Szülés előtt rengeteg szüléstörténetet olvastam, amelyek nagy része elég ijesztő volt. Amikor a kórházban voltam szülés után, és láttam, hogy a legtöbb kismama teljesen simán szült, rájöttem, hogy akinek nem volt valami extra izgalom a szülésében, az nem írja meg, mert érdektelen. Pedig a legtöbb terhes nő ilyeneket szeretne olvasgatni, hogy bátorítást kapjon. Ezért gondoltam, hogy leírom az én szülésemet, ami után alig várom már a következőt. Te is megosztanád szülésed történetét? Küldd el nekünk a bezzeganya@bezzeganya.hu címre!

Azzal kezdeném, hogy elég filigrán alkat vagyok (48 kg), és keskeny is a csípőm. Szülés után sokan megkérdezték, hogy ugye császárral szültem, de simán sikerült rendesen. Ezt főleg azoknak írom, akik hozzám hasonlóan attól tartanak, hogy nem fog kiférni a kisded.

37 hetesen voltam az orvosomnál, aki közölte, hogy egyujjnyira nyitva a méhszáj, és félujjnyi a méhnyak, bármikor szülhetek. Fülig érő mosollyal és persze rettentő izgatottan hívtam a férjem. Már aznap vártam, hogy visszamenjünk szülni, de nem történt semmi. Másnap reggel távozott a nyákdugó, és ekkor már biztos voltam benne, hogy mindjárt indulunk. Nagyon vártam, de még mindig nem jöttek a rendszeres fájások. Ugyanakkor elég sok keményedésem volt, de rendszertelenül. Ez ment három hétig, hiába jártam tornázni rendületlenül, és hiába jöttek-mentek a frontok.

39 hetesen és 6 naposan éjjel folyamatos 10 perces keményedéseim voltak. Gondoltam, amíg lehet, alszom még, hogy kipihenten menjek szülni. Sikerült is elszundítanom, és reggel arra ébredtem, hogy elmúltak a fájások. Megint elég csalódott voltam. Délben bementem ctg-re és találkoztam az orvosommal, akivel megbeszéltük, hogy innentől kezdve naponta kell ctg-re járkálnom, aminek nem nagyon örültem. Ekkor is voltak fájások hébe-hóba, de mire hazaértem, már erősebbek lettek, és úgy 5 percenként jöttek, de ennyi várakozás és csalódás után már nem vettem őket komolyan. Aztán csak nem akart elmúlni, úgyhogy beálltam a zuhany alá. Azt mondják, hogy ettől a jóslófájások elmúlnak, az igaziak meg erősödnek. Hát nekem erősödött.

4 óra körül felhívtam a férjem, hogy ne várja meg a munkaidő végét, hanem jöjjön haza.

Taxival mentünk a kórházba, 5 körül értünk oda. 7-re kész volt a vizsgálat, beöntés, borotválás, és kaptam egy egyágyas szülőszobát, ahova már a férjem is bejöhetett. Nagyon boldogok és izgatottak voltunk. Megvizsgált az orvosom, kétujjnyi volt a méhszáj. Burkot repesztett. Innentől már kicsit nehezebb volt. Minden fájás előtt a férjem mondott valami szép dolgot, hogy mire gondoljak (esküvőnk, eljegyzés, szép tájak, kirándulások, képek stb.).

Mivel 2 óra után még mindig kétujjnyi volt a méhszáj, kaptam oxitocint. Ez 9 körül volt. Ez után már nem pontosan emlékszem, mi volt, csak úgy szaladt az idő, és egyszer csak közölte a szülésznő, hogy eltűnt a méhszáj. Oldalt kellett fordulnom, és próbálni nyomni. Mondtam, hogy szerintem jön a baba. Gyorsan átalakították az ágyat, és már lehetett is nyomni. Bent volt az orvosom, a szülésznő és két orvostanhallgató. Fél 12 lehetett. Az orvosom azzal viccelődött, hogy reggelre meglesz a baba. Nagyon jó volt nyomni, akkor már nem nagyon törődtem a fájdalommal, csináltam, amit mondtak, és pikk-pakk fél óra alatt kint is volt a kislány.

Fantasztikus érzés volt, amikor a hasamra rakták, olyan boldogság járt át, amilyent még soha nem éreztem. Ezért várom, hogy megint szüljek, és mindenkit, aki előtte áll, arra biztatok, hogy próbálja meg minél jobban átélni ezt a pár percet.

Nem állítom, hogy a szülés nem fáj, és egyáltalán nem nehéz, de annyira szép a vége, hogy mindent megér.

Boldog szülést kívánok mindenkinek, aki előtte áll!

Sára