll támogatni a kiadást. Minden támogatást szívesen fogadok, ami közelebb visz a könyvem kiadásához.”

Eddig tizenöten, összesen 57 ezer forint értékben támogatták a projektet, de jelentkezett már szerkesztő, aki ingyen szerkesztené a könyvet, van zseniális mesefestő Bojtor Verebella személyében, sőt okostelefonra is elkészítené már valaki a történeteket. Ha támogatnád Ercsi készülő könyvét, itt találsz több információt.

Tünde