Új hét, új élet! Mondjuk nem egészen így gondoltam...
Hétfőn reggel fél 8-kor elment az áram a konyhában. Juhú.
Ez egy régi ház, nekem meg full gépiesített a konyhám, ami időnként okoz gondot. Egy kábel megint megadta magát. Az ilyen problémák azért vannak, hogy a pasiknak is legyen min törni a fejüket. A fejtöréssel nem is volt gond, de félkézzel villanyt szerelni? Aligha. Szóval ez volt a délelőtti progi. Ezt kösd ki, azt meg be, most dugd össze, szigszalagozd, wago kell, rugós, ez nem jó.... Kicsit volt halálfélelmem a létrán bénázva az árammal.
Túúúdom. Le van kapcsolva a villanyóra, de ha van kóboráram, az tuti engem talál meg.
PiciLány egész türelmesen nézta a szenvedésünket. Talán meg lett a probléma forrása. Talán. Mondhatnám, hogy milyen király, már a villanyszereléshez is van valami közöm, de nincs. Papíron a suliban ment, de a gyakorlat nem tetszik. Kedves meg egy hős. Megszánt vagy már utálta a tehetetlenséget, nem tudom, de miután beszereztük a hozzávalókat, végül ő szerelt másfél kézzel. Működik.
Délután NagyFiú haja állt égnek. Csak egy mezei tüdőszűrésre ment. Napersze. Eszem megáll, hogy még ehhez is kell szülői hozzájárulás! Egy iskolai beutalóhoz. Hogy 18 év alatti nem mehet egyedül koncertre, hát... sajnálom érte, de oké (dejó, hogy régen nem így volt), értem. Hogy elmúlt 16, dolgozhat, de bankszámlát csak szülővel nyithat. Teljesen oké. De egy tüdőszűrés??? Hogy biztos elkísérem. Neeem!!! Hagyjuk már, 16 éves! A fenekét ne töröljem?! Lehet bennem van a hiba, de én inkább itt izgulok kicsit dolgokon, de legyenek önállóak. Amúgy azok. Büszke is vagyok rájuk.
NagyLány felvázolta a ruhaigényeit. Én "Ühümmm"- mel nyugtáztam. Ilyen idétlen gólyalábas nadrágra vágyik, ami mostanság divat. Meg persze a hozzá való túlméretezett pulcsira. Csinos kis madárijesztő látványát fogja benne kelteni, de legalább nem kell aggódnom, hogy milyen beszólásokat kap mindenféle túlkoros pasiktól.
Első körben Kedves vállalta ezt a cseppet sem lájti feladatot. NagyLánnyal vásárolni nem egy wellness. Persze üres kézzel jöttek haza, mert "csak" három helyen nem volt egyetlen olyan naci, amit felvett volna. Jó. Akkor másnap, máshová. Kedves viszont lerobbant. Nem csoda, én is belebetegedtem volna egy ilyen progiba...hahaha. Végül én mentem. Újabb bizonyítást nyert, hogy PiciLány utál minket.
Ha otthon vagyok, akkor apu jó mindenre IS. De ha kihúzom a belem és elillan az anyuszag, akkor háború van. Összeforrt a köldökzsinór. Nyeh.
Kedves meg teljesen lelombozódott, hogy már megint nem tudott vele mit kezdeni, mert semmi de semmi nem volt jó. Mi viszont annyi mindent elintéztünk NagyLánnyal, hogy a távol töltött másfél óra egy fél napnak tűnt. (Kedvesnek is) Szuper volt! ( Neki nem annyira) Csajos percek. Jó NagyLánnyal kettesben lenni, ha előtte beleerőszakolok egy kis kaját. Az étellel is hasonló a viszonya, mint a ruhákkal. Problémás.
És láss csodát! Álomnaci úgy lett, hogy bementük, leakasztotta, felvette, szerelem, fizettünk. El sem hittem. És azt is be kellett látnom, hogy bazijól áll neki. Mindig is tudtam, hogy ő pont olyan, mint Kedves. Még a szemeteszsák is jól mutat rajtuk. Felháborító. Picit sem vagyok irigy, dehogy.
A naci meg nem egy sima uncsi valami, hanem ilyen retro mintás farmer. Tiszta hippi benne. Mint én 15 évesen. Csak akkor nem volt ez divat. Szóval annyit mondtam neki, hogy hamár megvettem álmai gatyáját, akkor legyen kedves Led Zeppet és Janis Joplint is hallgatni. Csakhogy tudja már hová is kell ezt gatyát kötni. Ő zeneileg nem az én gyerekem. Egyszerűen nem hallgat zenét. Se jót, se rosszat. Nem is értem hogyan lehet így élni. NagyFiú és KicsiLány sem értik. Ők is úgy vannak, hogy inkább levegő ne legyen, de zene az kell.
Ez a takonykór alattomosan beköltözött a családba. PiciLány sem úszta meg. Szegénykém. Minden lyukon folyik belőle valami és a foga is nagyon érezhető már. Tutira az van, hogy próbára tesz az élet, hogy meddig bírom.
Ülve alvás pár órában, orrszi-porszi, mint a napot teljesen kitöltő tevékenység.
