Nem egyedül neveled a gyermeked!

Apaként „egyedül”…

Milyen apaként egyedül nevelni a kamasz fiamat? Mik a nehézségek, hogyan lehet legjobban megélni a dolgokat, vannak-e tanácsaim másoknak? – tette fel nekem a kérdéseket „Bezzeganya” és már a kérdések olvasása közben megjelent bennem az a jóleső bizsergés, ami nálam annak a jele, hogy érdemes kiírnom magamból a választ.

Kétszer váltam el. Van két fiúgyermekem két anyától. Ez tény, és ez örökre összeköt engem az édesanyákkal. Két hosszú időn át tartó bírósági gyermek-elhelyezési peren vagyok túl. Az első per során hozzám helyezték el az akkor négyéves gyermekünket, míg a második per során az édesanya kapta meg a szülői felügyeleti jogokat, és hiába akartam több időt tölteni a kisebbik fiunkkal is, minden küzdelem ellenére kéthetente hétvégés apává degradált az anyuka akarata és a bírósági rendszer. Ezeknek a tényeknek a fényében szeretnék pár gondolatot megosztani veletek. Kérlek, vegyétek figyelembe a fentieket, hiszen mindenki a saját személyiségén és a saját élettörténetén keresztül látja a világot. 

Szerintetek van olyan, hogy egyedül neveli valaki a gyermekét? Járjunk utána ennek a kérdéskörnek egy picit, mert ebben a kérdésben van három szó, ami egyértelműnek tűnik, de mégis félreérthető. Ez pedig a „gyermekét”, „egyedül” és a „neveli” szavak. Kezdjük a gyermekét szóval, ami ebben az esetben a gyermekem, fiam és lányom szóra utal. Véleményem szerint senkinek sincs gyermeke, fia vagy lánya, hanem csak gyermekünk, fiunk vagy lányunk van. A hétköznapi szóhasználatban ez elcsúszik, de vigyázni kell rá, hogy ez az elcsúszás semmiképpen ne eredményezze azt, hogy egyedüli szülőnek képzeljük magunkat.

Figyelmeztet erre a szül igéből keletkezett SZÜLő szó is, mert annak ellenére, hogy fizikailag az anya az, aki szül, az apákat is szülőnek nevezzük és ez teljesen elfogadott a társadalmunkban. Ez felveti a kérdést, hogy egy apa, hogyan „szül”, de ebbe most nem szeretnék belemenni annak ellenére, hogy ennek boncolgatásával magyarázatot kaphatnánk az egyre népszerűbb apás szülések számának növekedésére. Érdemes tehát mindenkor úgy beszélni az utódainkról, hogy gyermekÜNK, mert ez már több tiszteletet fejez ki a számunkra legfontosabb lény felé, mintha a gyermekemről beszélnénk.

Ha tovább boncolgatjuk a szót és az ehhez kapcsolódó birtokragot, akkor érdemes tudatosnak lenni arra is, hogy ugyan birtokviszonyt fejezünk ki a raggal, ez csak a gördülékenyebb beszéd miatt történik, mert a gyermek semmiképpen sem a miénk. Ő egy teljesen különálló, tőlünk egy darabig függőségben élő független személyiség, akinek ugyanakkora igénye van mind a SZABADSÁGRA mind pedig a KAPCSOLATRA, mint nekünk magunknak. A kamaszkor pedig arról szól, hogy kezdik a gyermekeink érvényesíteni ezen igényeiket.

Nézzük most meg közelebbről a „nevel” szót. Nevelni az tud, aki kapcsolatban áll a személlyel. Ez a kapcsolat lehet családi vagy környezeti, lehet negatív vagy pozitív, de mindenképpen valamilyen kapcsolatnak kell lenni ahhoz, hogy hatást lehessen gyakorolni egy másik személyre. Nehezíti a megértést az, hogy egy kapcsolat lehet látható és láthatatlan is. Láthatatlannak azt a kapcsolatot nevezem, mikor a tudatalattik kapcsolódnak össze és fizikailag nem megfogható a kapcsolat. De csak és kizárólag a fizikai szintet vizsgálva is kijelenthetjük, hogy gyermekeink nemcsak velünk, szülőkkel állnak kapcsolatban, hanem számtalan más emberrel is. A szülői befolyás a legmeghatározóbb az életükben akkor is, ha ez nem feltétlen látható. Ehhez jön hozzá „bonyolító” tényezőként a környezet fontos nevelő hatása. 

