28. hét?
Nos, egy vallomással kell kezdenem. Fogalmam sincs, hogy tulajdonképpen hány hetes vagyok. Szerintem és az ultrahang szerint 28, de a kiskönyvembe a doki és a hebamme 29-et írtak. Már rögtön az elejétől fogva „zavar támadt az erőben”, mivelhogy a fogantatása Bogyónak nem tankönyv szerint történt. Szerettük volna, ha a kislányunk mellé egy kisfiunk is lenne, ezért kipróbáltuk az ovulációs számolós módszert. Jelentem, nálunk bevált. Viszont emiatt egy héttel később fogant, mint az „illett” volna neki. Az elején ezt meg is beszéltük a dokival, az akkori ultrahangos mérések alapján is az én adatom volt a megfelelő, de már akkor éreztem, hogy ebből még úgyis bonyodalom lesz a későbbiekben. Mindenesetre beírták a kiskönyvbe a tankönyvi dátumot, illetve a korrigáltat is a szülés időpontjára vonatkozólag. Én továbbra is úgy számolom, hogy a 28. héten járunk, és így eljött a harmadik trimeszter és még egyben vagyunk. És én ennek nagyon örülök.
A kislányom ezen a terhességi héten született, majdnem teljesen öt évvel ezelőtt. Ekkorra már sok mindenen túl voltunk. Kapott tüdőérlelőt még a 25. héten, mert magzatvízszivárgás gyanújával egy hétig „élveztem” a SOTE II. terhespatológia vendégszeretetét. Aztán rá egy hétre „vetődtem” egyet, azaz át kellett mennem egy építési területen, és hiába éreztem, hogy ez nem fog menni, nekivágtam, mert más út nem volt. A vége eszméletvesztés és mentőhívás volt. A következő hét sem volt eseménymentes, akkor görcsölt be úgy a májam, hogy azt hittem, tényleg belehalok. Az akkor kijövő ügyeletes orvosra azóta is haragszom a nemtörődömsége miatt. Rá hat napra sürgősségi császárral megszületett a kislányom, aki akkorra már két héttel el volt maradva a korától, mert a köldökzsinór már nem tudott elég tápanyagot szolgáltatni neki. Ennek ellenére bármily hihetetlen, felsírt (na, jó, inkább nyávogott) és hallottam a neonatológust, aki vizsgálás közben megjegyezte, hogy milyen kicsi, és mégis mekkora erővel ellenkezik. Ez ott, akkor a műtőben megnyugtatott.
Ekkorra már állandósult az orrvérzésem, fájt a fejem, tele voltam pattanásokkal, a bokám és a csuklóm pedig egy elefántéhoz hasonlított. A gyűrűmet sem tudtam levenni a műtőben. Amikor beértem a kórházba, a vérnyomásom 191/106 volt, majd egy óra múlva a vérnyomáscsökkentő ellenére felment 201/110-re. Azóta is azon csodálkozom, hogy nem kaptam agyvérzést. A császár utáni 3-4 napról csak foszlányok vannak, nem tudom őket sem sorrendbe rakni, sem az egészet felidézni. Csak egy-egy jelenet maradt meg. Talán jobb is így.
Most Bogyóval eddig szerencsére egyetlen vészes vagy abnormális tünetem sincs, a vérnyomásom inkább alacsony, bokaduzzadás csak akkor van, ha igazán megerőltetem magam, pattanásom nincs, májam nem fáj, orrom csak ritkán vérzik (olyankor mindig meg is ijedek és gyorsan rohanok a vérnyomásmérőért, illetve aznap általában többször is megmérem) és ezerrel készülök a nyaralásra. Amitől szerencsére nem tiltott el a doki a legutóbbi találkozáskor. Csinált egy rövid ultrahangot is, tényleg épp csak a méretét nézte meg, így most már azt is tudom, hogy már egy kg körül van Bogyó. Ez majdnem 25 százalékkal több, mint a testvérének a születési súlya, és én ennek szívből örülök. Ha neadjisten mégis valami folytán koraszüléssel végződne a terhességem, akkor ilyen kis korban, minden gramm számít. Tudom, hogy hülyeség, de az lesz a következő megnyugtató eredmény számomra, ha azt mondják, hogy már 1,2 kilós is megvan. (Na meg persze, ha azt is hozzáteszik, hogy minden rendben szépen fejlődik, HELLP-nek nyoma sincs, és betöltöm a 32. hetet)
Amúgy jelenleg faros elhelyezkedésű, a doki azt mondta erre, hogy a következő négy hétben meg kellene fordulnia fejvégűbe. Ha ez nem történik meg, akkor tud ajánlani egy akupunktúrás kezelést, az általában szokott segíteni, de ha mégsem, akkor császár lesz. Mondtam, hogy nem gond, úgyis sterilizációt is szeretnék.
A kislányom folyton a tesójáról kérdezget, az nagyon tetszik neki, hogy iszik a magzatvízből (ráadásul: „Na, de anyaaa, abból iszik, amiben fürdik?!”) és utána még csuklik is. Szinte mindennap kérdezget Bogyóról, hol ezt, hol azt. Érdekes módon arra még sose kérdezett rá, hogy miért kell ennyiszer mennem az orvoshoz. Most hogy már nagyobb a hasam, meg is szokta simogatni. Úton-útfélen minden szembejövőnek elmondja, hogy „anyának kisbabája lesz”, nem mintha nem látnák most már az emberek. A szomszéd idős néni is kifaggatott, amikor találkoztunk az utcán. Szeretem, hogy most már látszódik, hogy kismama vagyok és nem meghíztam.
Zizik
U.i: Mivel a megjelenés pillanatában már épp a nyaralásomat töltöm, ezért előre is bocs, de nem tudok majd kommentelni.
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
