Ha a mondás közismert valódi jelentését vesszük, remélem, soha nem mondják majd a gyerekeimre. De ami a szó szerintit illeti, nem volt, legalábbis nem a kezdetektől. A szüléstörténetekben visszatérő motívum, hogy „még az utolsó héten festettem pár mesefigurát a gyerekszoba falára” vagy hasonló, én viszont mindkét gyereknél azzal sokkoltam védőnőt-rokont, hogy kerek bociszemekkel visszakérdeztem a „ééés a gyerekszoba hol lesz???” kérdésre azzal, hogy „kell neki az rögtön? Szerintem nem.”
Komolyan is gondoltam, mi a fenének egy újszülöttnek gyerekszoba? A kis pöcök csak fekszik a hátán, el se lát a plafonig, hiába festeném oda az Androméda-ködöt vagy a periódusos rendszert, lövése sincs, kicsoda Thomas, a gőzmozdony, és általában eltelik két év is, mire megtanulja kimondani, hogy „falmatrica”.
Első gyerekünk egy átmenetinek szánt lakásba született, két szoba közül választhattam volna elvileg, a mi hálónk volt az egyik, kábé nyolc-tíz négyzetméter, ami jól tele is volt egy franciaággyal meg egy méretes gardróbszekrénnyel. Egy dolgozószoba-féle volt a másik lehetőség, hatalmas üvegablakokkal és üveg erkélyajtóval, déli verőfénnyel és hőséggel (és a gyerek nyáron született), valamint egy viszonylag forgalmas főútvonallal az üvegportálok előtt, amin úgy hatpercenként sunnyogott el egy-egy csuklós-rozoga BKV busz. Mi nem tudtunk tőle aludni, ezért használtuk alvásra a másik szobát. Oda állítottunk be egy kiságyat végül, de a lányom az első hetekben jelezte, köszöni, neki arra sincs nagy szüksége, elvan ő velünk is, illetve csak úgy van el.
Aztán egyéves korában elköltöztünk, és akkor már úgy éreztük, mégiscsak jár neki gyerekszoba. Nagyjából játék-és bútorraktárnak használta sokáig, a legtöbbször ott játszott, ahol épp mi voltunk, beterítve így játékkal mindegy kilencven négyzetmétert, konyhától anyám szobájáig (akkor még együtt laktunk), szerencsére a fürdőszobát meg az erkélyt kihagyta. A szobája iránt nagyjából kétéves kora után kezdett el érdeklődni, és négyéves korában már elmondhattuk azt is, hogy már aludt is benne. A leckéjét azonban a mai napig is inkább a nappali könyvszekrényének kihúzható micsodáján írja, dacára gyönyörű és praktikus saját íróasztalának. Mert akkor ugye rögtön meg lehet mutatni nekünk az összes félkész V betűt meg a többit.
A fiamnál eljutottunk oda, hogy az ágyát viszonylagos rendszerességgel használja. Szobára nem hiszem, hogy igénye lenne,ha bárhol egyedül hagyjuk húsz másodpercnél tovább, akkor üvölt. Nekem meg arra nincs igényem, hogy éjszaka átmászkáljak bárhova. Mert éjszakát végigaludnia még nem sikerült neki, de a nővére után már az is eredmény, hogy csak egy-kétszer ébred fel, és általában nem csinál túl nagy rumlit. Mivel a lányom a kezdetektől fogva nyugtalan alvó, az fel sem merült, hogy mellé tegyem a kicsit éjjelre, még csak az kéne, hogy két gyereket altassak vissza éjszakánként.
Na szóval hamarosan elérjük ismét a bűvös egyéves kort, és indulhat megint egy gyerekszoba-projekt, a Nagy szerint legyen öcsisajté a mostani gyerekszoba (a hercegnős függönyt azért vegyük ki belőle), úgyis az a második legkedveltebb rendetlenséggyártó helye a Kicsinek a nappali után. Ő meg beköltözik az eddig nem sok mindenre használt vendég-vagy dolgozószobába (nincs benne számítógép, tehát a kutya se dolgozik benne), persze kérne hozzá vadiúj dizájnt, színvilágot, miegymást, neki ugyanis úgy tűnik, az enyémnél nagyobb érzéke lesz a lakberendezéshez. A modorán mindenesetre nem érzik, hogy egyéves koráig nem volt gyerekszobája.
De hova tegyem a telelő leandert meg fuksziát? Ezek vannak a gyerekszobának kiszemelt helyiségben. Kértem ugyan a Jézuskától télikertet, de azt üzente vissza, a jelenlegi helyzetre való tekintettel elégedjem meg a nyárival.
Vakmacska
