Eljött ez a pillanat az életünkben, hogy a 27 hónapos kisfiam óvodába megy hamarosan, itt Angliában.
Itt nincsenek bölcsődék, mint otthon, hanem egységesen Nursery-nek, vagyis óvodának hívják ezeket az intézményeket, ahova három hónapos kortól ötéves korig mehetnek a gyerekek. Ezek többnyire magánkézben vannak, ezért ilyen gyomorforgatóan drága. Nyilván országon belül eltérőek lehetnek a szokások és az árak, én csak a saját példámról tudok mesélni. A rászorulóknak adnak ingyen 15 óra óvodai támogatást kétéves kortól, és elvileg a többségnek is jár a harmadik életév után az ingyen 15 óra, de a mi óvodánkban úgy tudom, nem lehet ezt igényelni, de majd kiderül, ha odajutunk.
A mi környékünkön átlagosan egy fél nap 40-45 font, egy egész nap pedig 65-75 font között mozog. Itt általában azok járnak „full time”-ban (egész napos egész héten), akiknek a szüleik dolgoznak hétfőtől péntekig (máskülönben nem is lehetne kifizetni az óvodai ellátást, mert így egy hónapban 1200-1500 fontba is belefájhat), a többség csak „part time”-ban jár, két-három napokat vagy pár délutánt vagy pár délelőttöt, szóval a paletta elég széles. Ezért sem olyan ez, mint otthon, tehát a gyerekek nem szoknak úgy össze, sokan nem látják egymást minden nap, sőt, olyan gyerekek is vannak egy csoportban, akik soha nem találkoznak egész évben sem egymással, mert mondjuk valaki jár hétfő-kedden, a másik meg mondjuk csütörtök-pénteken. Azt vettem észre, hogy az a kemény mag, akik full time-ban járnak, ők valamennyire összetartanak, hisz jól ismerik egymást, és persze megvannak a szokásos klikkek is. Van rálátásom az otthoni és az itteni rendszerre is, hiszen mindkét helyen dolgoztam.
Lehet, hogy elfogult vagyok, mert nekem rettentően hiányzik az otthoni szabályrendszer, és megszokott dolgok, de lehet, hogy azért, mert én otthon ezt tanultam az iskolában, a gyakorlaton és persze a bölcsiben is, ahol dolgoztam. Amit itt nem szeretek, hogy nincs váltócipő (ezáltal a csoportszobában sincs túl nagy tisztaság az itt gyakran esős idő miatt kialakult sáros cipőből kipotyogó mocsok miatt), a menü sem áll közel a szívemhez, nem rajongok az „angol konyháért”, ha létezik ilyen. Nincs se levesük, se főzelékük, cserébe előszeretettel kínálnak a gyerekeknek például pizzát, vagy babot. Ez nekem nem igazán fér bele. Desszertre muffint vagy pudingba dobált konzerv gyümölcsöket adnak. Minden áldott reggel vajas pirítós és gabonapehely közül választhatnak.
Nincsenek jelei a gyerekeknek, hanem a fényképek vannak odarakva mindenhova. Értem én, hogy énkép meg önismeret, na, de az otthoni óvodai jelek annyira cukik! Hiába ilyen drága az óvoda, a higiéniára nem nagyon adnak. Nincs külön dajka, aki segíti az óvónők munkáját, és elvégzi a háttérmunkákat, nekünk kell intézni a mosást, takarítást, ezáltal a minősége sem túl nívós, leginkább az időhiány miatt. Amíg itt dolgoztam, soha nem mostak játékot, soha nem meszeltek, és soha nem törölték le a kilincseket például, míg ez otthon alap volt.
