Páratlan teljesítmények, pazar helyszínek, siker, ünneplés. Ami az olimpiából kívülről látszik. Mi az élsportoló gyerekek szüleire vagyunk kíváncsiak. A gyereked már most egy olimpikonjelölt? Jól hangzik, de vajon mennyi szülői energiába kerül ma élsportolót nevelni?
A versenysportoló gyerekek szülei kétféle szerep közül választhatnak: kívülállók maradnak és csak a pálya széléről drukkolnak, vagy teljesen bevonódnak a gyereküket körülvevő életformába, edzésre hordják, edzőkkel tárgyalnak, jönnek-mennek, intézkednek.
A kívülálló szülő esete jóval egyszerűbb, ő minimálisra csökkenti az érintettséget, a gyerek elmegy az edzésre, majd hazajön és elég csak megkérdezni tőle, hogy ment. A bevonódó szülő viszont szinte az egész életét gyermeke(i) edzései és versenyei köré szervezi, emiatt rugalmas munkaidőt alakít ki, és a hétvégéit is maradéktalanul a versenyeknek szenteli.
De hogy adhat egy tehetséges sportoló gyerkőc szinte napi feladatokat? Nagyon egyszerű, a többi szülővel való találkozások, a különféle egyeztetések, valamint az állandó beszerzések mind időt és energiát (no meg pénzt) igényelnek. A sportfelszerelések beszerzése, díszítése, karbantartása, sőt, a gyerek felkészítése a versenyekre mind része ennek a komplex feladatnak.
Lélektani kihívások: csak óvatosan, figyeljünk magunkra is!
Versenysportoló gyerek szülőjeként különösen fontos, hogy figyeljünk saját érzéseinkre és ambícióinkra is. Gyakran előfordul, hogy a szülők ilyenkor igazából saját, meg nem valósított álmaikat élik meg a gyermekeiken keresztül, ami komoly konfliktusokhoz vezethet. Egy sikertelen verseny után például a szülő elkeseredettsége könnyen átcsaphat bírálatba, ami további nyomást helyez a gyerekre.
Az élsportoló gyerekek életében elkerülhetetlenek a hullámvölgyek. A "nincs kedvem edzésre menni" típusú kifogások gyakoriak, és nehéz felismerni, mikor van itt az ideje továbblendíteni őket, és mikor kell komolyan venni a jeleket. Csak nem fogja most abbahagyni azt, amibe éveket és vagyonokat öltünk bele? Ilyenkor aztán bekapcsol a szülői vészcsengő és a legtöbb esetben minden eszközzel abba az irányba terelik a gyerkőcöt, hogy folytassa sportos útját. Nehéz és érzékeny kérdés, igazán ismerni kell hozzá a gyereket, hogy adott esetben jó döntést tudjunk hozni. Hogy szülőként ne kényszerítői, hanem támogató partnerei és legnagyobb drukkerei legyünk gyermekünknek, támogatva őket a nehéz pillanatokban is.
Mihez kezdjünk, ha nem jön az eredmény?
Nem mindig érkezik meg a várt eredmény, illetve sokszor csak apróságon múlik minden.
A pontozásos sportágakban, mint például a torna, a versenyek eredménye gyakran szubjektív, ami további stresszt jelenthet. Aztán ott van az az eshetőség is, hogy a több hónapnyi munkát egyszer és pár percben kell bemutatni, nincs második esély. Hiába sikerült valami az edzéseken ezerszer is tökéletesen, ha pont a versenyen nem olyan a cukahara, vagy ellép a végén a csemete. Máris kész a dráma.
A versenydrukkra, kudarcokra egyénileg reagálnak a gyerekek, a családon belül is más attitűdök mentén kell feldolgozni ezeket. Egyikük nyugodtan áll ki, és általában magához képest szuperül teljesít, a másik szorong, és gyakran még azt sem tudja bemutatni, amit stabilan tud.
Ilyenkor lesz a bevonódó szülőtípusból egyből botcsinálta pszichológus is, aki utánanéz, olvas, kutat, mi is történik az izgalomtól az agyban, milyen relaxációs technikákkal lehet csökkenteni a szorongást, hogyan készüljünk a versenyekre a gyerekeink természete szerint. Ez önmagában marha sok energiát jelent anyu vagy apu esetében, pedig ez csak egy szelete a sportos életnek.
Ahogy a pályán, úgy összességében is, az alapelv nagyon egyszerű: sikerül, vagy nem sikerül. Vannak gyerekek, akik idővel úrrá lesznek a sportos lámpalázon, és vannak olyanok is, akik szupertehetségesek, mégsem tudnak versenyrutint szerezni soha. És csak reméljük, hogy szülőként lesz elég erőnk felismerni, mikor kell elengedni a dolgot.
A szülői szerep egyik legnagyobb, leginkább felelősségteljes kihívása, hogy felismerjük, mikor kell lemondani a versenyzésről, ha az már nem szolgálja a gyerek boldogságát. A sportnak örömforrásnak kell lennie, nem pedig nyomásnak. Az igazi siker nem a helyezésekben rejlik, hanem abban, hogy gyermekeink a legjobbat hozzák ki magukból, és örömmel vegyenek részt a csapatjátékokban. Fejben biztosan minden szülő tudja is ezt, azonban könnyen elkap a gépszíj mindnyájunkat, ki ne szeretné, ha az ő gyerkőcét ünnepelné a fél világ?
A versenysportoló gyerekek szüleinek kihívásokkal teli, de örömteli utazásra kell tehát számítaniuk. A legfontosabb, hogy egy nagyon vékony kis pallón egyensúlyozva támogassuk gyermekeinket, és nem túlzóan, de nem is közömbösen segítsük őket abban, hogy a választott sportágban rejlő lehetőségeket teljes mértékben ki tudják használni, miközben megőrzik lelki egyensúlyukat és boldogságukat. Bazi nehéz. Mint a duplaszaltó a gerendán.
Versenysportoló gyerkőcök szülei, ti mit gondoltok?
Akác
