Lassan vége a nyárnak és a gyerkőc még mindig csak a tizenkettedik oldalon tart a Vukban? Nehezen megy az Egri csillagok, miközben a haverjai várják őt a virtuális csatatéren?
A kötelező olvasmányok végigkísérik az életünket, és képesek jól elrontani a nyarainkat, legalábbis gyerekként így érezzük. Aztán kinőjük őket, majd hirtelen megint megjelennek. Mire ugyanis mi végzünk velük, jönnek a gyerekeink, akik mellett ott görnyedünk az olvasónapló előtt, visszarepülve az időben.
Ha éppen akkor és ott nem is tűnik nagy élménynek, felnőttként gyerekkorunk kötelező olvasmányaira mindig bizsergető érzés visszagondolni, amennyi helyszín vagy helyzet egy-egy ilyen nyári regény elolvasása közben körülvett minket, az felejthetetlenné teszi ezeket a műveket.
A kötelező olvasmány egy generációkon áthúzott aranyfonál, amely több nemzedéket köt össze, hiszen az iskolában nagyjából ugyanazokat a könyveket olvastuk mi is, mint amiket a szüleink, és amiket most idén feladtak a gyerkőcnek.
A 2003-ban érvénybe lépő alaptanterv a tanárokra bízta, hogy milyen életkorban, mely könyveket adjanak fel kötelező olvasmányként. A 2013-as Nat már visszatért a kötelezők rendszeréhez és némi kiegészítéssel lényegében a még 1978-ban összeállított listához. Az olvasmányokat az 1–4., 5–8. és 9–12. évfolyamos korcsoportokra bontva adta meg, de nem határozta meg évfolyamonként a kötelező olvasmányokat – ez utóbbit a helyi tantervben a pedagógusok tették meg.
2020-ban megérkezett az alaptanterv új verziója, amelyben kis ráncfelvarrással ugyan, de szintén visszaköszönnek a régi nagy regények. Amelyik tanító jelenleg az alaptanterv szerint halad a kötelező olvasmányokkal, az a következő könyvek közül választhat az iskolába éppen csak megérkezett 1-2. osztályos gyerekek számára: feladhatja a Szegény Dzsoni és Árnikát Lázár Ervintől, vagy választhatja a Misi Mókust, Tersánszky habzsoló kis csavargóját, illetve Csukás Istvántól A téli tücsök meséit, vagy Fésűs Éva Mirr-Murr kalandjai könyvét. Az utolsó évben pedig akár Shakespeare Rómeó és Júliájával, vagy a Légy jó mindhalálig regénnyel búcsúzhat a diákoktól. Vagyis a könyvek nem igazán változnak, ahogy telnek az évek, maradnak vagy visszaérkeznek a körforgásba a nagy regények.
Kérdés az, hogy ezek a több évtizede íródott könyvek hogy hatnak egy mai gyerekre, akinek világa már száz kilométeres sebességgel száguld, és aki szinte mindenre azonnali válaszokat kap az interneten, vagy bármikor prompt élményekhez juthat egy-egy virtuális játékban? Hogy bírja majd kivárni, amíg Rómeó és Júlia döntést hoz, vagy ameddig hosszú-hosszú oldalakon át egy-egy szereplő csak gondolkodik, monologizál, mereng, és nem lehet a könyvbe beletekerni?
A maguk nemében ezek a könyvek páratlan élményt tudnak nyújtani, csak valahogy az a gond, hogy időközben a világ szaladt el egy kicsit előlük. A kőszívű ember fiaiban például hosszú, terjengős mondatok vannak, semmi kép, semmi vizualizáció, egyszerűen csak ülni kell(ene) és olvasni, minden nap egy kicsit. Sajnos a mai kor gyermekének ez már sokkal nehezebben megy, hiszen minden vibrál körülötte, minden azonnal elérhető és digitálisan irányítható, így le a kalappal azelőtt a nebuló előtt, aki valóban végig is olvassa a kötelezőket és nem csak egy két pillanat alatt letölthető kivonattal készül a szeptemberre.
Talán mi, szülők segíthetünk a legtöbbet ebben, mégpedig azzal, hogy ha végképp nem tudjuk rávenni a gyerkőcöt az olvasásra, vagy úgy látjuk, hogy blöfföl és valójában hozzá sem nyúl a könyvhöz, akkor leülünk vele kicsit beszélgetni az adott kötelező olvasmányról, mesélünk, kérdezzük őt, és akár egy családi beszélgetés során közös erővel feldolgozzuk a könyvet. Ez sokkal több, mint a semmi, és egyben egy jó kis program is lehet, mondjuk egy borús délutánra. Illetve így kiderülhet rögtön, hogy mi szülők mennyire is emlékszünk ezekre a bizonyos gyerekkori nyári kötelezőkre.
Az Eduline oldalán találtunk egy nagyon vicces kvízjátékot, amelyben emojik segítségével kell megfejteni az adott könyv címét, kezdheti ezzel is a család.
Akác