A „nevel” szó után nézzük meg közelebbről az „egyedül” szót. Ezzel a szóval a hétköznapi beszédünkben arra utalunk általában, hogy egy háztartásban élünk a gyermekkel, a szülőtársunk máshol él és fizikailag jóval kevesebb időt tölt a gyermekkel, mint mi magunk. De tényleg egyedül neveljük a gyermeket ilyenkor? Nekem az a véleményem, hogy a gyermeket soha nem egyedül neveljük annak ellenére, hogy a szülőtárs nem lakik velünk egy háztartásban. A gyermeknek ugyanis az édesanyja és az édesapja a két legfontosabb személy az életében. A tudomány többszörösen bizonyította már, hogy a gyermekek utánzással és mintákon keresztül tanulnak, valamint azt, hogy a géneket a szüleinktől örököljük. Ezért aztán akkor is van kapcsolat a különélő szülőtárs és a gyermek között, ha az fizikailag nincs jelen a gyermek életében.

Vegyünk pl. egy fiúgyermeket, akit az édesanyja „egyedül” nevel, az apukája pedig új családot létesít, és nem tartja a gyermekkel a kapcsolatot valamilyen okból kifolyólag. Ez a gyermek ezt a mintát látja, és férfivá nőve hajlamos lesz arra, hogy a saját párkapcsolati konfliktusát hasonló módon oldja meg, mint az édesapja. Ennek egyik előzménye, hogy az édesanya egy nagyon erős női mintát ad át neki azáltal, hogy „egyedül” neveli és ő férfiként nagyon hajlamos lesz arra, hogy egy hasonló minőségekkel rendelkező nőt válasszon társnak, mint a saját anyja. Hiszen ez a női mintája! Ennek következtében, a társa úgy viselkedik majd vele, mint az anyja az apjával és ő erre úgy reagál, ahogy az apja reagált az anyjára. Ez persze nem törvényszerű, hiszen beléphetnek kedvező környezeti hatások, de a veszély ilyen értelemben hatalmas.

Szóval szerintem nincs olyan, hogy egyedül nevelés, mert ha nem veszek részt szülőtársként a nevelésben, akkor ezzel passzívan arra nevelem a gyermeket, hogy ő is hasonlóan viselkedjen. Óriási nevelő szerepe van tehát a különélő szülőtársnak, ami lehet aktív vagy pedig passzív. Nagyon nem mindegy, hogy hogyan viselkedik, mit csinál, mennyire veszi ki részét a gyermeknevelésben aktívan is. Itt még érdemes lenne kitérni az „ellenazonosulás” témájára, de ez túl messzire vezetne. Annyit azonban megjegyzem az ellenazonosuláshoz, hogy az ugyanúgy nem támogatja az egészséges személyiség kialakulását, mint a teljes azonosulás. 

A fentiek alapján meg merem kockáztatni azt a kijelentést, hogy senki nem neveli egyedül a „gyermekét”. Én sem. Arról viszont szívesen mesélek, hogy milyen az élet egy apa-fia háztartásban, ahol a gyermek kamaszéveit éli. Legyen ez egy következő írás tartalma előre bocsátva és szabadon idézve Dr. Daubner Béla egyik kijelentését:

„Az emberi személyiség fejlődése leginkább szenvedéseken keresztül, valamint a saját gyermekeink kamaszkorának tudatos megélése közben mozdítható leginkább pozitív irányba.” 

Csizmadia Péter
 

Egyedülálló anyákról itt olvashatsz még:

Egyedülálló anyaként megjárom a poklot

Az egyedülálló anya csokit eszik és az óráját nézi a moziban

Apa nélkül fogantak és születtek a gyermekeim

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>