Szófia vagyok (negyedéves) - a freudi pszichoszexuális fejlődés első szakaszából. Bírom ezt az orális fázist, kipróbáltam, a teljes öklöm befér a számba, aztán végigcuppogtattam az összes ujjamat egyenként és végül megálltam a hüvelyknél, az a legfinomabb.

A nővérem, Lelle (kettő és negyedéves), nem így gondolja, eleinte teljesen elképedve figyelte, hogy a kezemet eszem – ahogy ő fogalmazta meg ezt a jelenséget. (Pedig anya szerint a kézevést ő is előszeretettel gyakorolta élete első részében). Persze, oké, ő egy szakasszal már előrébb jár, az anális fázis kellős közepén. Amikor júliusban először hazaérkeztem, némi idegenkedést tapasztaltam a részéről – mintha nem lelkesedett volna túlságosan jelenlétemért – de amikor kiderült, hogy nekem is van pelenkám, sőt van is benne tartalom, akkor egész megenyhülni látszott irányomban. Eleinte, ha anya megpróbált velem lelécelni pelenkázás miatt, Lelle rögtön megneszelte, s érdeklődött, hogy van-e kaka, aztán anya beletörődött és önként szólt neki, ha volt.

Az első pár hétben úgy tettek engem tisztába, hogy a nővérem ott állt mellettem és árgus szemekkel figyelt, így viszont – ciki vagy nem – valamivel be tudtam magam lopni a szívébe. Persze nem csak az érdekelte, ami az én pelusomban termett, hanem előszeretettel vizslatta volna saját produktumát is, érdeklődött is anyánál milyensége felől, aztán ez a módi is lecsengett. Az is érdekli, hogy mit csinálnak az emberek a vécén, anya után be is osont, aki aztán szépen el is magyarázta neki mi történik és miért. Ezután kinevezte a remek babzsák fotelünket saját vécéjének és azt játszotta, hogy ott végzi a kis, illetve nagy dolgát, majd szépen kezet is mosott és megtörölte a kezét (a móka kockáink töltötték be a folyékony szappanadagolók szerepét).

Anyának ezektől az eseményektől aztán felcsillant a szeme és sebtében vásárolt egy bilit. Igen ízléses, lime színű, de nem volt vele valami nagy sikere Lellénél, aki bár örült neki, pusztán egy újabb ülőkét lát benne és ráülni kizárólag teljes felszerelésben hajlandó. Egyszer ugyan kipróbálta szabályosan is, pucér popsival, de meglepte az alfele alatt tátongó űr, így aztán elég hamar távozott és visszakérte a pelenkáját. Azóta a tigrisünk és a gumi unkabékánk is pelenkás lett Lelle jóvoltából, mert szerinte „kakis a fenekük”, néha tisztába is teszi őket. Egyszer azt is mondta, hogy ő és a tigris már nagylányok, nem kell nekik pelenka és immár egyedül mennek vécére, de a kijelentést persze nem követte cselekedet.

Anya eleinte tudományosan állt a dologhoz, elkezdett nyomozni az interneten is, mindenfélét olvasott, ami alapján különböző intézkedéseket tervez, illetve foganatosít, például, hogy a tigris és a gumi unkabéka pelenkáját bugyira cseréli és közli a nővéremmel, hogy ők tényleg nagylányok már és abszolút semmi szükségük pelenkára. Tervezi továbbá álbugyi (nadrágpelenka), illetve szűkítős vécéülőke vásárlását.

Ezekkel eddig azt érte el, hogy a nővérem szól, ha bármit tervez, de rögtön közli is, hogy A PELENKÁBA és higgyétek el, nincs apelláta, mire anya odaérne a bilivel, már post festa vagyunk. Annyi előrelépés mindenesetre már történt, hogy amikor nagydolog, ami érkezik, nem ragaszkodik hozzá, hanem hagyja, hogy lecseréljék a pelust.

Mondanom sem kell, a szobatisztaság témaköre igen nagy népszerűségnek örvend a Dr. Spockon nevelődött nagyszülői körben is, mert az ő idejükben divatos volt már sokkal előbb (akár 7-8 hónaposan, de 18-24 hónaposan legkésőbb) nekiveselkedni a témának, így aztán megy a nógatás. A védőnéni és az újabb trendek szerint meg még ráérünk, mármint a nővérem ér rá, mert az idegrendszere nem elég érett, majd hároméves kora körül elhagyja a pelenkát, szinte magától.

Mindenesetre akárhány anyuka tapasztalatait hallgatjuk meg a dologról, kiderül, hogy az áttörés egyszer csak elérkezik. Így, minden hallott és olvasott dolgot összegezve, anya végül úgy döntött, hogy inkább türelmes lesz, nem erőlteti a dolgot, nem büntet, csak jutalmaz és érdeklődés esetén válaszol a kérdésekre, esetleg motiválni próbál. Ami nem is olyan nehéz, hiszen a nővérem mindenáron nagylány szeretne lenni – főként érkezésem óta – nemrég közölte anyával, hogy ő már olyan nagy lett, hogy óvodába akar járni, persze anya mondta neki, hogy oviba nem engednek be a pelenkásokat, erre Lelle nyelt egyet.

Kíváncsian várom a további fejleményeket, addig is tovább rágcsálom a kis ujjacskáimat és ha valami előrelépés történik a jelzéstől a gyakorlás irányába, természetesen tudósítok is.

Folyt. köv.

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?