Szalagavató bál: flancolás vagy örök élmény?

Alig vártuk a nagylányommal a 12. osztályt és a szalagavatót. Együtt nézegettük az interneten a hófehér, habos-babos ruhákat, és elképzeltem, ahogy lebegve átkeringőzik a báltermen, én pedig örömkönnyeimmel küszködve nézem őt a partvonalról. A könnyek megvoltak, az öröm nem annyira: online közvetítésen nézhettem a szalagtűzést, a bál pedig elmaradt. (Várhatok az esküvőig, hogy tüllruhában lássam…)

Facebook-oldalunkon nagy vita kerekedett abból, hogy van-e értelme a szalagavatóknak egyáltalán. Az egyik tábor úgy véli, fölösleges rongyrázás és pénzkidobás a szalagavató, a másik oldal szerint mérföldkő a felnőtté válás útján.

„Mi is felnőttünk szalagavató bál nélkül”
 

Anikó így látja:

„Le is szokhatnának róla amúgy is. Minek ez a felhajtás, a mi időnkben nem volt, és felnőttünk. Sok családnak úgyis nagy teher.”

Erika másképp gondolja:

„Megsavanyodva irigykedni a fiatalokra az sokkal jobb. Ha magának nem volt szalagavatója és felnőtt nélküle, akkor nekik se legyen? Nagyanyáméknál nem volt villany, meg rengeteg minden, ők is felnőttek… Sajnos sokkal nagyobb baj, hogy az életük egyik legemlékezetesebb eseményeit nem tudják átélni. Tudom, hogy milyen nehéz volt az idén, amikor a kisebbik lányomnak elmaradt a ballagása. Mondhattuk volna neki, hogy a dédi sem ballagott. Biztosan megnyugtatta volna. Helyette sírva néztük a virtuális ballagást. Nem kívánom, hogy átélje. Ezeknek a gyerekeknek ezek az ünnepek mérföldkövek a felnőtté válás útján. Remélem, hogy az unokáim szalagavatóját és ballagását is megérem.”

„Ne tartsunk akkor szülinapot se!”
 

Többen írták, hogy nagy anyagi megterhelést jelent a szalagavató (tánctanár, terembérlés, ruhakölcsönzés, stb.), és nem elvárható a szülőktől, hogy ekkora összeget kifizessenek egyetlen „buli” miatt.

Orsolya más megvilágításba helyezi ezt a kérdést:

„És mekkora teher a születésnap, a karácsony, a házassági évforduló, stb? Szerintem ne ünnepeljünk semmit, csak tengjünk-lengjünk mélabúsan a nagyvilágban, és teljen el úgy az élet felettünk, hogy egy rohadt pillanatra se élveztük, mert szó szerint mindenben (főleg más szórakozásában és boldogságában) csak a szart láttuk...”

Györgyi hasonlóan gondolja:

„Ne szokjunk le róla! Ilyen alapon nem kell szülinapra semmi, minek a felhajtás, jó aznap is a paprikás krumpli, stb. Az ünnepek szebbé teszik az életet, a hétköznapokat. A szalagavatóra készülnek, ötletelnek, táncot tanulnak, stb. Túlzásba nem kellene vinni, tény. Okosan szervezve nem megerőltető, az én fiaméknál 3 évig gyűjtöttünk rá, 500, majd 1000 forintokat, ebben minden benne volt, szalagavató, ballagás, ajándékok. Nem, nem volt megerőltető így.”

Örök emlék mindenkinek
 

„Amikor a fiam felkért és táncoltunk, olyan boldogság, büszkeség volt bennem, amit egy világ körüli kirándulás sem adhat vissza”

- mondja Tímea. Éva az apukákra tereli a figyelmet:

„Az ismeretségi körömből főleg apák emlékeztek párás szemmel leányuk szalagavatójára, és szórták tele a különféle közösségi oldalakat vele. A többség mintha büszkébb lett volna, mint a saját esküvőjére, és az élete jelentős mérföldkövének tekintette, főleg ha alkalma nyílt táncolni  a lányával és mindenkinek jó emlékként maradt meg.”

Az én szalagavatóm pontosan 25 éve volt. A mai napig emlékszem a sok-sok táncpróbára, a hónapokig tartó készülésre. Az osztálytáncon (mazurka) kívül az angol és a bécsi keringőben is részt vettem. Hófehér, abroncsos tüllruhában, hercegnőként suhantam a Kertészeti Egyetem hatalmas báltermében, ha visszagondolok rá, a mai napig elérzékenyülök. Utólag azt mondom, ha nem lett volna szalagavató, valami kimaradt volna az életemből (persze nyilván túléltem volna). A nagylányom életéből ez már kimarad. Tudom, ez legyen a legnagyobb baja jelen helyzetben, de azért egy icipicit sajnálom miatta. És akkor még nem beszéltem az érettségi felkészülésről online oktatásban – de ez már egy másik poszt témája lesz.

Tünde