Rozsomákné anyaság anya

Vajon mikor múlnak el a generációkon átívelő szokások? Nagymamámról több olyan kép is van, ahol csáléra vágott frufrus bilifrizura van a szabályos kislányarc fölött, mint valami idegen test. Az egyik ilyenen ráadásul sötét színű iskolaköpenyt visel. Dédapám nem is bírt a humorával, és ráírta a kép hátuljára: Világ proletárjai egyesüljetek! Így legalább tudjuk, honnét is ered a féktelen agyvelő a családban. Anyukámról valahogy nem maradt fenn ilyen fotóbizonyíték. Bezzeg rólam!

Vajon mikor válunk igazán anyukává? Amikor elvágják a köldökzsinórt, vagy amikor először szoptatunk? Nyilván nem, hiszen az örökbefogadó szülők is szülők.

Nos, én sejtem a választ. Abban a pillanatban, amikor ránézünk gyönyörű gyermekünk rakoncátlan tincseire, és a szívünket elönti a melegség. Ezzel egy időben pedig belopózik, majd egyre határozottabban helyet követel az érzés, hogy tudunk hajat vágni. És megtesszük.

A frufru sok minden miatt jó. Keretezi a gyerek arcocskáját, kifejezi határozott egyéniségünket, de ami a legjobb: megnő. A fényképek szintén sok minden miatt jók, például örök emléket állítanak meggondolatlan pillanatoknak, egykor jónak tűnő ötleteknek.

Rólunk, az X-generáció tagjairól rengeteg fénykép van, mely egy pillanatba sűríti mindazt, amiről a nyolcvanas évek szóltak. Skodák a panel tövében, vasárnapi autómosások. Kétféle téli anorák, piros fűzős cipő, sálassapka. Tudjátok, ami szúrta az arcot, és a fiúk hozzákötötték a bojtját a busz kapaszkodójához. Szüleink stílusérzéke találkozott a Kádár-kor áruhiányával. Az én megjelenésemet egy idő után szemüveg is súlyosbította. Nem tudom, hányféle keretet lehetett kapni akkoriban, de anyukám magabiztos kézzel választotta ki azt, ami a legrosszabbul állt nekem, cserébe neki is ugyanolyan volt. A szeretetet sokféleképpen ki lehet fejezni.

Ne aggódjatok, természetesen én is levágtam a gyerekem frufruját, csatlakozva ezzel anyák hosszú, nemzedékeken átívelő sorához. Utána megbeszéltük a férjemmel, hogy ezt azért nem kéne erőltetni, és jellemfejlődésem egyik fontos állomásának tartom, hogy nem is tettem.

A sálassapka megvételén már hosszan hezitáltam, de végül annyira cukit találtam…

Rozsomákné

Rozsomákné anyaság anyaBezzeganya az Instagramon!

Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz. 

Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>