Folyton taknyos az összes gyerek, itt amúgy is nagyon szüttyös idő van szinte egész évben, valamint az angolok többsége nem fújja ki az orrát, mert undorítónak találja, ezért a gyereknek nem törlik meg az oviban sem. Mást sem törölhetnek meg az óvónők, mert az szexuális zaklatásnak számit, legalábbis nem javasolt. Nem használhatunk emiatt popsikenőcsöt sem, csak ha a szülő aláír egy papírt, hogy ezt engedélyezi. Így pár gyereknek volt csak névre szóló kenőcse a pelenkázós szobában, de amúgy nem. És ha már higiénia, nagyon sok angol nem fürdik minden nap. Kultúrából fakadóan-e, vagy mert a vízminőségre fogják (ekcémásodnak a kemény víztől a gyerekek), ezt nem tudom, de talán jobb is… Kicsit elkanyarodtam a témától, de ez is szerintem egy olyan háttér-információ, ami miatt frusztrál beadni a gyerekemet egy ilyen közegbe. Itt akkor is fizetni kell az adott összeget, ha a gyerek mondjuk hetekig beteg, vagy elutazunk, ez amolyan „helypénz”, hogy tartják a helyet. Szóval mindig mindenki ott van betegen is, mert hát ki van fizetve alapon. (Bár ha jól tudom, otthon is talán így lehet ez a magánintézményekben, én csak önkormányzatiban dolgoztam, de nekem akkor is fura.)
Ezek tükrében természetes a félelmem, hogy egy szem gyermekemet óvodába kényszerülök itt adni. Viszont úgy gondolom, szüksége van a korosztályos társaságra, valamint hogy ne legyek mindig vele (bármennyire is fáj, de ez az élet rendje, a fokozatos lassú leválás, hogy a saját lábára álljon majd, mert én sem élek örökké), az angolozás, és hogy barátkozzon, kapcsolatokat építsen, megtanulja, hogy nem minden az övé, és hogy osztozni szép dolog, és mivel még neki sem álltunk a szobatisztaságnak, majd bent látni fog pár biliző, vécéző gyereket. Összességében várom, főleg Sebi miatt, úgy érzem, jót teszek neki ezzel, hiszen sokszor én sem vagyok már kielégítő társaság számára. Ha elmegyünk játszótérre például, nagyon keresi a többi gyereket, megfogja a kezüket, játékba hívja öket.
Itt Angliában nem igazán ismerik a beszoktatást. Persze nem egyből kell bevágni a gyereket órákra, de úgy szokták, hogy első alkalomra, amikor behívják az anyukát, mindjárt ki is hívják az irodába papírokat tölteni. Ez egy kicsit fura nekem az otthoni rendszer után, ami ugye a kéthetes, fokozatos beszoktatás. Valamilyen szinten érthető, hiszen nem folyamatosan jönnek a gyerekek, van, aki csak egy nap a héten, ezt nehezen lehetne kivitelezni. Ennek ellenére én ragaszkodtam ahhoz, hogy először ne hagyjam majd magára. Direkt hangsúlyoztam, hogy végig vele fogok maradni, hát remélem felfogták.
Tavaly ősszel fogtam bele az óvodakeresésbe, hogy megtaláljam azt, ami viszonylag közel áll az elvárásaimhoz, és most úgy tűnik, ez olyan. Volt egy nagy papírom, tele kérdésekkel, sajnálom, hogy azt már kidobtam. Ami nekem fontos volt, a higiénia, hogy hányszor takarítanak a héten, a váltócipő, hogy szép tágas csoportszobák legyenek, maga az épület ne főút mellett legyen, és nagy, igazi füves udvara legyen, és persze hogy helyben főzzenek. Itt sok helyen van betonos vagy műfüves udvar, ami ráadásul nagyon picike is. Ez volt a legnagyobb negatívum a régi munkahelyemen, mert ott pont ez volt, és ráadásul az udvar mellett ment egy forgalmas út buszokkal, teherautókkal. Amúgy nyilván optimális lett volna oda beadnom Sebit a régi munkahelyem miatt.
Sebi óvodája egy csendes zsákutcában van egy nagy erdős rész közepén, az ovi udvara nagyjából tízezer négyzetméter, és a végében egy kis folyó is csörgedezik, ahova ki szoktak menni piknikezni is.
Nekem nagyon megtetszett, szerintem Sebinek is fog, de ez majd kiderül. Nagyon izgulok, tényleg. Igaz, picit kettős érzés ez bennem, hiszen fáj, hogy nem fogok tudni róla, mit csinál, kivel játszik, ha elesik, nem hozzám szalad majd oda, hogy megvigasztaljam, szóval azt hiszem, nekem is fel kell nőnöm majd a feladathoz, mert eddig csak a másik oldalon álltam. Fura lesz anyukaként ezt megélnem. De persze pozitívan állok hozzá, hogy Sebi is ezeket a rezgéseimet vegye majd át. Persze féltem, és vannak fenntartásaim, de jó lesz ez… Remélem…
A.
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