Nagyon próbálom meghúzni a határvonalaimat. Alakul. Kedves cuki és türelmes velem. Én is képes vagyok időnként ahelyett, hogy "Muszáj ezt most???", azt mondani, hogy "Inkább csendet szeretnék." Vagy szólok, hogy csináljon meg valamit, amíg én kávézom pl. Na ezt is tanulnom kell. Hogy kérjek. Mert csak egy szavamba kerül. Ha nagyon beszippantja valami, akkor kettőbe. Meg azt is tanulnom kell, hogy tökre oké, ha én lábatlógatok, más meg addig pörög. Legyen az Kedves vagy gyerek.
Ez nekem nagyon nehéz. Az agyamba van kódolva, hogy MINDEN az én dolgom. Pedig nem.
Hogy most jobb-e? Jobb. Egyrészt újra egy ágyban alszunk, összebújva. Már gipsz sincs. Másrészt sokat dumáltunk. Meg vitáztunk, amik mind előbbre vittek.
KicsiLánnyal megjártuk a nevtant. Tanító néni szerint " Majd beérik, ne legyen türelmetlen", mikor kértem a vizsgálatot. Nos. A nevtanban a vizsgálat felénél már mondta a fejlesztő, hogy tutifix a BTMN. De ne izguljak. Tíz év múlva nem sok látszik majd ebből. Hurrá. Szóval mint NagyFiúnál. Csak a sulis időszakot kell túlélni.
Persze ez a lényeg, hogy felnőttként oké legyen.
Amúgy nem kis elégtétel nekem, hogy igazam volt. Már korábban is sejtettem, de mindig elhajtott az ofő, hogy most a digitális oktatás, most kicsi még, csak sokat kellene gyakoroljon, bezzeg ha én ülnék mellette napi egy órát suli után meg hétvégén. Nem fogok. Suli után csak ha kedve van. Hétvégén is max fél óra. Gyerek. Nem túlóráznia kell folyton, hanem gyereknek lenni. Legyen valami használható szakmája és egy érettségije. Legyen életképes és önálló. Nekem ez a szemléletem. Tudom, sokan nem értik, de nem is kell.
És a héten elérkezett. Fél éves lett a mi kis Csodababánk, álmaink netovábbja, akit csak nézünk olykor, hogy milyen cukiiiii és de jó, hogy van nekünk!
Szóval ez a csillagszemű, boldog kisbaba 100gramm híjján 8 kiló cukorborsó. A védőnő szerint bár a normál tartományban, de az átlag feletti méretekkel rendelkezik. A hozzátáplálás nem nagyon jön be neki. A súlyát nézve ez érthető és nem is baj. Az ízeket viszont imádja. Ha eszünk, akkor kö-ve-te-li a kanalat.
Hát belátom, nem a legjobb kezdés, de szecsuánit főztem és az ölemben ült, mikor ettem. Úgy rácuppant a tányér szélére, mint a pióca és csak cummogta azt a kis szaftot amit ért. Halálosan elégedett fejjel. Aztán így jártunk a csiripörivel is. Nyilván egy nyalás csak, amit evett, de ízeket szeret, az látszik. Alma, krumpli kösssziii, de blö. Banán, répa, sárgabarack nyalogatva. Tejpép folyékonyan és csakis bögréből. Tökéletesen iszik belőle. Mind az öt gyerekem megerősített abban a hitben, hogy a babák igenis tudnak inni pohárból.
A 68-as ruhaméret valahogy kimaradt az életünkből. Nagyon nyár volt épp. Én meg csak itt pislogok, hogy hogyan és mikor lett ez a baba ilyen hatalmas.
Nem kúszik és nem is mászik. Teleportál. Gondolom ficereg, mert ha a szőnyegen hagyom mondjuk 5 percet, akkor valahol nagyon máshol találok rá.
Természetesen ő a tesók legkedvesebb elfoglaltsága. Még NagyFiú is teljesen odáig van érte. Annyira, hogy ha sír és nem tudom megnyugtatni, képes felkászálódni a gép elől és lemászni a galériáról, hogy "Hallom sír a Babusz, adjad, majd én megnyugtatom!" KicsiFiú is néha inkább lemond 10-15 perc futkosásról a pályán, csakhogy játszhasson vele. Szóval imádat van.
A hétvége tök jól sült el. Anyukám elvitte a kicsiket cápanézőbe, mi addig a nagyokkal családi moziban (azaz kóla, chips, popcorn meg minden) megnéztük a Forest Gumpot. NagyFiúnál is ez volt az első mélyebb témájú film. Mindenkinél ez lesz. Ez jó, mert kétévente újranézzük. Haha. És szerintem mindenki nézi majd velünk önként.
Másnap elmentünk erdőzni a kicsikkel. Nagyok lusták. Jó kis túra ez babakocsival. Már teljesen elfelejtettem, hogy ennyire nehéz. Vagy csak én lettem puding? Mindenesetre jót tett a az erdei csend, az illat. PiciLány kettő egész órán át aludt. Wow. Az erdő varázsa.
Rengeteg botocskát gyűjtöttünk. Lesz belőle ilyen védelmező bigyó. Telecsüngetem vele a lakást. Hogy védelmez-e, az mindegy. Tetszik és jó móka felfűzni.
Imádom az őszt. Igen, lehűl a levegő és esik az eső. Én esőben is megyek, viszem őket. Nincs rossz idő, csak rosszul öltözött kiránduló. Najó. Azért van. Ha ömlik, akkor gumicsizmában sem.
Ilyen napokon bekattan a Lake of Tears. Búbánat zene, amitől vidám leszek. Festettem is tovább a képet. Már tényleg mindjárt kész!
Nanta
