A nehézségek inkább kihívások és kalandok

Két évvel ezelőtt még nem bírtam volna megállni, hogy ne védjem meg magamat, magunkat a kommentek között. Igazából most az első komment olyan tömény lett ott, hogy csak nevettem egyet rajta, és utána már mindegyiken csak mosolyogtam. Aki sértegetett, azén elnézően, aki kedveseket írt, azén boldogan. Nagyon sokat segítettetek nekem a kritikák helyén kezelésében, köszönöm szépen. Valóban, a második írásom az elsővel együtt teljes, nem sok új információt tartalmazott, leginkább csak válasznak minősíthető. Néhány ponton kiegészíteném a történetünket, mert belátom, hogy pusztán olvasva elég féloldalasnak tűnik. Az első írásom eredetileg egy sorozat első része lett volna, ezért nincs minden megírva.

Nehézségek:

Az a helyzet, hogy a nehézségek számunkra inkább izgalmas kihívások és kalandok, mintsem nehézségek. Emiatt sokszor fel se tűnik nekünk, ha egy ilyen szituációval sodor össze minket az élet, én például szinte mindent vidámsággal és pozitív szemlélettel oldok meg. No, meg egy hatalmas bödön mázlival.

Nem éreztem mindig közel tökéletesnek a helyzetemet. A katasztrofális gyerekkorom közepe óta igyekszem tudatosan magam alakítani a sorsomat, és ennek vannak eredményei. Szinte elképzelhetetlenül szerencsésnek tartom magam amiatt, hogy a feleségem hozzám hasonlóan látja a világot, és (még ha ettől a szótól néhányan ki is ugranak az ablakon) tökéletesen ugyanazok a céljaink az életben.

Ami egy folyamatos „nehézség”, hogy ne akarjak mindent „jóvátenni”, mindent ráerőltetni a gyermekeimre, ami adott esetben nekem kimaradt vagy hiányzott az életemből. A lehetőségek hasonlíthatnak, de a körülmények teljesen mások. Szerencsére ezzel teljes mértékben tisztában vagyunk mindketten.

Lakásvásárlás:

A lakásvásárlásnál óriási dilemmát okozott a menni vagy maradni kérdés. Rengeteg pro és kontra érv volt mindkettő mellett, és volt egy olyan pillanat is, amikor úgy tűnt, hogy mégsem tudunk lakást venni, és maradunk albérletben még egy picit. Egy évet töltöttünk albérletben, amit szintén kalandnak fogtunk fel, amit most már kipipálhattunk, ezt is megoldottuk, túléltük.

Nem hiszem, hogy birtokában lennék a Végső Igazságnak. Aki csak most, vagy később kezd lakáscélra félretenni (ha tud), az sincs elkésve. A mi céljaink közt szerepelt a lakás, és találtunk módot arra, hogy megvalósítsuk. A céljaink egyébként nem kőbe vésett dolgok, ha az élet úgy hozza, rugalmasan alakítunk rajtuk, de a végén mindenképp úgy fogjuk érezni, hogy igen, megcsináltuk. Talán ez a boldogságunk titka, hogy nem ragaszkodunk dolgokhoz, hanem elfogadjuk és örülünk a pillanatnyi helyzetnek. A nagyobb lakás terve is rugalmas, amit rengeteg tőlünk független esemény befolyásolhat, tehát közel sem biztos, hogy ~6 év múlva családi házba tudunk költözni. Ha csúszik picit, akkor az lesz az új terv, és amikor beköltözünk az új helyre, akkor kijelentjük, hogy igen, megcsináltuk. És továbbra is boldogok leszünk. Nem hiszem, hogy valaha elérhetnénk minden célunkat, és ez abból fakad, hogy folyamatosan érjük el őket, és születnek újabbak. Valaki írta, hogy ismer olyan excsaládot, akik minden céljukat elérték, aztán belefulladtak az unalomba és széthullott a család. Ezt az előzőekben leírtak tükrében kizártnak tartom a mi családunkra nézve.

Gyereknevelés:

Nincs kötelezve semmire. Ha nem tetszik neki a fakocka, vagy a Duplo, vagy bármi, akkor nem kötelező azzal játszani. A játéknak az a lényege, hogy játék legyen, és örömöt okozzon. Aki azt kívánta, hogy a következő cseppség rühellje a Duplót, azt el kell keserítenem, mert nem fog történni semmi különös. Majd játszik mással. A filctoll szép színes, és élénkebb, mint a zsírkréta. A fal egyelőre még érintetlen, mert a papír izgalmasabb felület jelenleg. Ha összefirkálja a falat, legalább lesz indok a festésre, ahol majd közösen festünk szép dolgokat rá.

Amikor megkérdezi tőlünk, tőlem valaki, hogy minek örülnénk jobban, kisfiúnak vagy kislánynak, akkor az őszinte válasz annyi, hogy mindegy, csak egészséges legyen. Én teljesen megértem, hogy sokan másként vélekednek erről, mi ilyenek vagyunk. Mindig van a tarsolyban lánynév is, szükség esetére. Egyébként az első komment ennek fényében volt nevetségesen abszurd számomra.

Nem diktálunk célokat a gyerekeknek, hanem figyelünk, és az érdeklődésnek megfelelően egyengetjük az utakat, ha van rá igény. Nem telepedünk, és nem is fogunk rátelepedni az életükre. Egy picit szomorúnak tartom, hogy ezt magyarázni kell, és nem egyértelmű mindenki számára.

Család:

Sokszor beszélgetünk arról otthon, hogy vajon hogy nézhetünk ki kívülről. Mi nem játsszuk meg magunkat, minden pillanatban ugyanúgy viselkedünk egymással. Nekünk az Apácska és Anyácska szó egy hihetetlenül kedves megszólítás, amibe bele van sűrítve mindaz az elemi érzelem, ami egymás iránt „megélésre” kerül. Ott van benne, hogy szülők vagyunk, végtelen felelősséggel egy független ember sorsa iránt, és ott van benne a gyengéd becézés is, ami egy élő érzelem verbális kvintesszenciája.

A család nem kizárólag az én érdemem, és ezt én nem is állítottam sehol. A családot a család tagjai teszik családdá, nem lehet erőszakkal tökéletes légkört építeni. Nem véletlenül írtam, hogy a családunk milyenségét a gyermekeinken láthatjuk a legjobban visszatükröződni.

Érkezett egy kritika, hogy két év távolából már könnyű csak szépet írni. Nos, igen, könnyű, ha az ember a gyerek időnkénti hisztirohamára vagy akaratosságára nem problémaként tekint, hanem az élet szükségszerű velejárójaként kezeli. Ezek teljesen normális dolgok, amik együtt járnak egy ember fejlődésével, nem tekintjük problémának, és kezelni is könnyedén tudjuk ezeket a szituációkat.

Szülés:

Apás szülés lesz, mert a világ minden kincséért el nem mulasztanám azt a pillanatot. Ugyanahhoz a dokihoz járunk, és eddig – lekopogom – minden a legnagyobb rendben van.

Egy hangyányit tartok tőle, hogy ismét lesz olyan, aki kiforgatja a szavaimat vagy megpróbál belekötni a fentiekbe, de ennek ellenére mindenkit arra buzdítok, hogy írja le a véleményét, én pedig megígérem, hogy mindegyiket elolvasom. Ha elég gondolat összegyűlik, akkor ismét klaviatúrát fogok ragadni és megírom. Nektek, vagy a tábortűz fényének, de megírom.

Shutruk

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?