Hol is kezdjem? Olyan sok minden kavarog most a fejemben és a szívemben, hogy nehéz a káoszból egy érthető posztot írni. Talán idővel tisztulna a gondolatkavalkád, de most van rá szükségem, hogy kiírjam magamból.
Egyszerű az életünk a férjemmel. Mentődolgozó, nincsen agyonfizetve, ahogy én sem. Hét éve ismerkedtünk meg, akkor 19 éves voltam. Mindent elsöprő szerelem a miénk. Egy hét után egy pár lettünk, egy hónap után összeköltöztünk. Keményen dolgoztunk, vettünk egy kis házat, egy autót, berendezkedtünk. Sosem éltünk fényesen, csillogásban, de kevés pénzzel is kézben tudjuk tartani az életünket. Mikor már az alapok megvoltak, 2012-ben összeházasodtunk. Ketten, két tanúval csendben, csinnadratta nélkül. Mégis életem legcsodásabb napja volt. Elérkezettnek éreztük az időt, hogy családot alapítsunk. Egyre csak telt az idő, rohantak a hónapok, és az a bizonyos gólya messzire elkerülte a házunknak még a környékét is.
19 hónap után felkerestem az orvosomat. Mind a két oldalon, a petefészkekben ciszták láthatóak, a petevezetékek összehegesedve. Megnyugtatott, hogy egy gyors laparoszkópia, és minden menni fog, hiszen fiatal vagyok, 26 éves és egészséges.
A megbeszélt időpontban befeküdtem a kórházba. A férj persze intézkedett, ki legyen az anesztes, mikor menjünk. Az ő lelkét ez nyugtatta meg. A műtét fél óra helyett azonban másfél óra lett. Amikor felébredtem, fájdalmaim voltak és reszkettem. Ő ott ült mellettem, ráncolta a homlokát és szorította a kezemet. Elmondta, hogy nagyon félt, hogy amikor az orvos kijött, tiszta vér volt a ruhája, és még nem mondott semmit. Ekkor belépett a fehér köpenyes hadsereg. Elmondták, hogy vannak rossz híreik és jók is. Fel akartam ülni, de olyan fájdalmas volt, hogy majd megőrültem minden mozdulattól. A beavatkozás során a cisztákat sikeresen eltávolították (első pipa, gondoltam magamban), de a petevezetékekkel már nem tudtak mit csinálni. Nem átjárhatóak. A műtét ráadásul komplikálódott, egy ismeretlen eredetű vérzés lépett fel, amit nagyon sokáig tartott elállítani, és ami miatt egy csövet raktak a hasfalamba, ha ismét vérezni kezdenék.
Egy szó nem esett ki a torkomon, csak néma könnyek csorogtak lefele az arcomon. Az orvosom mellém guggolt, megfogta a kezemet és elmondta, hogy „ez nem a világ”, hiszen lombikkal szerinte elsőre teherbe eshetek, hiszen fiatal vagyok, 26 éves és egészséges.
A lábadozás elhúzódott. A nagyobb varrat (ahol a cső volt) begyulladt. A férjem viszont ismét bebizonyította, hogy mennyire szeret, és bennem is tomboltak az érzelmek. Megfürdetett, megmosta a hajam, ameddig ezek nem mentek egyedül. Vezette a háztartást és főzött rám. Kötözött és injekciózott. Eljött a kontroll ideje. Megint altatás, hysteroscopia. A ciszták már most nőnek vissza, sietni kéne azzal a lombikkal… Közösen bejelentkeztünk a Kaáliba, első konzultációnk dátuma február 14. Az orvosom bátorít, hiszen fiatal vagyok, 26 éves és egészséges.
De bennem egyre több a kétely. Nem tudom, hogy az én szűk költségvetésű családom végig tudja-e majd csinálni. Az utakat (225 km oda-vissza), a kezelést, a számlák kiegyenlítését. A TB csak a száraz lombikot finanszírozza, a petesejt-leszívást, megtermékenyítést, beültetést. A hormonkúrát és az előzetes vizsgálatokat nem. Félek, hogy nem engedhetjük majd meg magunknak. Hogy sosem lesz majd gyermekem, pedig fiatal vagyok, 26 éves és egészséges.
Feltettem a kérdést a főorvosnak a minap, amikor a minap a kórházban jártam a korábbi leleteim másolatáért, hogy miért? A válasz lesújtó volt. Átlagosan a hozzá érkező tíz (30 évesnél fiatalabb) párból átlagosan 2 (!!!) meddő. Ha művi beavatkozás kell, 10 laparoszkópiából átlagosan 9 megoldja a problémát. És hogy mi ennek az oka? Nem tudni. Van egy kutatás, mely még nem zárult le, és abban az szerepel lehetséges indokként, hogy a fogamzásgátlók több generáción át történő szedése valahogyan megváltoztatta a nők genetikáját. A sors furcsa fintora, hogy én nem szedtem soha. Csak anya. Mivel gyermekkori szívritmus-zavarom volt, így 17 évesen felhelyeztek egy spirált (amit én akkor tudtam meg, hogy felhelyezhető annak is, aki nem szült még, mindösszesen méretében és anyagában van különbség). Az említett főorvos egyébként arról is beszélt nekem, hogy a hormonkészítmények kizárólag Európában ilyen divatosak. Amerikában például a fiataloknak sokkal inkább ajánlják az óvszer és a spirál használatát.
Össze vagyok zavarodva. Nem tudom, mi fog velünk történni, hiába olvastam el több szakmai cikket, blogot, kórházi honlapot, és néztem meg több dokumentumfilmet. Egy könnyed csodának hittem a fogantatást, és nem egy kételyekkel megkeserített orvosi beavatkozásnak. Hiszen fiatal vagyok… 26 éves… és állítólag egészséges…
Tabcsi
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
